Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 18. szám · / · Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai

Ambrus Zoltán: Mozi Bandi kalandjai
Elbeszélés, 12-14 éves ifjú urak számára. (V. Folytatás és vége.)
9.

Fél tízkor Csipisz már az ágyában feküdt és el-elbóbiskolt. Néha még kinyílt a szeme s ilyenkor tekintete elrévedezett azon a kevés tárgyon, amelyek kis szobáját bútorozták, de már nem igen látta meg, ami körülötte volt s a gondolatai mind hevesebben kezdtek ugrándozni, jobbra-balra szökellni.

Amíg levetkezett, az járt a fejében, amit Kinézer ma írt neki, titkos írással:

»Kedves barátom, Bárczy Benő! Ezen soraimmal tudatom veled, hogy én bankigazgató leszek, mert ez igen jó hivatal, tekintettel azon körülményre, hogy a bankigazgató zsebre vághatja, amit a bankba betesznek: Kérlek, közöld velem sürgősen, hogy te mi akarsz lenni? Ezzel zárom soraimat és maradok hű barátod, Biberach, lézengő ritter.«

Csipisz hamarjában nem tudott mit felelni erre a levélre s azért egyelőre csak annyit írt Kinézernek a titkos jelekkel;

»Dringend válasz holnap megy, Bárczy.«

És most azon tanakodott, hogy mivel főzhetné le Kinézert. De most se akart eszébe jutni semmi okos.

Még mindig az irigykedéssel átitatott kételkedésnél tartott.

- Az ám - tűnődött - majd az emberek bolondok lesznek és elviszik a pénzöket Kinézerhez, azért, hogy mindent ellophasson! ...

De ezt nem írhatta meg, hát valami olyast szeretett volna válaszolni, ami viszont Kinézert töltse el irigységgel.

- Hátha azt írnám neki - gondolta, amikor egy visszakozó mozdulattal bevágta magát az ágyba - hogy én ördög leszek és el fogom öt vinni, amért ellopja a bank pénzét?! ...

Csakhogy Kinézer nem hiszi, hogy van ördög. A Bika se hiszi. Csipisz maga is kételkedett ebben.

- És hátha mégis van?! ... - merengett el, miután egy nagyot ásított - ki tudhatja ezt bizonyosan?! ... Ha valaki látta az ördögöt, azt az ördög mindjárt el is vitte.

Lám, az a pénztáros, aki a moziban ellopta a szegények kincseit, szintén nem hitte, hogy ördög létezik és mennyire megrökönyödött, amikor a sok arany helyett a trezorakban mindenütt a vörös ördögöt találta ott, Belzebubot! ...

Hát ha véletlenül mégis van, akkor az ördög mindenkinél hatalmasabb, Hipp, hopp, ott van, ahol akarja, Mi annak egy bankpénztáros vagy egy bankigazgató?! ...

És mi annak egy apacs-alvezér is?! ... Vagy akár egy világ-miniszter?! ...

Csipisz nem akart a Bikára gondolni, mert a Bikával összefüggő ügyek igen nyugtalanították és csak balsejtelmeket keltettek fel benne. De lehetetlen volt minduntalan nem foglalkoznia azokkal a kételyekkel, melyeket a Bika szavai hagytak hátra a lelkében,

Ha arra gondolt, milyen biztonsággal mondta a Bika, hogy a tanév végén fel fogja pofozni Prutyit, aztán elmegy apacs-alvezérnek és szeptemberben már világ-miniszter lesz, megint feltámadt benne a szörnyű gyanú, hogy a Bika csak bolondítja őt, mert nevet rajta és el akarja mondani a többieknek, hogy Csipisz mindent elhisz.

De hátha szóról-szóra igaz minden, amit a Bika mondott?! ... És miért ne?! Ha nem bizonyos, hogy van ördög, az már bizonyos, hogy vannak apacsok és az is bizonyos, hogy az apacsok nem a püspökök közül választják az alvezéreiket, hanem az olyan erős és ügyes fiúk közül, amilyen a Bika.

Elgondolkozott az apacsok titokzatosságán, elszántságukon, rejtelmes összeköttetéseiken, világszövetségükön, összetartásukon, hosszú kezükön, mindentudásukon, messzire kiterjedő hatalmukon, az árulókkal szemben való kérlelhetetlenségükön, kegyetlen bosszúállásukon ... és egyszerre csak megborsózott a háta!

Az imént már-már elálmosodott ... most valami balsejtelem kapta meg s hirtelen minden álom kiment a szeméből.

Ha holnap nem kap három koronát és így nem találkozhatnak Flocsekkel! ... Ha a Bika megharagszik rá és nem eszközli ki, hogy a néma cimborák kieresszék a pártoló tagságból! ... Aztán az apacsok valóságra váltják azokat a rémségeket, amelyekre a Bika annyit célozgat! ... ha megindítják a világháborút, amire a rendőrség csatába ereszkedik velök, lefoglalja a fekete könyvüket és ebben ott találja Csipisz nevét is! ...

