Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 11. szám · / · Figyelő
Egy esős kora tavaszi nap délutáni unalma szorította kezembe a Franklin kézi lexikonát, Casanova-tanulmányaim közepette, persze inkább játékos időtöltésül semmint komoly tanulmány céljából, azok után az önéletrajzbeli nevek után kíváncsiskodtam e lexikonban, melyek történeti és kultúr-históriai nevezetességeknél fogva - így gondoltam - még egy kézi lexikonból sem hiányozhatnak De Bernis kardinálist kerestem benne, a költőt, XV. Lajos miniszterelnökét, Pompadour asszony bizalmasát, Mária Terézia és XV. Lajos szövetségének kezdeményezőjét. Nem akadtam rá. Aranda grófot kerestem, a híres spanyol államférfiút, a jezsuiták kiűzőjét. Nem találtam. És nem találtam Bonneval grófot, vagy másképp karamániai Osman pasát, a világhírű renegátot, akinek a magyar történethez is volt valami köze, Biron János Ernőt, Kurland hírhedt hercegét, Anna cárnő kegyencét, Actont a híres kalandort ... senkit se találtam. És azt gondoltam magamban: nem baj, ha nincs is meg benne, amit keres az ember, azért még sok egyéb elfér három ilyen súlyos kötetben, még mindig kitűnő munka lehet, »bizalmas tanácsadója« a tanácsot keresőnek, a »művelt magyar ember kézikönyve«, melyben »a legbonyolultabb kérdésekre is megkapja a feleletet.« És lapoztam benne tovább: most már izgatott maga a lexikon-probléma, a mód, ahogy e problémát beállítják s ahogy ezt - egy kézi lexikon keretében - megoldani törekedtek. Kérdéseket tettem, nem bonyolultakat, egészen egyszerűeket, de a Franklin kézi lexikona a feleletekkel, a bizalmas tanáccsal legtöbbször adósom maradt.
Nem kellett fáradságos kutató munkát végeznem (ehhez semmi kedvem sem volt), vagy két órát töltöttem a megjelent két kötet lapozgatásával s arról győződtem meg, hogy ami engem e dologban a legjobban érdekel: a lexikonprobléma, az a kézi lexikon kiadóját - vagy aminek tiszteljem - a legkevésbé izgatta. Elvtelenebb, felületesebb, tudománytalanabb munka alig akadt a kezembe, amit kifelejtettek belőle - ezen nyilván egy külön negyventagú tudós bizottság dolgozott - amit szándékosan kihagytak, amit bevettek: egyaránt a slendriánság, a vásári munka, a tudományos lelkiismeretlenség bélyegét viseli magán. Úgy valahogy indultak neki a dolognak, hogy mivel egy nagy lexikon ez nagy tudományos munkásságot tételez föl, egy kis lexikonra egészen picike munkásság futja, vagyis meglevő külföldi és belföldi lexikonokból kényelmesen, gyorsan, olcsón összeüthető. Arra egy pillanatig sem gondoltak - nem is értek rá gondolni - hogy egy kitűnő kézi lexikonhoz egy nagy lexikon teljes anyagára van szükség s a szerkesztőnek az a feladata, hogy ezt az anyagot rendszerbe hozza és azután egy kézi lexikon szempontjaihoz és igényeihez - az érdeklődő művelt újságolvasó igényeihez sűrítse. Mondom: ezek a szempontok a Franklin kézi lexikona kiadójának nem sok fejtörést okoztak, ellenben igenis törődött a következő »lexikális« szempontokkal: minél olcsóbb kiállítású és amellett mégis mutatós köteteket adni, tehát nagyon vastag papíron, minél takarékosabb szedéssel, vagyis öklömnyi betűkből - úgy, hogy ha az eddigi kötetekhez hozzávesszük a megjelenendő utolsó kötetet, akkor sincs annyi az ötven-hatvan koronás három Franklin kötetben együttvéve, mint a hat frankos egykötetes »Petit Laroussa Illustré«-ben. Nem is kell a legkülönb magyar matematikusnak lenni, hogy ezt kiszámíthassa az ember. Ellenben a kis Larousse-t tényleg haszonnal forgathatja az egynémely dolgokra kíváncsi olvasó, a Franklin kézi lexikonának ellenben megszűnt a rendeltetése abban a pillanatban, mikor a könyvügynök a gyanútlan vidékivel a megrendelő-lapot aláíratta.
