Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 14. szám
Személyek: A jegyző. A segédjegyző. A bíró. Jani, a kisbíró. Andris bácsi, a postás. Kristóf, Kanyó, Sógor és Úrszínű, képviselőtestületi tagok. Kristófné.
Szín: A községháza tornácos udvara. Csinos, gonddal épített ház, az udvarban büszkén áll a kávás-kerekes kút. A ház előtt szögbe szalad a két szomszédfalu útja. Napsugaras, meleg tavasz az idő, meleg a szoba, a község dolgai az udvarra kerülnek és a községi közgyűlés a vadszőlő árnyában a tornácon tartódik. Szagos levegőt lehel ide a falu tengere: a virágtól sárga rét. A színpad háta, nagy nyitott kapu, ezen kerülnek a színre a szereplők. Mikor a függöny fellebben, egy ideig zűrzavaros a lárma, mely lassan a csendbe vesz. A színen a segédjegyző a kútnak támaszkodva, kibámul az útra. Álmos, alig tudja elütni az időt. A kisbíró - siheder suhanc - szinte csak az udvaron lopja az időt. Az úton lassan baktat a postás.
Kisbíró: Ehol jön ni a horpácsi postás; de meg ne buzerálja fiatal úr az öreget, mert nekem mondta, hogy megmártogatja a fiatal úrban a kisbicskáját, ha még egyszer ki ... kiizél vele.
Segédjegyző (nevet): Azért a deciért?
Kisbíró: Mert csúffá tette, kólikát kapott a denaturált spiritusztól, majd hogy meg nem bolondult tőle.
Postás (töpörödött, gömbölyű hátú ember, fogatlan, széles, harcsa szájával olyan, mint egy karikatúra. Bepislant az udvarra, látszik rajta, hogy tétovázik, de azért hozzábök a fövegéhez).
Segédjegyző (kap rajta): Jó napot. No öreg, mi az újság Horpácson?
Postás (haragosan): Semmi. (Megfontoltan): Semmi egyéb, mint hogy a libák piros cipőbe járnak, ma reggel meg népfelkelés vót. (Hirtelen éles hangon): Aki meg ok nélkül kérdeződik; minálunk az mind ostoba. (Nevet hozzá.)
Segédjegyző (csúfolódva): No egyébről se nevezetes Horpács!
Postás: Dehogynem, dehogynem; hát ezenfelül még arról nevezetes, hogy tetszik tudni, minden ember, aki Horpácson lakik, az odavaló ... horpácsi ... nem pedig olyan jöttment, mint itt az ifjúr.
Segédjegyző: Az nem volna baj, de hát ki van úr a maguk falujokban, ha maga a postáért jár?
Postás (még mindig nyugalommal): Hát ki? Hát Mikszáth úr, nem úr?
Segédjegyző: Az már meghalt ...
Postás: Nagyobb úr az a föld alatt, mint a maga egész pereputtya apástul, öregapástul ... A fiatal urak, meg a méltóságos asszony ma is, hogy kijönnek? Úgy bizony ... Abbizony ... (hirtelen eszébe jut valami): Hát a Svarcz úr nem úr? A korcsmáros? Pedig az magának nagy úr? Mert a múltesztendei kovártélypénzt ma se adta még meg neki. Lássa nekünk az nem úr, nekünk az csak zsidó ...
Segédjegyző (szemtelenül): Mondja meg neki, hogy tiszteltetem, adjon a kontómra magának egy decit - abbul a múltkoriból - tudja még hogy hogy híjják? Denaturált pálinka ...
Postás (megfenyegeti a botjával): Ne játsszon ifijúr ... ifijúr ne játsszon velem ...
Segédjegyző (nevet).
Postás: Magának még zacskóba kell rakni és eszt szopogatni, kevés van a kalapja alatt. Mit akar már az ilyen öreg embertől, megtisztelem, ha azt mondom, hogy láttam én már úrban több tisztességet is.
Segédjegyző: Lassan öreg. Magánál a harag is csizmában jár - mint a sürgöny - nem a dróton.
Postás: Nem is ... kell a drót az urak nyakába.
Segédjegyző (lassan hátrál a házba, míg az öreg a kapuhoz ér, a tornácról még visszanéz és újra fellobbanó bátorsággal): Részeg ... öreg, ha be van rúgva, feküdjön le.
Postás (utána magában morogja és a botjával hosszan fenyeget, amerre a segédjegyző eltűnt): Részeg az öregapád, - nyálas. Nem fér a bőribe, mint a majom a kalickába, (a kisbíróhoz), de én kiszabom az irháját: oszt ha kell, gombokat is varratok a hátuljára.
Kisbíró, postás
Postás (kicsinylően): Erre fájt úgy a fogatok?
Kisbíró: Tudja maga, hogy itt a községnek tán foga sincs, itt a főbíró foga fáj a mienk helyett. Amíg ez a szolgabíró lesz itten a főbíró, addig csak azt választják itt meg, akit ő akar.
Postás (hümmögve): Hát nagy úr. Mán az igaz, hogy nagy úr, de azért a hétszentségit, van őnála nagyobb úr is.
Kisbíró: A községben nem.
Postás: A községben is. A legnagyobb úr itt a nép, mert aki itt van, itthon van, a magáéban van; mán pedig minden róka a legokosabb a maga lyukában (Suttogva). Ilyen szemét népséget szedjen egy község a nyakába, még a jegyző csak hagyján, de ez a bujtár, meg a mostani bíró, ammá két kilis a falu farán ...
Kisbíró: Hát van benne valami miskulancia, az az egy bizony, de hogy a nyavalyába csinálja a főbíró, azt már én sem értem. A bíróválasztást úgy teszi, hogy kikandidá a falubó három embert, oszt beállítja őket egy szögbe. A népek meg rámondják, hogy: ellesz, ellesz, ellesz. Hát, akire a legtöbben aszondják, hogy: ellesz, hát allesz. De tudja, amikor a gazdák jönnek, akik a főbíróval a piros abrosz mellett szoktak komázni, akkor a főbíró mindig sodorint egyet, a bajszán, hol a jobb felin, hol a bal felin, azok meg már tudják, merrő fúj a szél, arra mondják, aki arra áll, amőre a bíró sodorint.
