Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám
A büszke Uniónak e legújabban képzett szava hamarosan polgárjogot fog nyerni nálunk is, ha nem csalódunk. Egyelőre egy pár ezer munkás átkozza valahol Budán - egynehány másik ember pedig nagy reményekkel eltelve várja a hatását. Hogy lesz, mint lesz a legközelebbi órákban, években - igazán nem lehet tudni. Hanem a messze jövő a fekete elkeseredés és a rózsaszínű reménykedés színeit esetleg még furcsán össze-vissza kevergetheti.
Mr. Taylor - inde nomen - egy hatalmas amerikai vasgyár üzemvezető mérnöke. Mint ilyen, kíséri szemmel a munkásokat, figyeli munkájukat és mint ilyennek akad meg éles szeme pillanatról-pillanatra aprólékos mozdulatokon, amelyek oly feleslegesek, haszontalanok, sőt akadályozók a munka hevében és mégis, állandóan szerepelnek, elhúzzák, nem, gátolják a munkát. Mr. Taylor órát vesz elő, másodperceket mutató kronométert, így figyeli az elrabolt időt. Azután megfigyeli a legjobb és a leggyorsabb munka lehetőségét, részben legkitűnőbb munkásainál, részben egyes munkálatoknak már az utasítása szerint való végzésénél. Azután számít - a munkát nagyon alaposan értő ember számításával. Azután azt mondja Mr. X-nek, az egyik legjobb munkásnak:
- Mr. X! Ön eddig dolgozott naponta 11 órát, felrakott a vasúti kocsira naponta 12 és 1/2 mázsa vasat s Ön kapott ezért naponta 1 dollárt... Ön ezzel szemben ezután naponként csak 10 órát fog dolgozni, a fizetése pedig a dupla lesz - a kocsira azonban nem 12 és 1/2 mázsa, hanem 47 mázsa vasat fog felrakni! All right?
Mr. X. már megtanulta, hogy a lábát hogy kell megvetnie, hogy a testét hogy kell hajlítania, hogy a karját milyen ívben kell emelnie, hogy az erejét mennyire kell megfeszítenie. Mr. X. már észrevette, hogy az ördöngös mérnök tizedmásodpercekre kiszámított, minden felesleges rezzenést tiltó, minden szikrányi könnyebbséget kikutató módjával többet, jobban és gyorsabban lehet dolgozni mint ahogy ő eddig dolgozott - de 47 mázsát?... De dupla bérért?...
Mr. Taylor ott állt és figyelt, Mr. X. dolgozott. Verejtékezve, pattanásig feszült inakkal. Estére azonban a kocsin volt 47 mázsa vasérc.
Másnap reggel pedig a gyülekező berakó munkások ökölbe szorult kezekkel olvashatták a hirdetést a gyár kapuján: »10 órai munkaidő, 2 dollár napibér és - 47 m. berakás minimális munkateljesítmény. Aki pedig ezt záros határidőn belül meg nem tanulja, annak fel is út, le is út!«
*
Nagyjában, lényegében: íme, a tayloring. Alkalmazható természetesen bármiféle munkánál, a legkomplikáltabbnál épp úgy, mint a legegyszerűbbnél, a munka fajtája válogatja, mennyire meglepő eredményekkel jár a megfigyelés és a számítás. Ugyanabban a gyárban csapágyaknak golyókkal való felszerelését pl. 130 leány végezte napi 11 órai munkaidő alatt. Taylor ugyanazt a munkát azután elvégeztette - 30 leánnyal, napi 8 órai munkaidő alatt!... Rövidebb munkaidő, nagyobb munkabér és a lehető legnagyobb munkateljesítmény, ez a tayloring elve. Nincs lassú munkás, csak ügyetlen, jobban mondva: csak tanulatlan munkás van, ez a tayloring veleje. Hogy tanulatlan, ez természetesen nem a mesterségbeli tudásra vonatkozik, dehogy is. Hiszen éppen ez az: a munkás kitanulja mestersége minden csínját-bínját - csak éppen egyet nem tanul meg, a legfontosabb eszközzel: a saját testével való bánást, annak gazdaságos kihasználását mestersége szempontjából.
A tőke szempontjából természetesen a tayloring kárpótlás a munkások munkaidő és munkabér követelésével szemben. A munkások szempontjából természetesen, a tayloring embernyúzás nyomorult morzsák fejében. De a gazdasági és egyéni vonatkozásoktól eltekintve kifejezhetem az új munkarendszert így is, a tayloring valamelyik - akármelyik - munkának tréningje, semmiben sem különbözve attól a tréningtől, amin, teszem a vívónak vagy evezősnek ugyancsak át kell esnie, s amely ugyancsak a kilépés véghezvitele, a térdek behajtása, a test lendítése, az izomerő megfeszítésének mértéke és száz más apróság - de csak a laikus számára apróság - kellő összhangzatba hozatalával erőlteti ki a villámgyors, biztos és erős csapást.
