Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 8. szám · / · Babits Mihály: Jelenetek Az Isteni Színjátékból
A pokoltölcsér második köre. A szerelmesek helye! Dante és Vergilius, a vezér, a mester, a költő.
Itt kezdődik a valódi bűn hazája. Itt áll Minos, az ördögi bíró.
Dante megint ismerősöket talál. Paolót és Francescát.
Ó az örök történet! Hányszor új volt mindig, mióta a régi Artus király feleségét Guinevrát összehozta Lancelotto vitézzel az örök kerítő, Galeotto! Szerették egymást... A férj meglepte és megölte őket...
Itt vannak most, együtt örökre. A férj pedig lenn, a pokol mélyén, Kainában, a gyilkosok helyén.
Ötödik ének.
Így másba szálltam át az első körből
kevesebb hely van kerítve e mással
s annál több fájdalom, mely jajba föltör.
4. Itt Minos szörnyű fogcsikorgatással
áll, bűnt kutat szélén a bemenetnek,
ítél, parancsol, farkcsavargatással.
7. Úgy értem, hogy akik bűnre születnek
elébe jutva bűnüket kihírlik
s ő ismerője minden csúnya tettnek,
10. nézi, pokolnak mely helyére illik,
és annyiszor csavarja körbe farkát,
ahányadik pokol bűnére nyílik.
13. Mindég előtte népet látni tarkát,
s mind hozzá sorban ítéletre tart,
szól, hall, aztán útra készíti sarkát.
16. »Ó te, kit befogadt e szörnyű part« -
szólt Minos, amint közelébe jöttem,
pihentetvén a szörnyű hivatalt.-
19. »Lásd, hogy jutsz beljebb s kibe bízol itten?
Ne csaljon az meg, hogy a kapu széles.«
És szólt vezérem, ki sohase retten:
22. »Mit zúgsz? Nincs szavad útja végzetéhez:
így akarják ott, hol szigorú törvény,
bármit akarnak - és többet ne kérdezz!«
25. Most kezdődött a mélységből kitörvén,
hallani jajgatás, oly helyhez értem,
hol ezer hang sírt, a fület gyötörvén.
28. Most minden fénytől néma helyhez értem,
mely, mint a tenger a viharba, zúgott,
mint tenger, zúgott ellenséges szélben.
31. Pokol szélvésze, mely sohase nyugodt
itt örvényében vitt sok béna lelket
s gyötörve őket és forgatva búgott.
34. Mihelyt csapatjuk az űrhöz közelgett,
vad jajgatásba tört ki s káromolva
Istennek örök erejét, kesergett.
37. Megtudtam, hogy olyanra háromolna
e büntetés, ki vétkezik a húsban
és kéjt keres, bár abból kára volna.
40. S mint madarak, ha hűvös és borús van
telt tág csapatban szállnak, seregélyek,
úgy itt e szélben, zordban, háborúsban,
43. fel és le, tél-tul leng a sok rossz lélek
s mind tudja jól, hogy többé - nem nyugalmat,
de még csak egy kis enyhülést sem ér meg.
46. S mint búsan szólva szállnak őszi darvak
légben magukból hosszú sort kötözvén:
úgy sírtak itt ez árnyak únt siralmat,
49. a mondott forgatagban szállva görbén
és én kérdeztem: »Mester kik lehetnek,
kiket úgy ostoroz e szennyes örvény?«
52. És ő felelt: »Vezére e seregnek,
amelyről benned tudni kelt kívánság,
császárnője volt soknyelvű tömegnek.
55. Míg élt, a bujaságnak járta táncát,
s ezért rendelte: »illik ami ízlik«,
hogy életének kisebbítse gáncsát.
58. Ez Semiramis, akit tudniillik
férje Ninus hagyott a trónon hátra,
merre ma szultán birodalma nyílik.