Postás: Ilyen az úri huncutság a szentségit az anyjába.
Jegyző (bentről kiabálva): Kisbíró!
Kisbíró (szaladva): Isten áldja meg.
Postás (lassan cihelődik és indul a kapu felé, már kiért, amikor szembe jön vele az ügynök).
Ügynök (nagyon elegáns, szép bajuszú úr, nagy kalapot emel): Dicsértessék ...
Postás (tetőtől talpig végig nézi): Jó napot kívánok.
Ügynök: Ez kérem a városháza?
Postás: Ez nem. Ez csak községháza.
Ügynök (kényesen ütögeti, porolgatja magát): Pfuj! Csupa por vagyok, pfuj, csupa egy merő ...
Postás: Inkább olyan, mint a bársonykatulya kifordítva; hát honnan jön az úr, ha szabad kérdenem, csak nem Amerikából.
Ügynök: Pestről. Direkte Pestről. Hosszú az út, nagy a por, nagy a szárazság ... Hát erre maguk felé mi újság?
Postás: Eső kéne kéremalássan. Össze van zsugorodva a búza a hideg széltől, mintha cigaretát sodortak vóna belőle. Helyenkint meg sárga ...
Ügynök: Azért jó termés lesz.
Postás: Már annak csak egy Isten a megmondhatója.
Ügynök: Itt mindig jó termés van. Itt nagygazdák vannak. Olyan szép malmot, mint itt, ritkán láttam.
Postás: Műmalom az kérem, motoros műmalom. Elhiszem azt. Egy kis félóra alatt én is készen voltam az idén az őrléssel. Alighogy felöntöttem, puff ... puff ... már a sima kövön szaladt. Tetszik-e tudni mi az? Máskor félnapig elácsorogtam a malomszinke alatt.
Ügynök (lelkesedéssel): Bizony a motor ... csodás találmány. Különben most is azért vagyok itt. Ide Palánkra hívott meg az uradalmi intéző és itt a szomszéd falu is akar egyet, gondolom Horpács.
Postás (fejét rázza): Az aligha.
Ügynök (sietve kiigazítja): Nem. Nem. Patak.
Postás: Az már lehet.
Ügynök: Ide Orosziba is szállítunk egy teljes cséplőgarnitúrát. Most vagyunk alkuban.
Postás: Hát szabad kérdeznem az úr miféle?
Ügynök: Én az »Unió« amerikai motorgyári cég budapesti lerakatának magyarországi vezérképviseletét bírom.
Postás: Mert én azt gondoltam, hogy talán képet tetszik árolni, olyan fotografált grétaképet, amilyet itt szoktak az urak árolni.
Ügynök (a lassú beszéd alatt kínosan feszeng; izeg-mozog, mintha tűkön állna. Előveszi a szivartárcáját): Tessék rágyújtani.
Postás (a pipájára mutat): Köszönöm nem élek vele.
Ügynök: Az mindegy, azért csak tessék.
Postás (két ujja közt vigyázva kivesz egy szivart, megnézi és a tarisznyájába teszi): Ami azt illeti, hát a motor az már egészen más. Azt az urat, aki a képet eladta tisztára agyonvernék a faluba; ha az emberek nem, de az asszonyok biztos agyonvernék.
Ügynök (szórakozottan): No persze. Biztosítom, hogy a mi cégünk egészen reel.
Postás: Fotografia helyett asszonyképeket küldött, azonmód félig pucéran, hogy ágaskodik az ember tőle. De nem hogy valami szent képet adott vóna legalább, hanem hát ilyen szemérmetlenséget. Egy zenélő szentképet pedig igen nagyon szeretnék beszerezni. Ha meg nem sérteném, az úr tán nem izraelita?
Ügynök: Nem. Református vagyok.
Postás: Mindjárt gondoltam. Nem is olyan, mintha izraelita vóna ...
Ügynök: Ugye már elkel Oroszinak egy motoros cséplő, egy finom amerikai gyártmány.
Postás: El bizony. Arról szó sincs, hogy elkelő ne volna.
Ügynök: Nagy falu ez nagyon.
Postás: Fél város, kérem. A népség is gazdag. Minden soron a sok kastély oroszi gazdáké. A bíró meg töméntelen gazdag.
Ügynök: Ismerem. Mokragyainak híjják. Mondja bácsikám, lehet itt a jegyző úrral beszélni?
Postás (hirtelen): Már hogyne lehetne. Úgy láttam, bent van. Fain ember.
Ügynök (súgva): Már úgy értem, hogy elveszi-e tőlem a pénzt.
Postás: Nem bolond az, hogy a pénzt el ne vegye, de az italt tán szívesebben veszi. Legalább nem kell vigyázni a kocsmáros pénzére, mert az már a jegyző zsebeibe is a kocsmárosunké. Mulatni meg nagyon szeret ... Mondhatom, hogy gari gyerek.
Ügynök: Hát bátyám uramra, remélem, számíthatok, hogy meg tudjunk a községgel alkudni, a motor dologban. Nem kívánom szép szóért, de ha ez az üzlet létrejön, kiutalványozok magának az igazgatóságtól 20 forintot ... 40 koronát. No jó?
Postás: Szívesebben vennék el egy zenélő szentképet. Maga legalább nem csap be vele.
Ügynök: Jól van bácsi. Lehet azt is kapni Pesten.
Postás: Azt meghiszem. De ez se legyen akármilyen alávaló ... Mert tetszik tudni, van itt egy pár gazda, meg a bíró, aki inkább azon van, hogy bika kell a községnek. Aszondják, hogy az új búzának megteszi az öreg cséplő, de az öreg tehénnek új bika kell ... Finom bika, Losonc mellől a Zakchar pusztájáról.
