Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 9. szám · / · Figyelő

Babits Mihály: Olcsó Jókai

Megnéztem a Herczeg Éva boszorkányát és most Jókaira gondolok. Mitől van az, hogy e romantikus mesék, melyek másnál csupa irodalom, csupa kiszámított szimbólum és mesterség: Jókainál olyan frissek, olyan természetesek, olyan ragadóak? Úgy fakad fel a mese Jókainál, mint a líra: buzog és árad. Jókait olvasni: a röpülés érzése. Mintha szilárd kötelek felszakadtak volna: a légi szabadság!

Olvastam a világ legnagyobbnak ismert mesélői közül egypárat: egy sem olyan mint Jókai. Egyiknél sem olyan legbensőbb líra a mesélés. Egyiknek sem villog úgy a szeme minden új csodára, egyiknek sem hevül úgy át a hangja önnön csodáin. Pompás világ! mesevilág! mesevirága kelet népének, hogyan kihajtottál Nyugaton!

Otthon, ha otthon vagyok, abban a házban, ahol születtem, ahol a nagyapám élt: otthon csak Jókait szeretem olvasni. Ó gyönyörűsége a könyvben-utazásnak: de édes vagy otthon! De hol az az édesség, amelyet gyermekkorunkban éreztünk egy Jókai-könyv felett? Jókai még most is gyermekké tesz, könnyelmű, szabad Robinzonná. Mit tett hajdan a gyermekből! Egy vidám kis mindenhatót, egy vidám kis istent!

Olcsó Jókai: gyermekek kezében, a szegény emberek kezében. Milyen jó ez, milyen jótétemény! A szegényeknek nyitni egy gazdag világot.