Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 8. szám · / · Babits Mihály: Jelenetek Az Isteni Színjátékból
A rablók a kígyók közt.
Vanni Fucci, a pistojai rabló. Istentelenebb és káromlóbb szellem, mint Capaneo, akit hajdan Théba faláról leütött a villám. Azt mondják, hogy Pistoját, Catilina söpredéknépe alapította. Nos: a város gyümölcse, méltó a magvához.
Aztán Cacus, a kentaur. Félig ló, félig ember. A többi kentaurok hivatalt viselnek a pokolban, egy felsőbb körben őrzik a bűnösöket. Cacus nincs köztük, mert ő rabló volt. Elhajtotta Herakles nyáját, de Herakles rájött és buzogányával agyonverte.
Aztán három firenzei sikkasztó: Agnello de' Brunelleschi, Buoso degli Abati és Puccio Sciancato. Még egy perccel előbb négyen voltak, de a negyedik: Cianfa de' Donati - egyszerre kígyóvá vált, most rátámad Agnellora és - összeolvad vele!
Aztán Buosora is ugrik egy kis kígyó. Ez a kígyó is ember volt, Francesco Guerico de' Cavalcanti, híres bandita, akit végre a Gaville-beliek megöltek, de megbánták, mert cinkosai véres bosszút álltak érte Gaville városán. Most kígyó.
Megszúrja Buosot a köldökén és - aztán Buoso lesz kígyó, ő meg ember...
Huszonötödik ének.
Amint a rabló végzé e beszédet,
dupla kézzel fügét emelt az égre
kiáltva: »Vedd el, Isten, nesze néked!«
4. Azóta kedves kígyók földi népe
előttem, mert egy a nyakát befonta,
mintha mondaná: »Több egy szót se! Vége!«
7. Egy másik a két karját egybevonta
s összecsukódva gyűrűvé magában,
hogy moccanni se tudjon, összenyomta.
10. Aj, Pistoja, Pistoja, a tanácsban,
mert nem határozod magadnak vesztét,
mert magvadat fölmúlod rosszaságban?
13. Bejártam a pokolt, az örök estét:
nincs lélek több ily káromlással terhes,
nem, az sem, kinek Théba látta estét.
16. És nem szólt többet, elfutott a nyelves.
És láttam egy centaurt nagy dühösen
jönni kiáltva: »Hol, hol a keserves?«
19. Nem hiszem, hogy Maremmában lehessen
annyi kígyó, mint ezt, szügyétől arcig,
(hol emberré vál) ellepé rühössen.
22. Hátán, a lapockák gödrében, alszik
egy szörnyű sárkány, szárnyait kinyitván,
s ki szembe jő, arra lángot viharzik.
25. És mesterem szólt: »Cacus ez, a hitvány,
ki gyakran Aventinus szirtje alját
öntözte volt, vértóval elborítván.
28. Nem osztja társainak hivatalját,
mert a nagy nyájat elcsalni merész lett,
mely a szomszéd rétnek legelte sarját.
31. Miért is kancsal tetteivel végzett
Herakles buzogánya, aki rá tán
mért száz csapást is s ő tizet sem érzett.«
34. Amíg beszélt, odébb állt ez a sátán
s alánk jött három szellem, e csoportot
költőm nem vette észre s én se látám,
37. mígnem ez egyik: »Kik vagytok?« - rikoltott
s ez beszédünket félbeszakította
s figyelmünk aztán egyébre se volt ott.
40. Nem ismertem kik, de mintha néha szokta,
úgy hozta a sors néhány perc alatt,
hogy egy a társát néven szólította.
43. Szólván: »Hát Cianfa vajjon hol maradt?«
Azért is én, hogy mesterem figyelne
orrom alá támasztám ujjamat.
46. Ha nem találna nálad gyors hitelre
olvasó, amit mondok, nem csodálnám,
a kétkedés még tőlem is kitelne,
49. pedig jól láttam, rájuk kandikálván.
Egy nagy hatlábú kígyó rávetette
magát egyikre s elfeküdt a vállán.
52. Hasát középső lábaiba vette
az elülsőket karjára tapasztván
és hol egyik, hol másik arcát ette.
55. Hátsó lábait combjain nyugasztván
a két comb közt a farkát hátradobta
s a hátulján teríté végig aztán.
58. Fagyöngy szakálla még sohase fogta
meg úgy a fát, mint ez a rém - utálat! -
testét a más testére borította.
