Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 17. szám · / · Móricz Zsigmond: Tavaszi szél

Móricz Zsigmond: Tavaszi szél
Novellák [+]
Az éjjeli zene

Vasárnap délután nagy társaság volt együtt Konrádéknál. Margitkának itt voltak a barátnői, Manci, Margó, Margóka, Manya, Gitka és Marga.

Fiatalemberek is voltak és így természetesen nagyon jól mullattak. Gitka ugyan tiltakozik az ellen, hogy természetesen, ő azt állítja, hogy a lányok akkor is igen jól mulatnak, sőt sokkal jobban, ha fiatalemberek nincsenek jelen.

- Persze, mert akkor rólunk beszélnek - kötekedik Pléh úr s nevet hozzá és megigazítja a cvikkerét.

- Óh hogyisne, csak ne legyenek maguk olyan elbizakodottak, Azt hiszik maguk körül forog a világ. Maguk nélkül tán mulatni se tudnak a lányok.

- Nos, ha szabad kérdenem, mivel mulatnak, ha fiatalember nincs jelen?

- Százfélével, ha tudni akarja.

Gitka több felvilágosítást nem ád s mivel én sose voltam lánytársaságban, hogy fiatalember ne lett volna jelen, magam sem tudok árulkodni rájuk.

Késő estig mulattak együtt. Margitka túl boldog volt és Melczer úr olyan rém udvarias.

Óh Melczer úr már egész férfi. Elsőéves bölcsész Budapesten ezalatt a budapesti év alatt tömérdek finomságot tanult odafenn. Természetesen, mert mindig színésznők közt csapja a szelet és zsúrokra jár és valóban nem is érteni, hogy olyan elegáns világfi, mint Melczer úr, hogy is érzi magát olyan jól a sok pici kis igénytelen nők között.

Melczer úr adja is az előkelőt s a világért sem árulná el, hogy a pesti évet egy három lépés hosszú és két lépés széles szobácskában élte le, amely azelőtt spájz volt s a lichthofra nyílt az ablaka, hogy onnan nem járt csak az egyetemre, mert mint gólya, egyelőre egy gimnazista szorgalmával tanult. Hogy Budapestet csak az utcáról ismeri, művészi nézeteit a Nemzeti Múzeum képtárában szerezte s a színházi kulisszatitkokat az Üllői-úti kávéforrás reggeli kávéja (10 kr.) mellett szívta ki abból a két napilapból, amelyet a kuglóf mellé szervíroztak.

Melczer úr adja az előkelőt s szédítően tud mindent s borzasztóan ismer mindenkit.

És Melczer úr olyan figyelmes Margitkához. Óh Istenem, hogy érdemli azt meg egy ilyen naiv kis lányka, hogy Melczer úr neki mondja a legszebb bókokat: mert neki mondja! És az ő kedvéért sziporkáztassa Kakas Márton kínos kérdéseit, mert csak az ő kedvéért teszi! Meg is, mondta ezt Margitkának, hogy félreértés ki legyen zárva, mikor az uzsonnához való terítésnél segédkezett s olyan csintalan volt, hogy mindig tovább húzta az abroszt, mint ameddig a szimmetria megengedte.

Szóval Margitka túl boldog volt. S mikor eljött az óra, hogy oszlani kellett a társaságnak, Margit igen szerencsétlennek érezte magát. Csak az villanyozta fel, hogy a mamától Melczer úrnak sikerült kiprovokálni egy hétköznapra való meghívást. Óh a Melczer úr oly ügyes és kedves. És a mama olyan okos, mire Melczer úr a bárholi főgimnázium rendes tanára lesz, akkorára Margitka éppen betölti a tizenkilencedik vagy huszadik évét és olyan szépen összeillenek majd, ha az Isten is úgy akarja. De hát az ember mért ne segítsen a jó Istennek...

Margitka sorra csókolózott Mancival, Margóval, Margókával, Manyával, Gitkával és Margával, kezet fogott az urakkal s végre megremegő kis kezét odaadta Melczer úrnak, olyan őszintén, olyan örökre, hogy Melczer úr magában megesküdött, hogy:

- Vagy ő, vagy senki!... - De ezt persze még nem lehetett hangosan kijelenteni.

A vendégek elmentek s ásítozásos csönd maradt.

Megbontották az ágyakat s Margitka a gyerekek kis szobájában álomra tért. Hófehér ágyacskájára a zöld zsalu között beszűrődött egy holdsugár s Margitka képzelete a rezgő fényből tündérországot teremtett, ahol... ahol Melczer úrnak gyönyörű szerepe volt.