Ügynök: Ech! hiszen bikát ráérnek venni.
Postás: Nem egészen. Mert én már láttam falut motor nélkül, de mi a falu bika nélkül?
Ügynök: És nálunk nem is kell ám azonnal fizetni. Belemegyünk kényelmes berendezésű részletbe is. Amit más nyújt, azt mi is nyújtjuk. Olcsóbbak vagyunk bármely budapesti cégnél ...
Postás: Oszt akkor miből telik ki az a zenélő szentkép?
Ügynök: Azt csak barátságból teszem meg és csupán magának ...
Postás: Ne búsuljon az úr. Ha az orosziak nem is vesznek, de, amint az előbb tetszett mondani, Palánkon az intéző úr bizonyosan vesz egyet. Mindent géppel csinálnak ott kérem, megkövetem a ganéját is sinkón hordják ki az istállóból, olyan csupa gép minden ...
Ügynök (buzgón): Azt is mi szállítottuk ...
Postás (lassan készülődik, nagyokat szív a pipán): Mondhatom, hogy nagyszerű, már arra mondhatom, hogy nagyszerű. No, istennek ajánlom, ballagok lassacskán, mert dolgom van még a faluba. Isten áldja meg, tekintetes úr.
Ügynök: A viszontlátásra, aztán legyen szerencsém. (Kis ideig az ügynök egyedül van a színen. A zsebéből csomagot vesz elő: cukor. Egy másikat: az szivar. A tárcáját jól teletölti szivarral, aztán simogatva, mint a legjobb barátját, teszi vissza).
Jegyző (ingujjban, komótosan megáll a verandán).
Ügynök (messziről kalapot emel).
Jegyző (kiabálva): Jó napot. Hát magát megint mi szél hozta?
Ügynök: Dolgom volt ezen a vidéken, hát benéztem ide is.
Jegyző: Azt ugyan jól tette, mert éppen készülök maguknak írni. Meg akartam írni, hogy semmi se lesz. Engem, barátom a község nem enged becsületes üzleten keresni. És az igazat megvallva, nem is érdemes. Ezért nem kukoricázhatok az egész faluval. Az esperes úr ellene van. A bíró ellene van, személyes ellenségem, sohsem azt akarja, amit én akarok. Inkább meg se próbálom, minthogy ...
Ügynök: Talán mégis lehetne valami módját találni. Jelzem, cégünk elsőrangú cég ...
Jegyző: Melyik is az?
Ügynök: Az »Unió«! Módomban van esetleg kedvezőbb ajánlatot ...
Jegyző: Hát adják olcsóbban is azt a masinát.
Ügynök: Nem, arról szó sem lehet. De ha kiviszem, hogy a jegyző úr honoráriumát megduplázzuk. Ha az üzlet perfekt, Önnek kiutalunk készpénzben 400 koronát.
Jegyző (elgondolkozva): Négyszáz korona, kétszáz pengő ...
Ügynök: Parancsoljon rágyújtani. Tessék, innét jobbról, ez valódi havannának van elkeresztelve.
Jegyző (tréfásan): No hát akkor metéljük el a hegyit. Hát engedni nem enged a gépből?
Ügynök: Mondtam, hogy nem tehetem. Ki van zárva.
Jegyző: Jó, majd meglátjuk, mit lehet tenni. Most lesz a gyűlésünk. Hogy az isten verje meg azt a bikát, amelyiket a községgel eladattam, a 25 forint, amit ezen kerestem, most 200-nak állja az útját.
Ügynök: Áldomásul 5 üveg pezsgőre kötelezem magam.
Jegyző: Jól van, megpróbálom. Nekem tetszik az Önök cége és ha már kell a falunak az a motor, miért ne Önöknek tegyek szívességet. (Kiabálva). Jani, gyere csak elő!
Jani: Tessen parancsolni!
Jegyző: Széthordtad a meghívót?
Jani: Igenis, kéremalássan.
Jegyző: Mindenkit otthon találtál?
Jani: Egy párat odahaza is találtam.
Jegyző: De hisz mindenki alá van írva.
Jani: Alá bizony, mert a kocsmában írattam alá. Nagy volt kérem a teremburázás, mert azt mondják, mi közi őnekik a falu két szegényihez; bikát meg amúgy is a bíró vesz, minek is töltenék itt az időt hiába? Mindössze Kanyó Gábor bíró vót, Kristóf László alsó, meg Sógor Imre esküdt hajoltak az íráshoz, a többiek igénybe se vették, aszondják ők Mokragyaival nem komáznak, ha olyan nagyon töri magát a bika után, tegye, de fizesse is az árát, a ládája fiából, ne neveljen ő a község pénzin finom marhát.
Jegyző: Nagyon okosan van. Eredj csak Jani, mutasd meg ennek az úrnak a nagy kocsmát.
Ügynök: Köszönöm, én már tudom.
Jegyző (jelentősen): De csak hadd menjen. Egyúttal bemégy a bíróhoz és megmondod neki, hogy beszédem van vele, jöjjön el, meglesz a gyűlés ...
Ügynök: De talán nekem nem muszáj.
Jegyző (kezet nyújt): A nagykocsmába? Csak tessék menni, van az öregnek kitűnő bora, meg lúdmáj is akad. Csak tessék átfáradni. (Az ujjával fenyegeti az ügynököt). Ott azután majd pezsgőt is lehet a pincéből kotorásztatni.
(Ügynök, Jani el).
Jegyző (kis ideig egyedül a színen. Szomorúan vakarja a fejét és rácsap az asztalra): Istenit annak a büdös bikának.
Segédjegyző (jön): Nézd kérlek, jegyző úr, annak a pesti fiskálisnak el kellene készítenem azt az azonossági bizonyítványt.
Jegyző: Micsoda azonossági bizonyítványt?
