Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 15. szám · / · Figyelő
Nyár van, Budapest nyári halála, amikor sok minden pihen, amire úgysincs nagy szükség s amikor emlékezni a szokottnál is rosszabbul tudunk. De bár Budapest feledni is haszontalanul tud, emlékezni pedig tehetségtelenül, a Nagy Endre fórumával úgy vagyunk, mintha furdalt lelkiismeretünk volna. S mikor a Modern Színház vakációra zárul, egyszerre csodálkozva, valami fontosat vesztve érezzük, hogy pár év alatt mije lett ennek a városnak a Nagy Endre-Cabaret. Igazán egy kicsit a lelkiismeretünk e terroros, gyáva időkben ez a szép csúnyaságú, elmés, bátor és küldetéses ember. Súlyos és rizikós napokban ő ott volt türelmetlen igazságaival mindig, erős kimondásaival s egészen nagyendrei, sajátos és mégis egészen magyar kabaré-stílusával. Szóval: mindennel, ami egy becses írónak, kegyetlen szemű gúnyolónak, kedves embernek s kellemetlen agitátornak Magyarországon adódik és adódhatik. Szinte jóleső, hogy van egy hely még, ahol a komiszságokat valóban komiszságoknak merik látni és bélyegezni, egy kis színpadi fórum, mely fölér egy ál-parlamenttel. Néha majdnem azt hisszük, hogy Nagy Endre maga is perverze a bátorságnak, de a bátorságot kezdjük már megszeretni még a legperverzebb Tisza Istvánnál is. Ország, politika, neuraszténia, becstelenség, megalkuvás, cinizmus most próbálják kipihenni magukat s pihen a Nagy Endre fóruma is. S várjuk, hogy a kipihent galádságokat kipihenten, fokozott bátorsággal s elmésséggel, fegyverzetten fogadja az Andrássy úti kis színpadi fórum. Illett most pihenőjekor legalább ennyit idejegyezni róla, amikor annyi lelketlenségnek van dicsőítő krónikása s amikor olyan kivételesen érezzük, hogy milyen sok lelkességet jelent a Nagy Endre fóruma.