61. És akkor ez a két test egybemállott
forró viaszként, eggyé vált a szín már,
s az nem volt ember többet, ez sem állat.
64. Mint amely égő papír szélein jár
a barnaság, láng előtt, olyan lett ő,
mely nem fekete még s fehér sem immár.
67. A másik kettő néz és sírja feddő
hangon: »Jaj, Agnél, hogy olvad a tested!
Jaj, látod, nem vagy már sem egy, se kettő!«
70. A két fej is már eggyé válni kezdett
két ábrázat jelenvén meg, vegyülve
egy arcban, mely kettőt magába vesztett.
73. A négy kar összenőtt, egy párba gyűlve
s a comb a lábbal és a has s a mell,
még sohasem látott tagokká gyűrve.
76. Minden volt formát így vet gyorsan el
(hogy két személynek, vagy egynek se vélnéd)
a perverz kép és így megy lassan el.
79. Mint gyík az úton, cserélvén sövényét
nyári verőn, ha átfut oly igen gyors,
mintha villámnak látnád futni fényét:
82. akként felszökni egy kis eleven torz
kígyót a más kettő gyomrára láttam:
barnás-fekete volt akár egy szem bors.
85. S egyiknek ama részét, melyen által
első táplálékát nyeri a magzat,
átszúrta és elnyúlt előtte háttal.
88. Az akit átszúrt, némán nézte hosszat,
csak tátogott, a lába földbe nőtt,
mint aki lázban álmot látna rosszat.
91. Ő a kígyót s a kígyó nézte őt
s az ő sebe s a kígyó szája, bajsza
füstölt erősen s füstjük egybefőtt.
94. Némuljon most Lucanus régi rajza
szegény Sabellusról s Nassidiusról:
füleljen erre, amit ajkam ajza.
97. Némuljon, akikről Ovidius szól,
hogy Cadmus kígyó, forrás Arethusa
lett költeményben, engem az nem unszol.
100. Mert soha még így szembe-szembe kúsza
cserében két formát nem gyűrt eleggyé,
hogy egy a másikát magára húzza.
103. S a formák ily módon illettek eggyé:
hogy a kígyó villába tárta farkát,
s akit megszúrt, lábszárát csukta eggyé:
106. A combját, a lábszárát és a talpát
összesimítá, hogy már nem jelezte
semmi csípőjét, se térdét, se sarkát.
109. S amely formának lőn így nála veszte,
fölvette a hasadt fark s megpuhult
a bőre, míg amazt friss páncél övezte,
112. s láttam, hogy a karját hónába gyúrta, -
s az állat lába, e két kurta oszlop
hosszú lett és az ember karja kurta.
115. a hátsó két kígyóláb egybefoszlott
ama taggá, melyet takarni szoktak
s amott ama tag két kis lábra oszlott.
118. S míg füstbe borul minden változott tag,
a füsttől erről minden szőr levásik
azon új színnel új szőrt sarjadoztat.
121. Az egyik fölkelt, földre hullt a másik
s gonosz szemét egymásról el se húzta
egyiksem, bár alatta arcot másít.
124. Aki felállt, halántékára húzta
a túlsok húst, mely elül volt pofáján
s fül jött ki a helyen, mely vala puszta.
127. Ami hús nem ment hátra, orra táján
gyűl össze és az arcon orrot húz át
s az ajkat vastagítja lenn a száján.
130. A fekvő meg előrevonta húsát
és a fölét behúzta a fejébe
mint a csigák a szarvukat behúzzák.
133. S a nyelv, mely egy volt s képes a beszédre,
szétvált, - s a kettős nyelv beszédre jóvá
eggyé olvadt, - s a füst elszállt a légbe.
136. A lélek, mely átváltozott kígyóvá,
sziszegve átkígyózott most a völgyön,
míg a másik nyálát köpködte szóvá
139. s szólt, vállal, mely számára most új öltöny,
társának intve: »Fusson Buoso, fusson,
mint én futottam az imént, a földön.«
142. Így láttam e csereberét, s ha tussom
e hetedik szemét rajzára rossz volt
az újdonság legyen mentségre jussom.
145. S bár szemem a zavartól fátyolos volt
és lelkem is zavart a bámulásban,
nem tünt el úgy e nép (bár tünni gyors volt)
148. hogy Puccio Sciancatot ott jól ne lássam,
és az volt ő, ki, a három között bár,
maga nem ment át semmi változáson.
151. A másik volt, kiért Gaville nyög már.
[+]