61. Ott jő, kit Aeneásért ölt a máglya,
mert holt Sychaeus ellen élni lázadt,
utána jő a kéjes Kleopátra.«
64. Ott volt Heléna, ki miatt csatázott
ádáz kora, ott volt a nagy Achilles,
kit végre is szerelme leigázott.
67. Láttam Párist, Tristánt s megannyi híres
árnyat ujjal mutatva, mint kinek
szerelme miatt lett halála véres.
70. És hallva sorban hogy nevezi meg
költőm a régi daliákat, nőket,
érzém, szememben részvétköny remeg.
73. És kezdtem: »Mester, ama szeretőket
hadd szólítsam meg, kik ott messze járnak
s úgy látszik, a szél viszi könnyen őket.«
76. S felelte: »Lesd ki, mikor erre szállnak
és kérjed ama szerelem nevében,
amely röpíti őket - erre várnak.«
79. Mihelyt a szél közelre hozta szépen,
szóltam hozzájuk: »ó szomorú lelkek,
jertek felénk, ha Más se tiltja épen.«
82. Miként a gerle, melyet vágya kerget
száll egyenest a légen át az édes
fészek felé s szárnyat vígan emelget:
85. Úgy e szerelmi pár felénk a vészes
légben elválva Dido csapatától
hálával jött a részvevő beszédhez.
88. »Ó jóságos lény, nyájasszavú, bátor,
ki eljössz égő legünkbe a földről,
amely még nedves vérünk bíborától:
91. ha nem volna imánk az égi körtől
elzárva, kérnők, legyen béke rajtad
ki szánod a kínt, mely ajkunkra föltör.
94. Hallani vágysz vagy szólni akar ajkad?
beszélünk mi vagy figyelünk igédre,
amíg a szél, mint most egy percre, hallgat.
97. Ott születtünk, ahol a partvidékre
leszáll a Pó és a tengerbe tér meg,
hogy társaival békét lelne végre.
100. Szerelem, gyenge szívnek könnyű méreg
társamat vágyra bujtá testemért, mely
oly csúf halált halt - rágondolni félek,
103. Szerelem, szeretettnek szörnyű métely
szívemet is nyilával úgy találta,
hogy látod, itt se hágy keserve még el.
106. Szerelem vitt kettőnket egy halálba,
ki vérünk ontá, azt Kaina várja.«
a gyászos pár ily szavakat kiálta.
109. S míg hallgaték e gyötröttek szavára,
lenéztem s ajkamon kitört a sóhaj
s a költő kérdé: »Szivedet mi vájja?«
112. S felelvén néki, mondtam ekkor: »Ó jaj!
Hány édes gondolat vihette őket a kínos útra,
mennyi titkos óhaj!«
115. S újra megszólítám a szenvedőket
s kezdém: »Francesca, bánatod reám oly
érzéseket hoz, hogy a könny erőtet,
118. De mondd: a sóhajok korában Ámor
hogyan lett megismerni bátorítód,
minő az édes vágy, a kétes mámor ?«
121. És ő felelt: »Nincs semmi szomorítóbb,
mint emlékezni régi szép időre nyomorban,
ezt jól tudja bölcs tanítód!
124. De ha oly nagyon vágysz ismerni dőre
szerelmünknek csíráját, úgy csinálok,
mint aki szól és sír hozzá előre.
127. Egy nap előttünk egy könyv nyitva állott,
olvastunk benne Lancelotto rejtett szerelméről,
s senki ránk nem vigyázott.
130. Szemet ez gyakran szememen felejtett
s arcunk az olvasásba belesápadt,
de főleg egy pont lett, amely megejtett.
133. Szent mosolyáról olvasván a vágynak,
mely csak egy csókra szomjazik bolondul:
ez, aki tőlem többet el se válhat,
136. ajkon csókolt, remegve izgalomtul,
így Galeottónk lett a könyv s írója.
Aznap többet nem olvasánk azontul.«
139. Amíg az egyik lélek ekként szóla
a másik zokogott, hogy úgy éreztem,
mint akinek elhal egész valója
142. és mint valami holttest, földre estem.