Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám · / · Figyelő
Egy ragyogónak induló diplomata karriere záródott le Berchtold gróf akciójának kudarcával. A monarchia alig negyvennyolc éves külügyminisztere, akinél tehetségesebb diplomatája Andrássy Gyula óta alig volt Ausztria-Magyarországnak, ugyan hol, melyik vonalon lehetne sikeres kezdeményezője és végrehajtója politikai akcióknak a Balkán politikán kívül? Berchtold tisztában volt a saját terrénumával s csak a feléje tornyosuló nehézségeket nem látta olyan rendkívülieknek, mint a milyeneknek bizonyultak. Pedig kétségkívül tudta, hogy a horvát abszolutisztikus uralom erősen zavarja akcióját s az abszolutizmus féktelen tombolása átleng Bosznia-Hercegovina területére s a délszlávok ökölbe szorított keze nemigen egyengethette útját Albánia felé. Tisztában volt vele Berchtold, hogy a területek, melyeken törvényen kívüli kormányforma ül az idegennél is idegenebbnek tarthatók egy diplomáciai akció keresztülvitelénél s a török kormány majdnem nyugodtan tehette meg visszautasítását, mikor tudta és érezte, hogy a birodalom mellett fekvő nagy darab földtesten nyugtalankodik, lázong minden s csak egy csóvát kell átdobni, hogy az egész lángra lobbanjon.
Berchtold ezt tudta és telve is volt súlyos aggodalmakkal. Tulajdonképpen az ő véleménye nyert már kifejezést Stürgkh gróf osztrák miniszterelnök áprilisi beszédében, melyben válaszolt Sustersic osztrák képviselőnek a Reichsrathban a horvát abszolutizmus ügyében hozzá intézett interpellációjára. Idehaza akkor nagyon lázadoztunk a miatt, hogy az osztrák kormányelnök mélyen belenyúl a magyarországi ügyekbe. Pedig az osztrák képviselők maguk is hangsúlyozták, hogy interpellációjuk nem irányul se Magyarország se a magyar nép ellen, de úgy látták, hogy katasztrofális visszahatásoknak kell a monarchia balkáni és Adria-politikája tekintetében, beállniuk a horvátországi diktatúra miatt. S mikor Stürgkh gróf azt hangoztatta, hogy a horvátországi kivételes állapotok sürgős megszüntetését a monarchia bosnyák politikája, a külpolitika fontos érdekei követelik, akkor szavából tulajdonképpen a Berchtold aggodalma rezgett ki s a külügyminiszter biztató, bátorító támogatása volt erőssége, mikor Magyarország belső ügyeibe tényleg beleavatkozott.
Idehaza természetesen figyelmen kívül hagyták a szempontot, hogy tulajdonképpen mi gondja van Stürgkhnek »a monarchia kifelé való állására«, miért fél attól, hogy a horvátországi kivételes intézkedések a monarchia érdekeit »befelé és kifelé károsan érinthetik s alkalmasak arra, hogy veszélyeztessék a közös feladatok és közös elvek szerint kezelendő feladatok kifogástalan biztosítását«. Idehaza nem vették észre, hogy az osztrák miniszterelnök csak akkor beszélhet így a király hozzájárulásával teremtett horvátországi helyzet ellen, ha nyilatkozatai megtételében a kancellár helyeslő, alkalmasint iniciáló hozzájárulása támogatja. Berchtold gróf már akkor érezte, hogy a horvátországi helyzet logikusan belekapcsolódik a nemzetközi politikába. Egyedüli terjeszkedési terrénumunk, a balkánon van. Törekvéseinknek azonban legelső feltétele, hogy a monarchia s a déli szláv népek között békesség legyen, mert délen minden parányi akciónknál erős hátvédekre van szükségünk. S hol találjuk ezt meg? Szerbiában? Ahol a horvát diktatúra beköszöntése óta hihetetlen fokra jutott a monarchia elleni gyűlölet s a délszláv egyesülés eszméje? Horvátországban? Ahol az anyjuk karjaiból hurcoltatja az önkényuralom börtönbe a tejfelesszájú gimnazista fiúkat? Vagy Boszniában? Amelynek szűkmarkúan mért alkotmányát katonai szuronyokkal őrzik s lakossága a legrémesebb abszolutizmus példáját látja maga mellett Horvátországban?
Berchtold, mondom, tisztában volt a nehézségekkel. Érezte, hogyha alkotmányos uralom volna délen s a nyugtalan szláv vérnek nem volna oka állandó féktelenkedésre, akkor a török sem zárkózhatnék el szinte fitymálva akciója elől. De három nyugtalan országon keresztül egy negyedikben akarni nyugalmat teremteni, valóban olyan nehéz feladat, melyen megtörik minden diplomáciai zsenialitás. S amerre körülnézett, mindenfelé más program kisarjadzását látta. Ő alkotmányos formáltat követelt, a trónörökös a déli tökéletes katonai abszolutizmusban látja a Balkánon való előrehaladás biztos útját, Bilinszky pedig a mostani primitív kormányforma fenntartásához ragaszkodik, ami afféle katonai szuronyokkal garnírozott polgári abszolutizmusnak felel meg. És lehetett a hatalmaknak akármilyen őszinte vagy ravasz is a szándékuk, Berchtold gróf az akciójával már idehaza megbukott. A hadseregből kimaltretírozott öreg főhercegek kárörvendve nevethetnek, a Belvedere ura véresre haraphatja az ajkát, Auffenberg leszállhat a nyeregből, ahova a hódító politika ültette s Conrád az innsbrucki csapatfelügyelő rezignáltan nézhet az olasz határ felé... Előbb idehaza kell rendet teremteni. Ha nem hiszik, kérdezzék meg Berchtold grófot.