Mit fognak mondani szülei, ha megtudják, hogy ő az apacsok közé keveredett?! ... hogy egyetlen fiuk, a legnagyobb reménységük, maga is apacs lett, ha csak pártoló tag is?! ... Micsoda borzasztó kétségbeesés lesz az! ...

A szüleit megidézik a rendőrségre ... őt megláncolva, két csendőr közt viszik be ... És ha ott térden állva, sírva, bűnbánóan elmondja, hogy ő nem akart apacs lenni, de a néma cimborák mégis beírták a fekete könyvbe, mert véletlenül megtudta az apacsok titkait és ezeket ő eddig nem merte elmondani senkinek: nem kell-e attól tartania, hogy az apacsok majd kegyetlen bosszút fognak állani azért, mert a legnagyobb bajban, mindezt megvallotta a rendőröknek?! ...

Ha a néma cimborák büntetésül névtelen levelet írnak a szüleinek, s megvádolják, hogy ő az utcán utána megy a nőknek! ... S ha a mamája el fogja hinni, hogy ez igaz! ... ha a mamája azt fogja gondolni, hogy ő csakugyan utána megy a nőknek az utcán! ... hogy neki mindenféle dolga van a nőkkel! ... Rettenetes! ...

Hiszen akkor, szégyenében, soha se mer többé szemébe nézni a mamájának! ...

És még másképpen is bosszút állhatnak rajta a néma cimborák! ...

Egyszer valaki hirtelen klorofóros kendőt nyomhat az arcába, ... és amikor fölébred, aztán a tükörbe néz, hát azt kell látnia, hogy tüzes vassal ezt a szót bélyegezték a homlokára: Áruló! ...

Istenem, micsoda kátyúba került! ...

De nem - iparkodott megnyugtatóbb gondolatokhoz menekülni - a Bika nem döntheti őt ilyen szörnyű bajokba! ... Hiszen mindig hűséges barátja volt! ... és a Bika tudja a legjobban, hogy ő nem akart rosszat senkinek, se a Bikának, se Flocseknek és az apacsoknak ... hogy ő a legjobban azt szeretné, ha a rendőrök és az apacsok örökre kibékülnének! ...

És talán holnap délután minden rendben lesz. Meg fogja kapni a három koronát ... meg kell kapnia, hiszen olyan szívreható hangon fogja kérni, anélkül, hogy elárulná az apacsokat, hogy jó mamája nem fog ellenállhatni a kérésének! ... Így fog rimánkodni neki: »Édes jó anyám, ne tagadd meg tőlem ezt a három koronát, mert gyermeked boldogságáról van szó! Ne kérdezd, hogy miért! ... Ez sötét titok! Nem vallhatom meg, hogy mi ... mert ez a titok nem az én titkom, hanem egy világszövetségé! ... De hidd el, hogy gyermeked boldogsága függ ettől a három koronától! ...« No és aztán, ha megkapja a három koronát, a moziban meg fog ismerkedni Flocsekkel és Flocsek így fog szólni: »Legyen nyugodt, fiatal barátom, a néma cimborák hozzájárultak, hogy nevét kitörüljem a fekete könyvből, csak azt kötöm lelkére, hogy titkainkról egy szót se! ...«

Miután képzelete így kirajzolgatta a szerencsés megoldás módozatait, sőt egy kissé ki is színezte azt a jelenetet, amikor Flocsek vörös álszakállával végbúcsút fog inteni neki, lassankint megnyugodott, lecsillapult és elálmosodott. Újra megnehezedő szempillái már le-lecsukódtak ... egy pillanatig nem gondolt semmire, csak úgy tetszett neki, mintha valami félhomályban apacsok és rendőrök kergetőzését látta volna ... de egyszerre megint felrebbent, mert egy kellemetlen gondolat villant fel az agyában s az az érzése támadt, mintha valaki hirtelen egy tűt szúrt volna a fejébe.

Ha Prutyi holnap véletlenül mégis kihíjja és ő egy szót se tud felelni! ... Aztán Prutyi, felháborodva azon, hogy újra készületlennek találta, nemcsak hogy másodszor is négyest ad neki, hanem intő cédulát is küld haza! ... intő cédulát, amit ő nem mer eltépni, mint a Bika! ... És a mamája, mikor meglátja az intőt, hirtelen felforr, mint egy kis csupor! ... Akkor hiába minden szívreható könyörgés! ... Akkor szó se lehet többé a három koronáról! ... Akkor vége a moziba menetelnek, vége a szerencsés megoldásnak, vége mindennek! ... Ki tudja, talán mindjárt rohanvást jönnek a bajok s nemsokára vége az egész világnak! ...

