Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 9. szám
Immár száz várost láttam,
Hűs utcáit bejártam,
De a Csudaszép Várost
Én sose fogom látni.
Száz városban ha jártam,
Ezret meg sose láttam
S a szivem mindig vágyik
A nem látott után.
A lég szeretnék lenni,
Átlátszó tiszta semmi,
Világ minden szépségét
Egyszerre fogni át.
Nyugodni minden fákon
És minden palotákon,
Suhanni esti kertben
Setét rózsák között.
Vágyna föld minden tája,
Minden szép asszony szája
Engem lehelne mélyen
Nyugtalan nyoszolyán.
Jaj de van város száz is,
Van hölgy is, táj is, ház is:
Láthatnám, áhíthatnám,
De sosem ismerem meg.
Így lett a csudaváros,
Nem ért fénnyel sugáros,
Mi lehető volt s nem lett,
Ott búsul énutánam.
Ott vannak mind a házak,
Hol sose jártam. Lázak,
Mik nem gyötörtek, égnek
Az alkonypírban ott.
Ó új bája száz lánynak!
Mélye száz tudománynak!
Mind szerethettem volna,
Mind megérthettem volna.
Városa kéklő égnek,
Ezer lehetőségnek,
Száz meg se rezdült búnak,
Száz rá-se-léptem útnak!
Két szemem im bezárom,
Megyek mese-batáron
A csudaszép városban
Kékellő estelen.
Magaslik házak tömbje,
Gyul lámpák gyöngysor-övje,
Tejút, mit derekára
Vén varázsló csavart.
Közelg az est a réten
Ott fenn a minaréten
Most mond el ép egy Szúrát
Ősz Achmed, mesterem.
Virági almafának,
Hatalmas Khalifának
(Alláh védje!) száz hölgye
Táncolni vágy nekem.
Ős kertben, pompás, szindús
Virágok közt agg indus
Tudós brahmin ős Mája
Fátylán búsan mereng.
Karom vágyón kitárom,
Most zengj forrón, gitárom,
Szép hölgyem ablakára
Most függesztem szemem.
Van száz is, szőke, barna,
És mind vágyna, akarna,
Ó száz lemondás, zengj föl
A húron csendesen!
Suhanj, gyeplőd én tartom,
Halkan haladj a parton,
Mesék batárja! Patkód
Dobogjon csendesen.
Leszállok a kis téren,
Pislog pár lámpa gyéren,
Szűk utca fut előlem
Kék árnyék alszik ott.
Megyek falnál suhanva,
Hull, hull az este hamva,
Éj ül a kőküszöbre
A csöndes bolt előtt.
Ablak setét üvegje,
Hagyja, hogy fényét szegje:
Pislog magányos mécses
Dús virágok között.
Ott ül a szépek szépe!
Dús hajnak súlyos éje,
Éjszin szeme a téjszin
Arcán búsan ragyog.
Két keskeny ajka nyitva,
Titkuk az éltem titka!
Nevem szeretné súgni,
De sose tudja meg.