Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 15. szám · / · Figyelő · / · Disputa
Hét év óta kísérem diszkrét, a bemutatkozástól lehetőleg tartózkodó figyelemmel közös anyánknak adózó testvéreimet, kik mind nagyobb számmal lepik el Párizst. Ha valahol hangos valaki, ahol más mindenki halkan beszél, az a valaki magyar. Egy pár skatulyába gyűjtöttem őket (régi nyelvész betegségem maradvány-mániája), íme:
1. Erősen, szünet, pihenés és irgalom nélkül hazafi s csak azért jön Párizsba, hogy honvággyal masszírozza a hazafiságát, hogy megbotránkozzék és lássa, hogy minden különb, ami magyar. Ha eszik: - bezzeg chez nous ezt mosléknak néznék, bezzeg a töltött káposzta etc. - Ha képtárban van: - de azért Munkácsy a világ legnagyobb festője. - Ha könyvkirakat előtt áll: - de azért Jókai a világ legnagyobb regényírója, Petőfi a világ legnagyobb lírikusa. - Ha a boulevardon sétál: de azért az Andrássy út a legszebb a világon. - Ha a taximetre kocsisa kiköp a fehér cilindere alól: - bezzeg, chez nous másként köpik a magyar kocsis. Ha egy franciával megismerkedik, első dolga kiverejtékezni azt a kérdést: - szeretik-é a franciák a magyarokat? Mintha a harmincmillió francia minden este ágybafekvés előtt elrendezné lelki viszonyát a magyarok iránt. Korlátolt, de becsületes jó bácsi, aki azért jött, hogy megszokott lelki mechanizmusát új erővel érezze. Fogai közt igen sokszor Szabolcska Grandcafeját dúdolja.
2. Okvetlenül, megállás nélkül kozmopolita s minden percben a honi dolgok megvetésével foglalkozik. A párizsi piszok felséges esztétikai erekcióra lelkesíti: bezzeg chez nous a piszok nehéz, gátló, ázsiai, itt festői, gondolatkeltő. A legvadabb feuilleton, a legapokaliptikusabb szimbolista verskötet remek: bezzeg a magyar irodalom durva, szégyen-melléklete a német irodalomnak. A legrémítőbb utcai lány, kit tegnapelőtt mustráltak ki Mecklenburg valamelyik kisvárosának örömei közül, neki a »párizsi nő«, könnyed, szellemes; bezzeg chez nous etc. Ugyanaz a gépezet, mint az előbbi, csak ellenkező szavakat őröl.
3. Ez »modern« és »művész« lélek. Kezébe esik egy Baudelaire kötet, látja Manet Olympiáját, látja a quai-n a Trente deux positions füzetét, kis magyar pocakja léggömbbé nemesedik, bohémnek, rafináltnak, sokfélének és perverznek örvendi magát. Ez a program aztán sok furcsaságba, kedves ostobaságba és álmatlan éjszakába kerül. Különösen kedvesek a magyar tan-libák, az egyetem női sikerei: hogy vergődnek itt, hogy első combocskáikat szárnyaknak érezzék. Milyen lelkes önfeláldozással diktálnak magukba - sok tüsszentéssel és köhögéssel - egy korty abszintot (a többit lassanként lopva az asztal alá öntik), hogy rettenetesen perverzek legyenek. És mikor este 11 órakor észreveszik, hogy a szomszéd asztalnál két valóságos, kézzelfogható, sőt kézzel fogott cocotte ül, mélyen rafináltnak, dekadensnek, a Fleurs du mal utolsó definitív kiadásának érzik magukat s ez nagyon jólesik nekik. Negyvenfrankos szobájukban ott csüng az ágy felett Beethovennek egy hideglelős reprodukciója, a falon képes levelezőlapok: Manet Olympiája, Rodin Baiser-je etc. Kedves kis gúnárok és libák ezek, kiket a természet tüntetőleg arra termett, hogy hízzanak és prokreáljanak s akiket itt megcsap az Ismeretlen szele és azt hiszik, hogy megzüllhetnek egy olyan világot, mit megérteni sohasem fognak.
4. Ez dr. Szorgalom Foglalkozom docens. Rendesen szemüveget hord, ha jól is lát s ha szemüveget hord is, nem lát jól soha. Az egyetem újabb vagy régibb keletű büszkesége. Foglalkozik, ruhában, ingben, meztelenül, mindig foglalkozik: művészettörténettel, irodalommal, nyelvészettel, történelemmel, bármivel, de foglalkozik. Ha eszik, ha leöleli havi kétszeri (mert hát a szellemi munka ...) természeti adóját, ha színházban van: foglalkozik, tanulmányoz. Tudja: hány kép van a Louvre-ban, a Luxembourgban, hány tárgy van a Carnavalet-ban, mik az újan megjelent könyvek címei, hol melyik utcában, milyen szám alatt laknak a közélet híresei, melyik napon mi történik etc. Párizsból lát 300 oldal Baedeckert, vagy 2000 oldal Guide illustré du Musée ...-t, vagy ezer könyvcímet. A legszomorúbb ostoba, ki azért jött ide, hogy kis vicinális kalauzból Bottin de Paris-vá hízzék.
De azért Párizs szép, komoly, nemes és dolgozik. És aki szeret tanulni, anélkül, hogy tekintély legyen, látni, anélkül hogy mutasson és élni, anélkül, hogy valaki legyen - jöjjön ide.