Szép három kötet - de nem harminc íves, mint ezek a mostani szemfényvesztésre készült kötetek, hanem ötven-hatvan ívesek - kerülne ki abból az anyagból, amit elvből kihagytak vagy felületességből kifelejtettek. Mert úgy látszik, némely dolgokat »elvb«-ből hagytak ki, az elv az lehetett, hogy aminek a beletartozásán vitatkozni lehet, az eo ipso kimarad. Vagy esetleg: ami köztudomású, az kimarad, s mivelhogy a kiadó sokat tudott, hát sokat hagyott ki. S ezzel érvényesíttetik azt a másik elvüket; hogy harminc íven kell adni, amire becsületes munkák hatvan ívet szánnak. Természetes, hogy ennek az elvnek elsősorban azok a »maguktól értetődő« fogalmak estek áldozatul, melyek mögött nagyszerű kultúrhistórai múlt van s amelyek lexikális megmagyarázása, különösen a kézi lexikon kívánta rövid, pontos megmagyarázása a legigazibb tudást és leglelkiismeretesebben mérlegelő munkát kívánja meg. Így pl. kihagyták az apa, anya, fiú, lány, gyermek stb. fogalmakat, holott e fogalmakhoz a történeti, jogi, szociológiai intézmények egész sora fűződik, kihagyták a grammatikai fogalmakat: alany, állítmány, tárgy stb. (»beszédrész« benne van); kihagyták a szükségleti tárgyak nagy részét: ágy, ajtó, asztal, ablak, kocsi stb. s ezek válfajait, holott az ezekre vonatkozó kulturhistóriai fejtegetéseket talán egy kézi lexikon sem hanyagolhatja el. De hát mondom, ezeket tudatosan hagyták ki s talán igazuk is van: az ember úgyis tudja, ami ezekről tudni való, vagy ha nem tudja, hát utánanézhet egy jó lexikonban; s ha kimaradt borjú meg malac, hát az ember úgyis tudja, hogy a tehénnek, illetőleg a disznónak a gyerekiről van szó (a báránynál nem jártak el ily következetesen, mert a birkát is kihagyták), de hát mit szóljunk ahhoz, hogy kimaradtak a következők: barack, holott alma benne van, baka, holott huszár benne van, citera, guzla, duda, koboz; flóta, furulya, kintorna, holott hegedű, gitár, lant, brácsa benne van , egynejűség, monogámia, holott bigámia benne van, Babszem Jankó, Hüvelyk Matyi és Borsszem Jankó, holott Csalóka Péter benne van, Kincsem, ez a fényes név a magyar lósport történetében, holott Buccaneer benne van. És mit szóljunk ahhoz, hogy nincs egy árva szava ehhez a fogalomhoz akarat, akarat szabadsága, hogy kimaradt aszály, holott mezőgazdasági országban élvén sok minden ezen fordul meg és kimaradt aranygyapjú, aforizma, hedonizmus, affér, ámen, avas, arab szám, betű, bíró, bálvány, biográfia, bába, babona hőhullám, hímkan, nőstény, magzatelhajtás. Pedig hát mindezeknek benne kéne lenniök, mert magyarázatra szorulnak, mert a magyarázatuknak tudományos értékük van s végül, mert akárhány ezekkel - lexikális szempontból egyértékű szót felvettek a szerkesztők - vagy minek tiszteljem őket.
