Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 9. szám · / · Szabó Dezső: A irodalom mint társadalmi funkció
A magyar irodalom a 19. századig inkább társadalmi tett, mint szépirodalom. Vallásos, morális, hazafias eszköz.
Nagyon vigyáznunk kell azonban itt a tanulságok levonásával. így pl. ha a magyar társadalmi változásokból akarnók levezetni az irodalom belső fejlődését. Nem kell felejteni: A magyar irodalom a 18. század végéig általában gyarmatirodalom. A témák, az eszközök, a formák rendesen idegenek. Némely időpontban pl. a 16, 18. századokban egyszerre különböző idejű és eredetű idegen hatások érvényesültek.
Így természetes, hogy régibb irodalmunknak nevelő értéke most már édes kevés lehet. Mert értékük csak a kor speciális érdekeiben volt. Faji, művészi, nyelvi szempontból régibb irodalmunk túlnyomó része értéktelen. Nem térhetek itt ki rá, de ez a tény a magyar iskolában az irodalomtanítás lényeges változására kell hogy vezessen. A legnagyobb szociális (nemzeti szempontból is) aberráció, ezzel az irodalommal egy évet lopni el a gyermekektől. És az a filológia, amely ezen az irodalmon élősködik a szociális életre abszolút erőveszteséget jelent.
A magyar viszonyokat illetőleg azonban fontosabbak a következő kérdések: Ha az új szociális hitet és pszichét az irodalom alakítja ki, és ha ez a kialakulás ki van téve a mindenféle olvasás lehetőségeinek, nem volna e kötelesség a legszélesebb körbe irányítani ezt az olvasást. Nem lehetne-e - nem csak üzleti érdekeket néző - igazán népszínházakat alapítani nem csak az arra való dráma, hanem a líra és más műfajok számára? Nem volna-e szükség egy tervszerűen válogató és művészi fordító vállalatra? A magyar szocializmus megtett-e e téren minden tenni valót? Hiszen neki van legtöbb szüksége, egy új szociális hit kialakulására, és a legtöbb várnivalója. És vajon új költői reneszánszunkban az abszolút individualizmus nem termett-e már elég irodalmi eredményeket, esztétikai eszközöket arra, hogy íróink - amennyire egyéni meghatározottságuk engedi - irányító kézzel kapjanak bele a szociális élet keretébe. Hisz annyi - vagy talán minden idea - készen van már, csak művészi beidegzésére van még szükség. Sehol gazdagabb zsákmánya nem lehet egy szociális irodalomnak mint nálunk (Csak zárjelben kérdem: mit tett a magyar irodalom eddig, hogy szellemi közösséget, érzelmi érdekeket teremtsen a nemzetiségek és a magyar faj között? Vagy a magyar nyomorúságoknak még az a vigasztalásuk sem lehet meg, hogy halhatatlanokká legyenek, ha már múlhatatlanok?