Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 19. szám
Nem félek tőle, csak nem küzdök érte,
Mint őseim ... Hisz úgyis megtalál
Az örökhű halál.
S finom testem fehér márványba vésve,
Melyben a hajlás lágy vonalba fut
Díszíti a kaput.
Szobrász rabszolgám, - légy szabad holtomkor!
De ne mintázz, mint annyi más, megint
A régi rend szerint.
Ne keretezzen egy megunt oszlopsor,
De heveredjen szobrom könnyedén
Szeretőm küszöbén.
Amint nem egyszer keblére borulva
Haját forró csókom zilálta szét
S ő lehunyta szemét.
Most is jönne ... Lágy selyme rám simulna,
És rajtam át léphetne csak tovább
A rózsás körmű láb.