Segédjegyző (hadar): Amiért két hónappal ezelőtt írt, melyben igazoljuk, hogy idősb Dienes János azonos azon Dienes Jánossal, kinek felesége Csizmár Mária és a nagyoroszi 107. számú telekkönyvi betétben felerészben tulajdonosként szerepel és ez a Dienes János nem azonos ifjabb Dienes Jánossal, kinek neje Úrszínű Katalin, kik a 325. számú telekjegyzőkönyvben felvett ingatlanok tulajdonosai és jelenleg amerikai lakosok.
Jegyző: Hát igazold.
Segédjegyző: Igen, de idősb Dienes János neve mellől az idősb szó töröltetett, mert a korábbi Dienes János elhunyt, úgy hogy most tulajdonképpen igazolom azt, hogy Dienes János azonos Dienes Jánossal.
Jegyző: Hogy? Nem is figyeltem oda, korábbi? idősb; régebbi? ifjabb?
Segédjegyző: És ami a legfőbb, beküld itten bélyegekben három koronát! Két korona a kiállítási díj, egx korona a bélyeg. Portót nem küld.
Jegyző: Akkor jó van. Írjál majd neki egy levelet, hogy a negyvenöt fillér portódíj beküldése után megküldjük a bizonyítványt. Punktum. Semmit többet, most nem érünk rá. Neked át kell szaladnod Horpácsra és beszélsz a bíróval. Feljegyzitek pontosan, de pontosan, kik azok a gazdák, akiknek a földjük az Oroszi határban van és hogy kik akarnak az idén az orosziakkal csépeltetni. Erre még ma szükségem van.
Segédjegyző (zavartan): De kérlek jegyző úr, tudod, hogy én Horpácsra nem szívesen ... azaz sehogyan sem ... amióta elkerültem, a lábam be nem tettem. Nem mehetek át, megköveznek! agyonvernek! és akkor hiába megyek, nem tudsz meg semmit.
Jegyző: Miért ne mehetnél? Vagy úgy? Hát minek hoztad bajba azt a lányt?
Segédjegyző: Az nem volna baj, de ez már a második lány, aki miattam doktor Halálhoz szalad. A másik a volt menyasszonyom. És a falu? Mint az ütőér a lányok szívén, ha ez dobban, az mindig ver.
Jegyző: Hjah: Barátom! Ha te feleségül is tudnád venni azokat a lányokat, akik megjárták vagy megjárnak veled, akkor nem segédjegyző lennél Orosziban, hanem basa valahol Törökországban. De nem! A szamarak! Ezeknek csak segédjegyző kell, akinek úgy kell a feleség, mint tehénnek a nyakravaló. (Kis szünet, valami nyomorúságosan kínos a csend, amelyben a segédjegyző nagyot is sóhajt).
Segédjegyző: Majd ha engem is megválasztanak.
Jegyző (félrehúzott szájjal, idegesen nevet, de csak egy pillanatig, a gond újra kiül az arcára és apásan majdnem sírva dobja utána a szót): Nyomorúság!
(A postás, - a nyakába tett táskával jön. Az udvarban kutatva tekintget körül, valahányszor a segédjegyzőre tekint, - mérgesen fordul el tőle).
Jegyző: Hogy vág a bajusz öreg!
Postás: Keresztbe az orrommal - öregesen - kérem ...
Jegyző: Hát hogy vagyunk?
Postás: Köszönöm kérdésit - öregesen; szokás szerint ...
Jegyző: A segédemnek volna Horpácson egy kis dolga, nem venné fel a kocsijára?
Postás (bizonytalanul): Kit?
Jegyző: A segédemet.
Postás (katonásan): Fel én, de előbb assecuráltassa be magát, mert ha sohasem volt az árokban, az én kocsimon el nem kerüli.
Segédjegyző (kérlelve): Nézze Andris bácsi ...
Postás: Magához nincs szavam.
Segédjegyző: Ejnye maga nem érti a tréfát.
Postás: Dehogyisnem, de elfogadja-e tréfának, ha tréfábul magát szemenköpöm; vagy a derekát ütöm le, mert ahhoz minden horpácsinak jussa van.
Jegyző: No már látom, hogy nem kerülsz Horpácsra.
Postás: Jobb is.
Jegyző: Az volna a dolgunk, hogy összeszámoljuk, kire számíthatunk az idei géplésnél, hogy velünk csépeltet.
Postás: Azt magam is elő tudom adni. Oszt mi végre szükséges az a tekintetes jegyző úrnak?
Jegyző: Mi végre?! - hát avégre, hogy tudjam. Ki akarom kalkulálni, hogy nem-e jobban jönne ki a község, ha a gazdák nem az uraság gépészével gépeltetnek. Jobban járunk, ha veszünk egy motort, egy finom, amerikai motort. Akkor minden gazda a maga gépén gépel. A gépész nem lop, nem gyulladhat ki a kazal, a fűtőt is megspóroljuk. No mit szól ehhez öreg?
Postás (ravaszul): Mi fajta gép volna az?
Jegyző: Egy motor ... egy amerikai motor ... a cséplődobot befogják egy motorba.
Postás: Nagyszerű.
Jegyző: Hát hányan volnának hozzá Horpácson öreg?
Postás: Már mint vevőtársak? eggyen se ...
Jegyző: Dehogyis. Akik azon gépeltetnének?
Postás: Hát az oroszi határból minden gazda, vagy huszonöten, én volnék a huszonhatodik. (A segédjegyző felé): Én se vagyok akármilyen jöttment. Fődem van, házam van, gyerekes családapa vagyok. Nem muszáj nekem a postát hordani, se bakterkodni, ha nem akarok. De én akarok, mert megszoktam gyerekkorom óta. Hajnalkor a lábam - ha akarom, ha nem - már ficánkol oroszi felé. Nem muszáj nekem, ha nem akarok ...
Segédjegyző: Könnyű magának Andris bácsi, meg jó is.