Irodalom, béke, békemozgalom, mindezekről semmi mondanivalója nincs, hasztalan akarnám belőle megtudni, hogy mi is az az azúr, azúr-part, budget, debatter, vagy hogy modernebb fogalmakat említsünk: autótaxi, biplán, bioskop, autogénˇhegesztés, dandy, futurizmus, herbertek, mungo, csomó hosszmérték értelmében (pedig a Titanic esetnél sokan kereshették) stb. stb... órákig lehetne folytatni ezt a felsorolást. Azt hiszem, ennyi éppen elég annak a megítélésére, hogy mennyire megbízható ez a lexikon és hogy mennyire »modern«. »Úgyszólván a mai napig meg van benne minden nevezetes esemény vagy személyiség«, mondja a kiadó kommünikéje. Csak éppen Auffenberg Móricról feledkeztek meg, meg Berthold grófról, meg Hata orvosról, meg Freudról és a Freudizmusról. Hötzendorfi Conrádról, Achim Andrásról, az annabergi csatlakozásról és a modern irodalom és művészet nagyon kiváló vagy nagyon ismert művelőiről. (Igaz, hogy ami a megfeledkezést illeti, hát e tekintetben a régiekkel sem tettek kivételt.) Sohase hallottak Choderlos Laclosról, a »Liaisons dangereuses« szerzőjéről, sem Maupertuisről, a berlini akadémia elnökéről, Nagy Frigyes barátjáról, sem Duclosról, a francia moralistáról, Chamfortról, a tizennyolcadik század ragyogó szellemességű írójáról, Hamannról, az észak mágusáról, Gilbertről, a szomorú sorsú poétáról, Mme de Genlisről, E. T. Hoffmannról stb. stb. »Mai napig minden nevezetes név« ... az újabb francia irodalomból éppen csak azt vették fel, ami eszükbe jutott - hjah! a nagy Larousse utolsó kiadása kissé elévült már - de nincs meg benne Francis Jammes, Caillavet (Flers igen), Courteline, Kistemaeckers, Beaunier, Frapié,Claude Farrére, A. Gide, Gustave Kahn stb. Más nemzetek irodalmát még ennyire sem volt módomban ellenőrizni, de azért felületes betekintésre is konstatálhattam, hogy kimaradt: Arcűbasev, Peter Altenberg, Roberto Bracco, Butti, Blasco Ibanez, hogy éppen csak azokat a neveket írjam ide, melyeket még a Franklin portása is beveendőknek mondana. A művészet, művészettörténet, a tudományos irodalom sem járt jobban. Nincs meg a Franklin kézi lexikonában: Fra Bartolomeo, Francesco da Negroponte, Pietro Longhi, J. P. Laurens, Van Gogh, Albert Besnard, T. T. Heine, Ferdinand V. Keller, Alfréd Messel, Hans v. Mareés, Dettmann,Carl Justi, MeierˇGraeffe, Conrad Fiedler, C. Ertanger, Vincent d'Indy, Alessandro Bonci, Casals Pablo, vagy hogy a tudományos irodalom művelői közül említsek nehány nevet: Aulardl Emile Gebhart, Carey, Viktor Hehn, Geffroy, Lalande, Masson ... már ahogy épen ide-oda lapozgatás közben megrögzítettem nevüket noteszemben.
Hogy valaki, akinek ismeretei nagyobbak az enyémnél, aki több időt, több fáradságot áldozna az utánjárás meddő és unalmas munkájának, mit deríthetne ki e lexikonnak csúfolt tákolmányról, azt ezek után könnyű elképzelni. Történeti és politikai nevet vékaszámra hagytak ki: Alenson hercegek, Ahmed-ek Bassompierre, Beaurepaire, Belczazár, Henry Berteaux, a két Cambon, Bassermann, Elbeuf herceg nincs meg benne. Nincs meg benne GordonˇBenett a világhírű újságíró, Foerster Nietzsche asszony, vagy hogy magyar dolgokat említsek Miczbán, Karacsay kódex, Enyedy Lukács, Csizmadia Sándor, Beck Ö. Fülöp, Kaffka Margit. A közhasználatban levő latin kifejezéseket próbálja adni - így látta külföldi lexikonokban - de megfeledkezik a következőkről: ad maiorem dei gloriam, ad referendum, ave caesar, aere perennius, ars longa vita brevis, bella gerant alii ... viszont a »bizalmam az ősi erényben« szintén nem került bele. Hogy az egzakt tudományoknál mi mindenről és ki mindenkiről feledkeztek meg, erről szóljanak hivatottabb tollak. Hogy az eddigi tapasztalatok után abszolút bizalmatlansággal vagyok e vasvillával szerkesztett lexikon idevonatkozó közlései iránt, az csak természetes. Néhány ismertebb nemzetgazdasági fogalmat kerestem benne: közszállítás, iparfejlesztés, betterment, beviteli jegy, barre, kizárás, munkáskizárás nem találtam. Nehány világhírű pénzügyi kapacitás iránt érdeklődtem benne Knapp, Helfferich, Gwinner után ... nem találtam. Hogy is volnának benne, mikor Böttger János Frigyes, a porcelán feltalálója is kimaradt. Az egzakt tudományokban való megbízhatóságát különben is a legjobban jellemzi az a mód, ahogy a földrajzi fontos adatokkal elbántak. Hiányzik Adana városa, holott 50.000 lakosa van, Ahmedabad, melynek 186.000 lakósa van, Doncaster 25.000 lakóssal, Akkermann 45.000 lakóssal, Bury 52.000 lakóssal, Bradford 230.000 lakossal, (Angliával egyáltalán mostohán bánik ez a lexikon), a művészettörténetben oly híres Castelfranco, a cseppkőbarlangjáról híres Adelsberg, Birkenfeld fejedelemség, Culm jelentősebb porosz város, Bicske nagyközség itt a szomszédságban. (Csak a D. betűig jutottam itt a lapozgatásban.) Ister is kimaradt, pedig ehhez is van némi közünk.
