Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 10. szám · / · Figyelő
Ostwald tanár budapesti előadásai, melyek a tudomány prioritásáról és az energetika általános jelentőségéről szólottak, sokszorosan megérték az érdeklődők figyelmét és sokak lelkében megerősíthették egy új életfelfogás megerősödését.
Figyelmet az által kelthetett, hogy sokak által sokszor és rosszul nyaggatott oly témát, mint a tudomány és vallás közti viszony kifejtése, e kérdésre vonatkozó fogalmi kör teljes és világos átlátásával, oly módon tudott taglalni, hogy az elkoptatott téma nem várt frissességet kapott és hogy a megoldást is a szokottnál mélyebb és hihetőbb érvekkel tudta elfogadhatóvá tenni.
Hatása pedig, meg vagyok győződve, mélyen nagy hatása, azért volt a kiváló előadásnak, mert messze elkerülve a doktrinér tudós látszatát, előadásának tudományos értékkel bíró eredményeit, nem merev sillogismusokból építette föl, illetőleg sohasem halmozott következtetést, következtetésre, hanem konklúzióit, mindenkit magával ragadó közvetlenséggel, személyes és más természetű analógiákkal kapcsolva újabb praemissákhoz és fűzve újabb következtetésekhez, végül oly meggyőző hanggal és temperamentummal hangoztatta életigazságának jelentőségét, a keltett hatást megerősítve és fokozva, amilyen hangon és meggyőződéssel csak az tud beszélni, ki éli is a maga igazságát.
Ostwald tanár két előadása tartalmilag nem volt új. Szorosan tartalmilag. Kettéosztása annak az előadásnak, mit körülbelül fél éve tartott Hamburgban az első monista kongresszuson. De ha ismerte is valaki ezen hamburgi előadását - és könnyen ismerhette, mert megjelent magyarul is - akkor is fokozott figyelemmel hallgathatta, mert ha tárgyat illetőleg azonos is volt a két előadás, budapesti előadásában sok oly gondolat kifejtését kaptuk tőle, mely a hamburgiban csak érintve volt.
Így különösen fölkeltette figyelmünket első előadásának az a része, melyet Ostwald egy interjúban maga is nagy jelentőségűnek deklarált, melyben a művészet jelentőségével foglalkozott.
Röviden: Ostwald tanár azt mondja, hogy azon jelenségek között, melyek az ember érdeklődését lekötik és alkotási tevékenységének tárgyát képezik, a művészetnek van a legkisebb jelentősége, mert gyökeres kiveszése alig volna hatással az emberiségre, viszonyítva ezt pl. ahhoz a hatáshoz, melyet a tudomány eredményeinek elpusztulása okozhatna. De ettől eltekintve más szempontból is kétely foghatja el az embert, a művészet jelentőségét illetőleg. Jelesül: Az emberiségnek csak igen kis százaléka érdeklődik a művészetek iránt és aki érdeklődik is, az is csak kis mértékben, mert sok mindent becsül többre a művészetnél és így csak akkor foglalkozik vele, ha éppen ráér. És éppen azért, mert kevesek életében játszik szerepet és milliók semmi vonatkozásban nincsenek vele, minthogy eredményei nem szólnak mindenkinek: nincsen szociális jelentősége: nincsen jelentősége. És ő meg van győződve, hogy a művészetnek ma még meglévő kis jelentősége is el fog tűnni és fokozott mértékben fogja elfoglalni helyét az aktív művészet, a természetben való gyönyörködés, zene, turisztika és egyéb testedző gyakorlatok, melyek fejlesztik és fokozzák az életenergiát és melyek az élet igazi tartalmát fogják tenni, szemben a művészettel, mely csak surrogátum.
E kifejtést hallva, csodálkozhatunk rajta, gondolkozhatunk utána, de tagadni az érveket és hangoztatni a művészet általános jelentőségét, nyilvánvaló igazságtalanság lenne, azon igaz tényekkel szemben, melyekből Ostwald érveit meríti. Való igaz, amit Ostwald mond, igazak azok a tények, melyeket fölemlít és nagyon is igaz, hogy a művészetnek ma nincs általános jelentősége és hogy nem nagy szerepet játszik az emberiség életében.
De vajon tovább lehet-e menni ennél a megállapításnál és következhetik-e ebből a művészetek teljes negációja. Vajon abból a tényből, hogy az emberek túlnyomó többsége nem törődik a művészetekkel és nem értik azt, következhetik-e azok eredményeinek sutba dobása
Az emberiség célja, mondja Ostwald a boldogság és ehhez az életenergiák fokozott feszültségben tartásával, minél nagyobb aktivitással és oly ismeretkörökkel való beható foglalatoskodással juthatunk el, melyek eredményei szociális jelentőségűek. De ha valószínű is, hogy kiváló ember egyedek lankadatlan munkássággal, az energetika általános jelentőségének tudatában és ahhoz való alkalmazkodással el is érik az emberi gondolkodás és foglalkozás termékeinek szocializálását. annak analógiájára, hogy mit ér a művészet, ha nem mindenkié, mondhatnánk, mit ér a villanyvilágítás, ha sok millió ember nem juthat hozzá és mit ér az automobil, ha nem utazhatok rajta és mit ér a legegyetemesebb fizikai törvény, ha a belőle vonható gyakorlati megoldások eredményei ma még nem használnak mindenkinek. De minthogy tudjuk, hogy jobb a villanyvilágítás, mint a faggyúgyertyával való világosságterjesztés, arra törekszünk, hogy mindenki hozzájusson. És minthogy számos precedensünk van arra, hogy a művészetek iránt való érdeklődés megszépíti az emberi életet és minthogy tudjuk, hogy többet ér az az egyén azon esetben, ha érdeklődik a művészetek iránt, mintha nem, arra kell törekednünk, hogy minél több embert minél értékesebbé tegyünk.
De Ostwaldnak valószínűleg igaza van, az emberi élet célja a boldogság. De minthogy ez a boldogság, a fizikai és pszichikai életenergiáinak minél nagyobb mértékbeni feszültségével érhető el, világos, hogy szükség van a művészetekre, mert a lélek egyensúly helyzetében ezek váltanak ki legkönnyebben érzésfeszültséget.
De a művészet, csak surrogátom, mondja Ostwald tanár. De behunyva a szemem és felszippantva könnyes lelkemmel a világegyetemet és a kétségek csalánszúrásai elől reszketve esve a káosz színtelen tengerébe, hogy egy pillanatra leszédüljek feneketlen fenekére, a végtelenségbe, akkor, ha egy reflex borzadály szemem kinyitja és félájultan bár, de újra élve, az öntudat küszöbére hajtva fáradt fejem: úgy érzem, minden csak szurrogátom, természet, asszony, tudomány, művészet.
És az Ön tanításai és frissítő optimizmusa, melyben megfürödve újra él az ember, csak arra jó Tanár Úr, hogy megvígasztaljon, kínzó kétségeinkkel szemben, melyek visszatérnek »monoton körforgással újra, újra ...«