Postás: Meghiszem azt. Most is veszek a lányomnak olyan zenélő szentképet, - hogy nem lesz akármilyen - bizonyisten. Az az úr, aki az előbb itt járt a tekintetes jegyző úrnál, nem grétaképeket árul?
Jegyző (kelletlenül): Nem. Valami mással ügynököl.
Postás: Hát ügynök az?
Jegyző: Mi vóna más.
Postás: Azt hittem, a pesti főispán. Azzal már becsapott, hogy nem annak néztem, aminek hittem.
(A bíró Janival jön).
Jegyző (a postáshoz): Hát meg meri-e maga a bírónak is mondani, hogy huszonhatan lennének részesek a gépeléshez?
Postás: No még nem számoltam össze.
Jegyző: Az se baj, ha valamivel kevesebb.
Postás (büszkén): Akkor meg merem. - Hogyne merném. - Meg én még a főbírónak is.
(Jani és a postás a tornác szélére ülnek).
(A bíró őszes, hasas paraszt. A pénze után úr is lehetne, ha paraszt nem volna. Három hete sincs a bíróválasztásnak. Ez az első hivatalos működése).
A bíró: Jó napot kívánok ... Jó napot kívánok ... (kezelnek).
Jegyző: Jó napot, Mokragyai.
Segédjegyző: Hogy van, bíró úr?
A bíró: Köszönöm. Még mindig százezer forintocska nélkül.
Segédjegyző: No, majd meghízik a bíróságon. Már keresett rajta száz pengőt.
A bíró: Én-e? Mivel?
Segédjegyző: Hát hogy választáskor bankettet se adott. Maga csak érti a fogához pengetni a garast. Pedig megorroltak érte a demokraták, akik megválasztották.
A bíró: Márpedig én nem fizetek. Én a garasért izzadok, hát meg is tudom becsülni. Ezer forintomba amúgy belekerült, hát mit kerestem akkor, mi? Száz pengőt, amit nem itattam meg?
Jegyző (akták között turkál és egyenként kiterítve, a bíró elé teszi): Mokragyai, írja alá!
A bíró: Igenis. (Lassan kezdi betűzni az eléje tett iratot.)
Jegyző (türelmetlenül): Csak írja, no ...
A bíró: Előbb hadd nézem, hogy mit írok alá.
Jegyző: Ahhoz magának semmi köze.
A bíró: Jól van ... hát csak meg szabad néznem, hogy nem-e váltó, amire a nevem kanyarintom? Mert ezt egyszer életembe írtam alá. Kaptam is tőle váltólázat hatszáz pengő erejéig. (A három aktát nagy nehezen aláírja.)
Jani (a postáshoz): Nagy úr lehet az Andris bácsi.
Postás: Nagy bizony, finom ... pesti ...
Jani: Se szó, se beszéd, fizetett a nagykocsmába egy pohár sert. Míg az ajtón penderültem, egy hatost nyomott a markomba ... (Súgva): Tíz pengő forintot meg ígért, ha Orosziba hozzák a motort.
Postás: Gálánt egy úr, az már szent igaz. De tudja Isten kifutja-e neki?
(Kanyó Gábor bíró vót, Kristóf László alsó, Sógor Imre esküdt, Úrszínű András jelenlegi törvénybíró együtt jönnek.)
Jegyző: No, ideje már, hogy jönnek.
Kanyó: Megkéstünk egy kicsit a kocsmába, oszt azért maradtunk el.
Jegyző: Üljenek le. A bíró ide. Törvénybíró oda. Esküdt amoda. A virilisták odébb. (Segédjegyzőhöz): Te vezeted a jegyzőkönyvet. (Mielőtt leülne): Üdvözlöm a bíró urat ezen első hivatalos működésében.
Többiek mind (halkan): Éljen.
Jegyző: Most következik a tárgy ...
Sógor (feláll, sodorint a bajuszán): Előbb hagy szólok. (Szónokol): Tisztelt gyűlés! Tekintetes bíró úr! Minthogy magát, szóval Mokragyai Istvánt, nagyságos Szentiványi Antal főbíró úr jelen község bírájának kinevezte, mi polgártársak ez irányban nem zavarkodunk, hanem egy alakban oda voksolunk, hogy a község jólétinek politikai nyomását magának Isten segedelmében jó egészséggel kisajátítsa.
Éljen! Éljen! Éljen!
Jegyző: No, most itt van ez a két nyomorult: a vak Kata, meg a Bolond Pista. Minthogy a község a régi serházban a malacólat lebontotta, ezek kikerültek az utcára. A szolgabíró úr már rámírt, hogy ezeknek lakásról gondoskodjunk.
Kanyó: Nincs más hátra, kovártélyt kell valahol venni, a kovártélypénzt meg viseli a község kasszája.
A bíró: Hát mire valók odakint a kazlak?
Jegyző: Ejnye, Mokragyai, már hogy mondhat ilyet? Két nyomorékról így gondoskodni? Ősszel az Isten hidege is megveszi őket. Nem lehet az utcán hagyni őket cégérnek. Majd aszondják, hogy amilyenek a szegényei, olyan a falu is. Magának az jól esne, ha minden éjszaka a csendőrök turkálnák ki a fekhelyéből?
A bíró: Őszig így is ellehetnek.
A többiek egyenkint: Nem ... amé ők nyomorultak? A mi falunkban fedél alatt kell, hogy legyenek a kölyökkutyák is.
A bíró: Az élelmet ők megkoldulják, majd csak elhálnak valahol nálam egy sufnyiban. Sok az, minden héten egy forint.
Sógor: Ej, de is lelketlen ...
Kanyó (bólingat): Az a ... Sumucig ...
Jegyző (a segédjegyzőhöz): Vedd a jegyzőkönyvbe, hogy fent nevezett két szegény lakásáról Mokragyai István községi bíró vállalta magára gondoskodni, akinél is külön-külön egy szobából álló természetbeni hajlékot nyerendenek.