Szó sincs róla, a Brockhaus-féle kézi lexikonból, melynek két kötetjében kétszer annyi van, mint a Franklin három kötetében, is hiányzik a fogalmak egyik-másik kategóriája, de milyen bőven igyekeztek kárpótolni bennünket ezért. Pl. az »anya« fogalom Brockhausból is hiányzik, de e szó összetételei közül meg van: anyaméh, anyatej, anyacsavar, anyajegy, anyaszerep, anyavédelem s még tíz idevágó fogalom, holott a Franklin szerényen mint az ibolya, beéri anyaegyház és anyafallal.
Még csak néhány megjegyzést azokra a dolgokra, miket nem felejtettek ki. A Franklin kézi lexikonjának a magyarázatai pongyolák, zavarosak és elégtelenek, sőt az olyan címszóknál, ahol úgyszólván rontani sem lehet, mert nehány száraz adat felsorolása elégséges, még ott is felesleges okvetetlenkedéssel teszi használhatatlanná magyarázatát. Néhány példát. Egy kézi lexikon csak pozitív adatok tárháza lehet; semmi esetre sem engedheti meg magának azt a luxust, hogy pl. íróknak oeuvre-jét, vagy akár egyes munkáit értékelje; íróknak, irányoknak osztályzatokat adjon; beszámolhat esetleg a kritikáról, a közvéleményről is, de a maga véleményét nem oktrojálhatja senkire. Tehát nincs joga azt mondani, hogy Barrés legjobb regénye a Déracinés; mert Barrés nem is mint regényíró vált híressé, mert nem is a Deracinés a legjobb regénye s végül, mert ha így volna, sem tudná azt a kézi lexikon. Igenis tudhatja, hogy melyik művét méltányolta legjobban a kritika, melyik a legolvasottabb, a leghíresebb regénye, de hogy melyik a »legjobb« regénye, ennek eldöntését én igazán nem bízhatom a Franklin-társulat vezetőségére. Éppen így a legerélyesebben visszautasítom, hogy Barbey d'Aurevilly műveit a »túlzásokra hajlás« jellemzi, hogy Mallarmé fölötte homályos szimbolisztikus műveket írt, hogy Baudelaire Fleurs da mal-ján Poe hatása érzik, hogy Hauptmann utolsó művei erős hanyatlást mutatnak, hogy Dosztojevszky zsenijét azzal a jellemzéssel merítsék ki, hogy »különös kedvvel rajzolja az őrület különböző típusait«, hogy D'Annunzio költészete a perverzitásokra hajló«, stb. És tetszik tudni, hogy mi az »egyetemes irodalom?« Az egyetemes irodalom Goethe szerint »egy nagy fúga, amelyben ...« felesleges, hogy az egész idézetet ide írjam, egészen bizonyos, hogy Goethe jobban tudta mint a Franklin kézi lexikona. A »memoárok« - mondja e címszó alatt ez a részletcikk - annál értékesebbek, minél több része volt írójuknak a dolgok intézésében, de annál könnyebben megtörténhetik, hogy a dolgokat neki kedvező világításban mutatja be. Cikket lehetne írni arról, hogy mennyi hiba, fogyatékosság van a Borgia cikkben, a Hegel cikkben, általában azoknál a címszóknál, ahol valaminek a fejtegetésébe merészkedtek be. Össze kell csak veti néhány magyarázatát a Brockhaus féle lexikon magyarázatával És tudom istenem Beöthy meg Heinrich, meg Alexander, meg König Gyula, kézzel-lábbal fognak tiltakozni tekintélyüknek e lexikonhoz való lecibálása ellen. Kilencven képmelléklet igyekszik lendíteni valamit a lexikonon; ami a külföldi kézi lexikonokat oly igazán beszédessé teszi, a szövegbe felvett ezer meg ezer ábra, arról a Franklin lexikona lemondott. Mert hátha elkésett volna.
Ugyanakkor, mikor ez a hihetetlenül nyavalyás munka megjelent, jött ki a Franklin társulat 1912. évre szóló cím és lakjegyzékével. Igazán kitűnő, megbízható, hasznos munka. Ezt kell csinálnia a Franklin-társulatnak; ez neki való feladat, a lexikont csak bízza hozzáértőbb, áldozatra készebb s kevésbé kapzsi kiadókra.