Miért is nem tanulta meg azt az átkozott leckét?! ... Pedig ráért volna! ... Úgy se tudott vacsora előtt békén játszani künn, a folyosón, mert arra a rongy leckére kellett gondolnia! ...

Miért is hagyta holnapra a szorgalmas tanulás megkezdését?! ... Ha legalább azt a ronda mértant megtanulta volna, most nem kellene aggódnia!

Néha, úgy látszik, csakugyan nem árt az, ha az ember úgy cselekszik, amint Prutyi ajánlgatja, és nem halasztja holnapra, amit ma is elvégezhet! ...

Nem is olyan nagy gazember ez a Prutyi, amint a Bika mondja! ... Hiszen mi haszna van abból Prutyinak, ha ők tanulnak és mi kára, hogyha nem tanulnak?! ... Mégis mindig arra inti őket, hogy csak tanuljanak! ... és mennyi mindent tud beszélni erről, amíg ők nem figyelnek oda, hanem titkosan leveleznek! ...

- Ha én Prutyinak volnék - gondolta Csipisz - én bizony soha se magyarázgatnék a fiúknak, hanem egész órán át csak feleltetném őket, osztogatnám a négyeseket jobbra-balra és az óra végén csak annyit mondanék nekik, hogy: »Fiúk! ... jövőre ezt kell bevágni a könyvből, innen idáig, szervusztok, vigyen el benneteket az ördög! ... «

És Prutyi hogyan erőlködik, miket beszél össze-vissza, mennyit magyarázgat és mesél, hogy a fiúk elhiggyék, amit mond! ...

Most egyszerre eszébe jutott Csipisznek, miket szokott beszélni Prutyi azokról az emberekről, akik tele vannak jó szándékkal, de mindig holnapra halasztják azt, amit ma is elvégezhetnének, aztán másnap megint csak azt mondják, hogy: »Majd holnap!« ... és így múlik el az egész életük, hogy ami jót akarnak, azt mindig csak halasztgatják, halogatják ...

Még a latin szavak is eszébe jutottak, amelyeket Prutyi ilyenkor mondogatni szokott:

- Krasz, krasz, szemper krasz, et szik dilabitur étasz! ...

Sőt, mintha még a hangját is hallaná Prutyinak, azt a szelíden figyelmeztető hangot, amely arra inti őket, hogy: »Vigyázzatok, az idő hamarabb eljár, mint hiszitek és ha hozzászoktok, hogy mindig mindent holnapra halasszatok, egyszer csak azon veszitek észre magatokat; hogy megöregedtetek és nem értetek el semmit! ...«

Most már egyre csak ez csengett a fülében:

- Krasz, krasz, szemper krasz, et szik dilabitur étasz! ...

És amint a szeme önkéntelenül lecsukódott, tisztán látta maga előtt Prutyinak az arcát, meg azt, hogy hogyan néz rájok Prutyi, amikor jobb kezének a mutatóujjával integetve feléjök, azt mondja nekik:

- Nono! ... majd megbánjátok! ... Krasz, krasz, szemper krasz! ... majd megbánjátok! ...még visszasírnátok az elmulasztott időt! ... Sokan csinálták már így, de meg is bánták! ... Mert most azt hiszitek, hogy csak holnapig lustálkodtok, de holnap megint így lesz! ... holnapután is és azután is! ..., Krasz, krasz, szemper krasz et szik dilabitur étasz! ...

Tulajdonképpen egészen jó arca van ennek a Prutyinak! ... Milyen szelíden tud nézni a két nagy, világoskék szemével! ... Talán nem is volna rossz ember, ha nem kellene ezt a büdös, piszok mennyiségtant tanítania! ...

- Krasz, krasz, szemper krasz! ... - hangzott a fülében Prutyi hangja, ...

És abban az egyben igaza is van Prutyinak, hogy ha már muszáj iskolába járni és bemagolni a sok mindenféle ostobaságot, hát jobb nem sokáig halogatni a dolgot, hanem túlesni rajta minél hamarabb. No, ő nem is halasztja tovább, hanem úgy beteremti ezt a ronda, ronda ronda mértani leckét, hogy visszájára is el tudja mondani! ...

- Krasz, krasz, szemper krasz! ...

De igazán! ... Holnap már okvetetlenül megtanulja! ...

- Krasz, krasz! ...

Nem, ő nem fogja halogatni! ... Visszavonhatatlanul holnap lesz az a nap, amikor hozzálát a szorgalmas tanuláshoz! ...

- Krasz, krasz! ...

Igen, holnap! ... Majd meglátod, Prutyi, hogy: holnap! ...

- Krasz, krasz! ...