Kanyó: Ez már teszi ...
Jegyző: Azt csak nem írhatom, hogy a község bírája heti egy forint kvártélypénzt nem akart két szegénynek megszavazni.
Úrszínű (nevetve): Lapos a macska, de ugrik, ugye bíró úr?
Jegyző: Most pedig tisztelt községi képviselőtestület a bíró úr indítványát kell visszautasítanunk, mert nekünk pótadóban nyögő községnek semmi szükségünk arra, hogy a teheneink minden esztendőben egy-kétezer pengős bikát nyúzzanak el. Nem veszünk a Sacher-tenyészetből 2000 forintos bikát.
Többiek (helyeselve): Nem bizony.
A bíró: Itt áll a falu két hónapja bika nélkül.
Jegyző: Nem a maga baja - a teheneké.
A bíró: De az én bajom. Nem lehet marhát nevelni.
Kanyó: Neveljen kend előbb bikát.
A bíró (haragosan): Mibü, ha nincs marha. Én csak nem csinálhatom.
Jegyző: Ráér az gyarmati vásárkor.
Kanyó: Most egy pár rongy ökör is nyolc-kilencszáz pengő, minek hát úgy sietni a bikával?
A bíró: Nem értetek tik az üzlethez ...
Jegyző: Üzlet? hát ha üzletről van szó a bika nem üzlet.
Sógor: Úgy van. A bika csak a kupecnek üzlet, a parasztnak nem. Olyan mint a fogyasztási szövetkezet. Elesszük, elisszuk most azután nincs - siki-miki ...
Jegyző: Vegyen plajbászt meg papirost a kezébe oszt hallgassa meg mi az üzlet. Vesz a község együttesen egy finom Hoffher- és Sranz-féle cséplőt, melléje vesz egy amerikai motort. A mi községünk készen van egy hét alatt a csépléssel ... Nem kell fa a tüzeléshez, nem kell fűtő, nem tűzveszélyes, a kalászt meg kipusztítja, hogy egy szem se marad szemétnek. Amit meg aztán a többi községnek csépelünk azt mind, azt mind keressük ... Ez oszt üzlet. Patak, Horpács mind velünk csépeltetne. Úgy keresünk ezer pengőt egy nyáron, mint egy krajcárt.
Kanyó: Mi ára volna annak?
Jegyző (csendesebb hangon): Biz az belekerül ötezer pengőbe is.
Sógor: De ahol nincs pénz, ott a Jézus Krisztus se vesz!
Jegyző (nevetve): Hohó nem kell oda pénz. Nem muszáj azt egyszerre fizetni. Egy községnek ideadják azt hitelbe is. Ráérünk azt öt esztendő alatt is kifizetni. Kifizetjük abból, amit más községnél keresünk.
A bíró: Igen, majd aztán nem lesz, aki csépeltessen, és a magunk nyakára szakad az ára.
Jegyző (kutatva körülnéz): Itt van ni a horpácsi postás. Andris bácsi! mondja csak múlt esztendőben hányan csépeltettek az uradalmi gépésszel.
Postás (némi habozás után): Egyen kérem alássan, de csupán csak azért, mert a gépész nem akarta a masinát, meg a cséplőt ide az oroszi határba húzatni. Aszonta, hogy a méltóságos gróf úr nem engedi, hogy ide Orosziba csépeljen. De mi, akik az oroszi határban aratunk, vagyunk vagy huszonöten, akik Oroszival tartanánk, magam vagyok a huszonhatodik.
Jegyző (fellélegzik): No lám ... a horpácsiak velünk tartanak, ha veszünk egy motort?
Postás: Mi az a motor kérem alássan?
Jegyző: Hát, hogy velünk csépeltetnek-e, ha motoros cséplőt veszünk.
Postás: No persze ... Mi horpácsiak egyhangúlag mellette vagyunk ...
A bíró: Én meg egyhangúlag ellene vagyok.
Postás: Hát oszt miért lenne maga a nép ellen ... maga a bíró.
A bíró: Azért -
Jegyző: Te Jani eredj csak a nagykocsmába. Hozzál nekem 5 üveg sört az öregtől, de mondd meg, hogy jégről adja. - Aztán, ha látod a faluban valahol a pesti urat, hát küldd ide, hogy hívatjuk. (Jani el.) Majd megkapjuk a fölvilágosításokat tőle.
A bíró: Semmi szükség rája.
Kanyó: De, ha már itt van, csak hallgassuk meg, - nem leszünk mi attól csak okosabbak, nem bolondabbak. - Meg engedelmet kérek a jegyző úr csak többet ért az efféléhez, mint maga, még ha maga is a bíró.
Sógor: Szólás-mondás, míg a világ világ vót, okos bíró sose vót! - Ott az ész, ahol a penna meg a kalamáris, maga meg csak olyan mifajta ...
A bíró: Az az ellenvetésem, hogy - mert hiszen én megjártam már Pestet egynéhányszor, - hogy a motornál, akár a gyáros, akár nem a gyáros summa összeget fizet annak, aki kommendálja ... No én nem mondom, hogy éppen most, de már ez így szokás ezzel csapják be az embert. Meg aztán a falaknak is füle van, hát az ilyesmi az ilyen kis faluban könnyen kiokosítja az embert.
Jegyző (dühösen): Füle van a szamárnak - nem a falaknak.
A bíró: Világéletemben mindig becsületes voltam, de én ilyet nem tennék.
Postás: Hát kérem alássan: ha a falaknak füle van, a mezőnek szeme van. Senki itt a más becsületjét ne gázolja (a bíróhoz). Maga se! Mert azért, hogy maga a bíró megmondom én a szemibe, hogy csalni tud úgy, mint akibe száz zsidó van! Most harmadéve, maga vette meg a búzámat, emlékszik-e? Ott mértük ki a mezőbe, mégpedig hogy decimál mázsán. A zsákom mellé egy kilóst tett, oszt minden mérésnél tíz kilót vont le, ennek fejibe - pedig a kiló csak túlnan számít tízet, emitt csak egyet. - Becsapott egy mázsával ...
