Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 15. szám · / · Figyelő
Halász Imréről, kit a Nyugat immár több éves munkájára hivatkozva büszkén vall főmunkatársának, e szemle hasábjain kevésszer esett szó. Valahogy úgy éreztük, hogy a nagy Andrássy hajdani sajtófőnöke, a kiegyezés óta új erőbe kapott magyar publicisztika egyik legerősebb, legragyogóbb és legtisztább tolla, fölötte áll annak, hogy mint vásári kikiáltók ugorjunk elébe, még ha majd tízéves szünetelés után jelenik is meg újra egy újabb nemzedék előtt. Bíztunk abban, ami menten meg is történt, hogy a Halász Imre írásának szava és hangja úgyis maga felé fordítja a figyelmet. Abból sem csináltunk nagy kázust - természetesnek ítéltük - mikor a Nyugatban megjelent. Egy letűnt nemzedék című tanulmánysor könyvkiadásának az Akadémia a Bródy-díjat ítélte oda. De a napokban egy kiváló s a saját értékes munkája révén mások megbírálására illetékes magyar tudóstól, az angol szolgálatban nagy munkát végző s nagy sikereket elért Stein Auréltól levél érkezett Halász Imréhez - s e levél néhány szóban oly jól vázolja Halász Imre emberi és írói alakját s annak megmutatásával, hogy a Letűnt nemzedék fajtájú könyv mint olvasmány mit jelent egy távol világba sodródott művelt magyar számára, e könyvről is olyan meleg képet ad, hogy elkértük címzettjétől, itt való közzétételre. Egyben, ha már Halász Imre nem kerülheti el a szereplést, melytől annyira húzódozik, itt adjuk a ceruzavázlatot is, melyet egy fiatal művésznő, Somló Lili vetett papírra a mi fiatalosan élénk s szinte túlpezsdülően munkabíró öreg urunkról. Stein Aurélról viszont Halász Gyula, a távol élő tudós kutatónak földrajziakban kollégája és magyar munkatársa s a Nyugatnak szintén régebb írója emlékszik meg az ezután következő cikkecskében. A Stein Aurél levele így szól:
Mohan Marg havasán
(postai cím: Srinagar, Kasmir.)
1912. június 21-én
Mélyen tisztelt Uram!
Fogadja szívem mélyéből jövő köszönetemet azért a fölötte becses és jóakaró ajándékáért, mellyel megtisztelt, és bocsásson meg, kérem, azért a késedelemért, melyet hálám kifejezése szenvedett. Midőn a »Letűnt Nemzedék« imponáló kötete valósággal hozzám ért, április vége felé, annyira elfoglalt az elébbi ásatásaimból folyó munka meg a nyári teendőim előkészítése, hogy bármennyire is vágyódtam visszaemlékezéseinek elolvasására, erre már Peshawarban nem juthatott idő. De gondom volt rá, hogy bármennyire meg kellett szorítanom a havasi tartózkodásomra szánt tábori könyvtáramat, ott legyen nagybecsű, kedves ajándéka, és amióta e hónap kezdetén felütöttem sátramat e kies hegyi magányban, rendszeresen e kedves olvasmány gyönyörködtetett és frissített fel az esténként élvezett rövid pihenőidőmben. Igazán sajnáltam, midőn egy pár nappal ezelőtt végéhez értem nagy művének. Őszintén vágyódtam egy pár kötet folytatására, és ennek hiányában egyelőre Wertheimer Andrássy életrajzát vettem elé pótlásul. De azért biztosan újra a »Letűnt Nemzedék«-hez térek vissza, mielőtt véget ér a csöndes munka alpesi nyári táboromban.
Nem fejezhetem ki e rövid sorokban mindazt az érdeklődést, melyet a közelmúlt nagy alakjairól írt minden egyes tanulmánya gerjesztett bennem, és azt az igazi hálát, mellyel a nyújtott élvezetért tartozom. Nagy szerencse a hazai történelemre nézve, hogy ily epochalis fejlődések korszakát a vezető férfiak személyiségében elemezhette és rajzolhatta oly író keze, kit hivatásszerű foglalkozása oly szoros összeköttetésbe hozott a nagy szereplőkkel és egyszersmind tevékenységük megbírálásához is ellátta a biztos történelmi érzéssel. Nagy és maradandó emléket emel e művében írói és történészi képességeinek: érzem, hogy nemcsak mint fontos kútforrást fogják becsülni a jövő nemzedékek, hanem tisztelni és szeretni ama kor jellemerős munkását is, aki mintegy öntudatlanul megismerteti magát az élet- és jellemrajzokban.
Fiatalkorom nagy neveit nemcsak hogy felelevenítette, de igazi értelemmel látta el műve olvasása rám nézve. Viselői közül csak az egyetlen Szilágyit ismerhettem személyesen, azt is csak egy alkalomkor; de emléke mélyen vájva maradt lelkemben. Ahol minden érdekel, nehéz a választás. De azért mégis megemlíthetem, hogy a legnagyobb élvezettel olvastam minden feljegyzését Gr. Andrássyról, Eötvös Józsefről, Szilágyi és 'Sennyeyről. Az utóbbinak jellemzésével igazi szolgálatot tett a történelemnek meg a mai generációnak, mely sokat tanulhatna tőle.
A legmélyebb örömmel olvastam az Akadémiai Értesítőben annak a határozatnak az okadatolását, mely Nagyságodnak ítélte oda a Bródy-féle díjat. Fogadja legmelegebb szerencsekívánataimat e kitüntetéshez, mellyel az akadémia voltaképpen csak maga magát tisztelte meg. Szívem mélyéből kívánom, hogy még sok éven át kedvelt, békés körben folytathassa munkásságát és ennek eredményeit is élvezhesse minél bővebben. Kívánom, hogy hazai látogatásom alkalmával teljes testi és lelki frisseségben viszontláthassam - és hogy akkor szóval elmondhassam azt a kis anekdotát, amelyet boldogult anyámtól személyes megfigyelés alapján hallottam Gr. Andrássyról a Königgrätz utáni napokban!
Saját dolgaimról igen tisztelt fiának írtam e postával.
Fogadja újra legmelegebb hálám megnyilvánítását és tartson továbbá is szíves jóindulatában.
Maradtam legmélyebb tisztelettel
őszinte híve és kész szolgálja
Stein Aurél