Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 18. szám · / · Figyelő
Kis füzet fekszik előttem, Wedekind, Kerr Bah, Freksa, Halbe, Meier Gräfe, Blei a legjobb német emberek írták tele, a müncheni Lustspielhausról szól s tele van a legválogatottabb dicséretekkel. A német dicséret. Ez valami sajátságos, rendkívüli és ritka. Mi könnyen dicsérünk, még közülünk azok is, akik abszolut becsületesek vagyunk, hamar meghagyjuk magunkat vesztegetni olyantól, ami talán nem lényeges - s a kis jó, amit kapunk, amit látunk, úgy elönt örömmel, hogy szívesen és bőkezüen buzog belőlünk a jó szó. Hát még a rosszhiszemű dicséret, az érdekelt, a befolyásolt, a romlott, - a német ezt sem igen ismeri. Ez egy vad és keserű fajta, könyörtelen, rosszindulatú és kiméletlen az izléstelenség legmagasabb határáig. Vérebek. Néha retteneteseket írnak - el el kell olvasni mit irt Jacobsohn most legutoljára a Lantz ügyben. Egymásról mit írnak - a Hauptmann legutolsó darabjáról a Rattenről, mely tele van gazdag és szép dolgokkal. - A porosz kiméletlenség és modortalanság teljes zordságában ütközik ki a német kritikában - s a kis könyv a müncheni Lustspielhaus-ról tele van válogatott dicsérettel. Ezek nem hazudnak.
A Lustspielhaus-t ezelőtt két évvel alapította Münchenben Robert Jenő, miután Berlinben a Hebbel Theateren teljesen tönkrement. Robertet közelről láttam a német karrierje kezdetétől a bukásán keresztül máig - új felemelkedéseig - s regényben nem történnek érdekesebb dolgok, mint amilyenek vele megestek. Kimegy Berlinbe mint a Pester Lloyd tudósítója - szinházzal azelőtt alig foglalkozott. Félév múlva a Berlinben idegen ember milliókat hoz össze s felépíti a város legszebb szinházát. De a szinház nem készül el idejére - pedig a társulat már együtt van - játszani kell, hát kapja magát s ha Berlinben nem játszhatik, játszik Moszkvában. Visszajön, bevonul a szinházba. Vad idegen helyen a Königrätzer Strasszén áll a gyönyörű új épület - de mennyi idő kell ahoz, míg egy olyan nagy város tudomást vesz egy új szinházról, míg megszokja, míg megszereti. Hiába játsza Robert Shaw-t nagyszerüen, - hiába kisérletezik a legszebb irodalmi dolgokkal - akkor kezdődik Berlinben a rettentő szinházi kritis, mely azóta is tart, hiába küzd az új igazgató bámulatos szívóssággal - nem lehet megmaradni, kimerül s a szinháza megbukik abban a pillanatban, mikor egy kicsit enyhül az idők járása, s jobb korszakhoz lehetne reménye. Berlinben voltam s emlékszem, mennyire izgatott és foglalkoztatott ezekben a napokban a Robert alakja, helyzete. Kivonulni a szinházból, melyet ő hivott elő a semmiből - a rengeteg munka és erőfeszítés minden eredményét ott hagyni s leszállani a nem jelentéktelen magaslatról, amit egy szinház-igazgató élvez egy olyan nagy városban, - s azután még látni, hogy a szinházon, melyen ő tönkrement s melybe irodalmi ambiciókat ölt bele, más ügyes üzletember meggazdagszik: - ez mint a legnagyobb katasztrófa képe élt bennem. Egy zilált és szétdult embert véltem látni, amint a borzasztó pusztulásból épen csak az életét mentette ki s - Robert teljes léleknyugalommal ült a Caffe des Westensben, egy pfennig nélkül, elhagyatva, de mosolyogva, jó lelkiismerettel, s tisztán megőrizve a saját magába való hitét. Nekem ekkor imponált a legjobban. Iskolai példája volt annak, hogy külső körülmények nem törhetik le az embert, a romlás mindig belülről jön s addig nincs baj, míg önmagunkkal rendbe vagyunk. Ezekben az időkben sokat sétálgattunk együtt az éjfélutáni csöndes és hideg berlini éjszakában - tele volt új tervekkel s amint az első hullám jött - felkapott rá, Münchenbe ment, igen szerény kezdettel megalapította a Lustspielhaust. Egy félév múlva megmutatta, hogy neki van igaza, ma Münchenben a Lustspielhaus a legérdekesebb szinház, ott vannak a legjobb előadások s »Dr, Eugen Robert ist ein Regisssuer, wie es wenige in Deutschland gibt« - mondja róla ebben a kis könyvben Wedekind. Újra felül van - s ez még nem a végső állomása, mert amíg idáig jutott, annyit tanult, hogy okvetlen messzebbre kell érnie
A kis könyvben benne van, hogy a szinházban fenállásának másfél éve alatt miket játszottak. Schaw, Heinrich Mann, Otto Erich Hartleben, Wied, Strindberg, Courteline, Paul Appel, Bródy Sándor (A fejedelem), Csehov, Sternheim, Wedekind, Bahr darabjai szerepeltek a műsoron. Talán legérdekesebb a Bahr esete, akínek »Jopsephine«-je annak idején széles Németországban mindenütt megbukott, Robert kiásta s egy pompás előadással olyan életet fúvott belé, hogy most már hónapok óta a legnagyobb sikerrel játsza. Persze Josephine: Ida Roland. Itt meg kell állanunk, mert e szinésznő oly jelentékeny, annyira érdekes s oly nagy stilust mutat, mely egy külön kis studiumra tartozik.