A bíró: Nem igaz az Andris.
Postás: Hát akkor mé' lökte le a kilósat, mikor a feleségem is a dologba avatkozott. Meg is mondta mindjárt, hogy »Andris, Andris szamár voltál« hogy hagyhattad magad paraszttól becsapni. Ne érjem meg a holnapi napot, ha nem így vót.
(A társaság bizalmatlanul pislantgat a bíró felé, aki zavarában a körmével az asztal szilánkjait hasogatja. Andris bácsi olyan hangon adta ezeket elő, hogy nincs az a szentelt víz, ami a bírót erkölcsi halottaiból feltámassza).
Kis szünet után Jani sör nélkül jön.
Jani: Sert nem hoztam. Aszonták, hogy tessen előbb a kontóból valamit fizetni.
Jegyző: Micsoda kontót? A fene tartozik nekik, hogy el nem viszi, nem én. Eredj hozzál az alsó kocsmából. Mondd meg, hogy seperjék ki a kuglizót, mert lejövünk kuglizni.
Jani (el).
Ügynök (jön és Janitól kérdezi): Ez kérem a városháza?
Jani: Igen ... csak tessen bemenni!
Ügynök (először a jegyzőnek nyújt kezet és látszólag neki mutatkozik be). Az Unió amerikai motorgyári vállalat magyarországi kizárólagos képviselője.
Többiek mind kezet fognak.
Ügynök: (a bíró felé.) Mit parancsolnak az urak?
A bíró: Egy kis motorkáról volna szó, meg egy cséplőcskéről.
Ügynök: (zsebéből mindenféle irományokat képes árjegyzékeket szed elő, azokat tanulmányozza. Szivarral végigkínálja az egész társaságot.) Elsőrangú, príma hat hápés motort ajánlok, egy Hoffher és Srancz dresskasztnival, teljesen complett garnitúra, benzinfogyasztása minimális, - naponta semmi ...
A bíró: És ki szokik abba bele, vele bánni?
Ügynök: Egy kis gyerek is el tud vele bánni, ha beoktatjuk.
Jegyző: És mi volna az ára annak, kérem?
Ügynök (jegyezget): Készpénzben tízezer korona.
Jegyző (a többiekhez): Ugye mondtam.
Ügynök; Öt évi lefizetésre tízezer-négyszáz korona és az időközi kamatok.
(Kis ideig összebújva halkan mondanak valamit).
Kanyó: Hát, ha a jegyzőúrnak nincs ellenvetése - mi nem bánnánk - de ... (most hadarva) egy szónak is száz a vége - ha a 400 koronától eláll - isten neki.
Ügynök: Nem lehet kérem. Kell adnom egy tizedes mérleget, egy szíjtárcsát, olajozót. Ezt én is másoktól veszem. És a községért ki vállal nekem kezességet?
A bíró (büszkén): Arra itt vagyok én.
Ügynök (a bíró kezébe csap): Gemacht, meg vagyunk egyezve. (A papirosai közül kikeres egy nyomtatott blankettát. A bíró elé teszi): Ezt tessék aláírni.
A bíró (húzódozik).
Ügynök: Majd azután kitöltjük és felolvassuk.
A bíró (tovább tolja Kanyóhoz): Írd alá.
Kanyó (átveszi, odateszi Sógorhoz): Írd csak te alá.
Sógor: Írja előbb csak Úrszínű koma alá.
Úrszínű (Kristófhoz): No Kristóf szomszéd kend a legfiatalabb.
Kristóf: Maga írja alá - maga a bíró.
A bíró (tétovázva): Hát aláírjam?
Ügynök (a töltőtollat sietve a markába nyomja).
A jegyző (szótlanul, mereven a bíróra néz).
A bíró (szétnéz, meglátja az öreg postást, - nem mer a szemébe nézni - majd dacosan felkapja a fejét, lecseppenti a tintát): Ech - hát aláírom ...
(Egymásután aláírták, - utolsónak Kristóf és odaadja az ügynöknek, aki most ül hozzá, hogy a tulajdonképpeni feltételeket a szerződésbe beírja. A háttérbe megjelenik Kristófnak a felesége, lassan jön az asztal felé - és illedelemmel távol megáll a Kristóf háta mögött).
Kristófné: Dicsértessék a Jézus Krisztus.
Jegyző: Jókor jött menyecske.
Kristófné: Jókor?
Jegyző: Olyan ölelhetnékem van - megropogtatnék egy menyecskét ...
Kristófné: Öreg vagyok ahhoz már én.
Kanyó: Meg is nyalja a sót ...
Jegyző: Az ilyen helyre menyecskéknek hozzám nyitva van az útja - egész éjjel nyitva áll az ajtóm.
Kristófné: Oszt nem viszik el az ördögök?
Jegyző: Ha a menyecskéktől tönkre nem mentem, az ördögöktől már nem félek.
(Szünet. Az ügynök egyre ír).
Kristóf (hátrafordul): Itt vagy Terka?
Kristófné: Látja, aki nem vak.
Kristóf: Minek gyüttél?
Kristófné: Csak.
Kristóf: Eredj csak csendesen haza, majd én utánad jövök.
Kristófné: Igen, ha a kocsmaajtó nyitva nem volna. Tudom, hogy reggel is ott hűsültek. Hát énnekem te nem fogsz minden gyűlésből bekapva jönni haza, nincs most farsang, nincs most követválasztás. Talán bizony mind elinnád a koronát, amit adtam? fene abba a torokba, hogy az mindig elapad, ha pálinkával nem öntözik.