Az új munkarendszer egyébként alighanem egynémely meglepetést rejteget méhében. Hogy mást ne említsünk, a tanult munkások sztrájkja is veszedelmes fegyver a munkások kezében. De egyik tanult munkást mégis csak pótolhatja a másik tanult munkás. Nem így a tayloringnál, hol a munkás számára az egyes szerszámok, gépek, eszközök speciális és egyéni »természetét« kiismerni és megszokni elsőrendű fontosságú - és ami épp oly kevéssé megy gyorsan, amennyire fontos a tayloring-üzem alapján vezetett gyárban a gyors munka. És éppen ezért, a sztrájknál csak egy lesz félelmetesebb fegyver, a régi munkás távozása - ami elég csinos kis chasse-croise a mai állapottal szemben, mikor a munkás sohasem lehet biztos a holnap felől és mikor a sztrájk legyőzése csak az új munkás beállításán múlik.
De még egyébről is lehet szó. Valamennyi ország munkásmozgalmának fájdalmas oldala a tanulatlan kézimunkások óriási seregének javarészt szervezetlen - mert szervezhetetlen - volta. Ezek munkaerejének kihasználása szempontjából a tayloring hihetetlen eredményeket fog produkálni. A tayloring alkalmazása nem is fog késni, de ezzel együtt maguk a munkáltatók olyan szervezettséget (még pedig »szabad szervezet« alakjában, minden szakszervezet nélkül) fognak kölcsönözni munkásaiknak, amilyenről szakszervezeti agitátor a legszebb álmában sem álmodott...
A kihasznált emberek gyűlölködők és joggal. A tayloring pedig a végletekig kihasználja az embereket. Ám a tayloring csak magas bérekkel sikerülhet. Ám a tayloring csak a lehetőségig megrövidített munkaidő mellett sikerülhet. Mindez a gyáros érdeke, a munkás ambíciójának felcsigázása, és, miként a baromnak, gondos pihentetése. Ám a magasabb munkabér, a rövidebb munkaidő: mindez kultúrát jelent. Kultúrát az apa számára is és még inkább, kultúrát a gyermeke számára. És most fel kell ütni a berlini Verein für Sozialpolitik pompás két kötetét: Auslese und Anpassung der Arbeiterschaft a címe. Végtelenül gondos, aprólékos vizsgálatok a munkásságról. Kik a legjobb ipari munkások? Az ipari munkások gyermekei, kik a szervezkedésre, politikai mozgalmakra, magasabb kultúrára leghajlandóbbak? Kik az ilyen mozgalmak vezetői? Az ipari munkások (kézművesek) gyermekei.
A tayloring a munkásság legerősebb, legügyesebb, legintelligensebb részét fogja, mint a választóvíz a salakot az aranytól, a tömegből kiválogatni és a sereg, amelyet önkéntelenül teremteni fog, bizony mondom, nem fog az apák mögött maradni...
*
Ez mind szép - mondja Ignotus - ám a szomorú ténynél, hogy van munkás, a melyiknek bérért kell dolgozni, csak egy szomorúbb: hogy saját véreik, munkástestvéreik, e kialakuló elitsereg, szabják meg létfeltételeit, részben azáltal, hogy a többitől is azt a száguldó munkaritmust követelik amire jól csak e törpe minoritás képes, részben, hogy, ha még a véres verejték árán sem képes e követelményeknek eleget tenni, ipso facto a még rosszabbul fizetettek és más formákban talán még jobban kiuzsorázottak sorába süllyed amint önkéntelenül is a jobban dolgozók idéznek elő.
Ez igaz - bár inkább csak az elméletben, mint a gyakorlatban, a hol pl. a kollektív szerződések erősen csökkentik a természetes eredmény lehetőségét. A tayloring más módon, a tanoncok egészségügye és kitanítása körül való gondossággal - a mi nagy érdeke lesz a tőkének - fogja ezt a nagy ellentétet önkéntelenül is paralizálni. De különben... a varrógép feltalálóját csak egy hajszál mentette meg a Thames be való fulladástól - kenyerüket vesztő munkások százai rohanták meg érthető indulatossággal. Sajnálatraméltók voltak azok is, s sajnálhatjuk emezeket is - de nem lehetett és nem lehet másként. Mert csak a mi gyönge szívünk az, a mi sajnál, de a világtörténelem sodra vagy szellője az ami parancsol. A vállunkon, legfeljebb, tehetetlen egyet vonhantunk és magunk elé bámulhatunk, egy kissé szomorúan...