Egyszerre csak valami furcsa zajra ébredt. Még álomban volt, szemét sem nyitotta ki, már az elméje okoskodott rajta, mi lehet az.

- Tán a kismacska nyávog - gondolta gondolat nélkül.

- Vagy a szél fúj! - fűzte tovább.

- Vagy... Mi az! - ült fel örömmel ágyacskájában, amely már rövid volt neki, de a kisszobába nem fért nagyobb ágy, hát ebben kellett aludni...

Kimondhatatlan szívdobogás lepte meg.

- Hisz ez éjjeli zene!

Olyan fájón, olyan szomorún zokogott a hegedű. Felednélek, felednélek, nem tudlak feledni...

Margitka ha nem örült volna olyan igen, biztosan sírva fakad. De így kiugrott az ágyból, az ablakhoz ment és óvatosan kinyitotta. A zsalu le volt húzva jól. Nem látták kívülről, hogy kikukucskál.

- Vajon ki lehet - kérdi Margitka magától, mintha tán nem is tudná. A szíve úgy dobogott.

Remegő ujjaival rátalált a zsalunak egy lapjára, amely le volt törve a sarkából s forgott, azt kihajlította s kilesett mögötte. Künn sötét volt alig lehetett valamit látni, egy pár alaknak a körvonalát azért észrevette. Hanem ni, szivarra gyújt valaki! Sorra, egy, kettő, három... Az ott Pléh úr, hogy megvillant a cvikkere! De furcsa, hogy mindenkinek most aludt el a cigarettája s hogy nem is akar meggyulladni. De a legfurcsább, hogy legtöbb gyufát egy olyan úr pazarol, aki nappal nem is szokott szivarozni!

Istenem, hogy ez az úr éppen, véletlenül a Melczer úr! A másik szobában is mozgolódás van. Apa hangja dörmög.

- Mi a fene muzsika ez!

Anyus csitítja.

- Pszt! Hallgass! Éjjeli zene!

És ők is hallgatják. Anyus kinyitja a zsalu mögött az ablakot s most már az egész ház megtelik muzsikaszóval.

Jóska is feltápászkodik, a Margitka kis öccse és hangosan, félig síró szóval szól:

- Naa! Mijaa! Margit!

- Hallgass! - suttogja Margitka dühösen. Ha nem hallgatsz rögtön, kihajítalak!

- Hát mi a!...

- Éjjeli zene - nekem!

Jóska erre kiugrik az ágyból és nagy visítással szalad a másik szobába:

- Mama, mama! Margitnak éjjeli zenét adnak, hallod!

- Hallgass, te szerencsétlen - kiabál rá fojtottan anyus. Jóska erre az apját interpellálja:

- Apa, apa! Marg...

De már ekkor az apja elkapta az ingeszárát s magához rántotta:

- Ha nem hallgatsz rögtön, kitekerem a nyakad!

így hallgatták végig megereszkedett testtel, hogy:

Októberben elsőjével bé kell masírozni...

Nyilván nem a kaszárnyába, hanem az egyetemre.

Jóska kiszabadult az apja markából s mivel észrevette, hogy a gimnazista bátyja még mindig alszik, hozzá rohant.

- Laci, Laci, éjjeli zene!

Addig rázta a lurkó a kamaszt, míg az is fel nem tápászkodott.

- Mi az? - kérdezte álmosan.

- Éjjeli zene, hallod, éjjeli zene!

- Bánom is én - dünnyögte a fiú s befelé fordult és tovább aludt, mint egy sündisznó.

Annak is elhúzták öt-hat versét, hogy:

Három hordó káposzta, de káposzta...

A cigányok felszedelkőztek, a cimbalmos a vállára veszi a szerszámát, nyög is egyet neki. A prímás megkérdi: Hát most hova instállom?

- Sehova tovább.

Az urak köhécselnek. Egyik-másik még rágyújt a cigarettájára...

Valaki elmarad a kompániától és sokáig néz fel az ablakra... Margitka egy kicsit megfázott és siet visszabújni az ágyba, mikor ez az alak is eltűnt. Mosolyog és imára kulcsolja a kezét és ima közepén elalszik.

Másnap reggel. Nagyon kellemes! Nagy boldogság. Nagyon édes. A kis lányból bevett nagy lány lett.

Különben nem beszélnek róla. Csak a barátnők suttogják el egymásnak titkon, mi volt, hogy volt.

És szerdán délután látogatóba jövő Melczer úr kezét megérinti remegve, forrón, alig észrevehető szorítással Margitka.

(1904)

 

[+] Tavaszi szél címen új novelláskönyvem jelenik meg, amelyben ifjúkori darabjaimat adom ki. M. Zs.