Kristóf (feláll, az asszony felé fordul, ügyetlen mozdulatot tesz, mintha az asszony szájára ütne): Fogd be a kereplőd a szentségét az anyádba ... Most azért is megmutatom, addig iszok ... addig iszok ... amíg kipukkadok, akkor oszt nyelvelhetsz.
Kristófné (csitítólag): Mert ez nem olyan, mint más ember. Ez nem nézi az illedelmet. Most urak közt vagy. A tekintetes úr nem tudja mit ír, ne óbégass már ...
Ügynök (leteszi a tollat): Dehogyisnem tudom ... Így ni. Készen vagyunk. Belevettem mindent, amit kell. Önök egyetemleg, felelősek a vételárért. A vételárat öt év alatt fizetik le, évente ezer forintot és amíg a vételárat a község kifizeti, a szerződést az önök ingatlanaira betáblázzuk.
Kristóf: Enyémre is?
Ügynök: Hát csak természetes?
Kristófné: A mi ingatlanainkra betelekelni ötezer pengőt? Hát miért? Mér tartoznék én a tekintetes úrnak?
Jegyző: Hallgasson. Maga ehhez nem ért. Asszony sohse szóljon az ura dolgába. Ez a motor a községé, de a módosabb gazdák, így hát a maga ura is, elvállalja a község nevében a jótállást.
Kristófné (hangosan sírni kezd): Jézus, Mária, szent József, (a kezeit tördeli) méghogy én egy motor árát a vagyonunkra betelekelni hagyjak? És még, hogy ne avatkozzak az uram dolgába? Hisz van abba az írásba még akasztófa is. (Az emberek sötét, bánatos arccal kászolódnak ki a lócáról, csak bámulnak egymásra, miközben fel-felcsuklik az asszony zokogása. Az ügynök összehajtogatja az írásokat és zsebre teszi).
Jegyző: Menjünk le az alsó kocsmába, - behűttettem a sört, meg készíttettem a kuglit.
Kristóf (lassan indul kifelé): Én nem megyek.
A bíró: Én se.
Kanyó: Ma még kint se vótam a mezőn.
Sógor: Én bemegyek Gyarmatra.
(Mind összebújnak, mint a viharban a juhnyáj, mint a közös búban összevert emberek, egymásnak sugdosódva mennek ki a kapun. Az asszony utánuk.)
Jegyző: Isten áldjon meg benneteket.
(Jegyző és ügynök egyedül.)
Ügynök: Hát megvan.
Jegyző: Meg, de nem egészen. Ebből sohsem lenne üzlet ... Tudja, a hitelképesség miatt.
Ügynök: Miért? Hisz a bekebelezés csak jó?
Jegyző: Jó ma. De már holnap nem jó. Holnap már egy szem ingatlan se lesz egynek se a nevén, fogadom, mind a felesége nevére íratja át.
Ügynök: Nem bánom. Legalább nem lesz rá költségem.
Jegyző: Azért ne féljen, csinálok én ebből üzletet. Holnap a három legmódosabbikat felhívatom. Megbeszéljük. Lemegyünk Pestre, megnézzük, hogy mit vettünk, azután majd aláírják az asszonyok is. Jó?
Ügynök: Jó. De a honorárium is akkor leszen esedékes ...
Jegyző: Majd, ha Pesten leszek. Lesz annak ott elég helye. Én a Francia kávéházban szoktam járni, ahol a szép lányok vannak.
Ügynök: Ahá! Hát akkor, jegyző úr, legyen szerencsénk! Leadom a címem is. (Letesz egy névjegyet.) Majd aztán iszunk Pesten áldomást. A Franszétól a Helvétiáig pezsgős árkot húzunk, mert én is értek ám hozzá! (Nevetnek.)
Jegyző: Nagy csibész maga ... De mondja csak, hogy az istenfájába fér ebbe a motorba bele ennyi? A költség? Nekem? A sok kiadás? És mégis ilyen elegáns ruha?
Ügynök (végignéz magán): A ruha? Ez, kérem, az üzlethez tartozik. Ez az én tőkebefektetésem, ez megvan, meg is marad. Az egyéb, amit ígérek, az még nem kiadás, az ígéret. Hogy is mondta az az öreg paraszt a bírónak? A falaknak füle van, a mezőnek meg szeme. A mi bransunkban ez így szól: Nekem ruhám van, a gyárosnak meg pénze. A mezőnek meg szeme. (Nevetnek.) A mező szeme jól lát ám!
Jegyző: Kutya portéka a paraszt! (Kezet fognak.) Ugye?
Ügynök: Viszontlátásra Pesten. (Ügynök el.)
(Jegyző egyedül a színen. A boruló eget nézi, majd szeme az asztalra téved. Felveszi a letett névjegyet és hosszan nézi, félhangosan elolvassa: Kupferstein Ignác motorgyári képviselő, Szomorú utca 13. III. emelet 13. Megvakarja a füle tövét és míg befelé indul, gépiesen mondogatja magában):
Jegyző: A falaknak füle van, a mezőnek szeme van ...
Postás (nesszel jön): Az az úr már nincsen itt?
Jegyző: Elment az már.
Postás (megvakarja a füle botját): Ejnye, ejnye ... Egy szentképet rendeltem nála, de már szívesebben elvenném a negyven koronát.
Jegyző: No öreg becsapta az magát jól, nem látja többet a negyven koronáját ...
Postás (búsan bámul maga elé): Most mán látom, hogy be ... be ... Be bizony ... az becsapott pedig sokszor megfogadtam már, hogy engem zsidó nem csap be. No ... betekintek még a nagykocsmába, fizessen legalább egy deci pálinkát amé egész reggeltől itt rostokoltam. Isten áldja meg tekintetes úr ... (Illedelmesen megemeli a fövegét és nehéz lomha lépésekkel fordul ki a kapun.)
Jegyző (magában, megvetően): Paraszt ... ennek csak minden a pálinka, még a lelke üdvössége is a pálinka ...
(A színen nagy a csend és a függöny lassan csukódik össze.)