Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám · / · Figyelő · / · Ujhelyi Nándor: Orosz balett
Nem dicsősége, de nem is szégyene Budapestnek, hogy a meztelen táncosnő vendégszereplése nem hozta meg a várt sikert. A hivatalos erkölcs sehogy sem akart komolyan fellázadni, elmaradt a külföldön reklámnak annyira bevált rendőrségi betiltás és ennek nyomán a művészet szent jogára való hivatkozás, aminek pedig mindig megvan az az eredménye, hogy a művészi alapon szankcionált erotikumot hatalmasan megnövekedett tömeg élvezi át - minden művészeti tendencia nélkül. A meztelen táncban a tánc bizonyára sokkal kevesebb embert érdekelt, mint a meztelenség - de az érdeklődésnek ez az utóbbi, hathatósabb rugója is meggyöngült, mikor az újságokból értesültek arról, hogy Mlle. Adorée Via Villanynak a neve sokkal szebb, mint a teste. Minden par excellence a testével ható nőnek, akár szerelmi pályán működik, akár a nuditás templomává avatott színpadon, számolnia kell azzal a ténnyel, hogy a közönség legnagyobb része rendesen túl van a pubertás viharain és így akár erotizmusa, akár művészi ösztöne ingerli, csak abszolút szép, minden tekintetben gyönyörködésre alkalmas női meztelenség érdekli. A teljesen tökéletes, mintaszerű nőtest spontán meztelensége még a nemi izgalom szurrogátuma mellett is lényegében esztétikai jelenség és mint ilyen, átfogóbb ítéletű ember számára semmi esetre sem erkölcstelen, de mindenesetre sikeres hatású. Azonban Villany Adorée meztelenségének nagyon mérsékelt hatása is inkább a tömegszuggesztióban leli magyarázatát. Idegorvosok ismernek egy nemi aberrációt - exhibicionizmus a tudományos neve - mely abban áll, hogy az ember fizikailag gyönyörködik a saját meztelenségében. Ennek a tünetnek oly mély szexuális alapja van, hogy tulajdonképpen nem is nevezhető teljesen aberrációnak, inkább egy ősi ösztön ez, mely ott él minden ember öntudata alatt és mely egy tisztultabb, a higiénia és az esztétikum által megalapozott formában a Nacktkultur lényegévé lett. A színpadon sejtelmes clairobscureben mozgó meztelenség fölébreszti a közönségben ezt az eltompított ősi vágyat, hatását pedig felfokozza az a tudat, hogy ugyanezt a hatást száz más ember élvezi ugyanabban a pillanatban, akik a közéletben és előadás után otthon a hálószobájukban többé-kevésbé rendes polgárok, nemi aberrációktól mentes családapák és családanyák. Biztosra vehetjük, hogy a meztelen lány tánca a nőket - az előbb említett oknál fogva - sokkal nagyobb izgalomba hozta, mint a férfiakat. Villany kisasszony szereplése tehát végeredményben nem elégített ki sem kultur-, sem idegszükségletet és semmi esetre sem oldotta meg azt a kérdést, amelyet újra aktuálissá tett. Mert a meztelenség, művészet és erkölcs egymáshoz való viszonyának kérdése nem Adorée Via Villanyval kezdődik és nem is vele végződik. Ennek a kérdésnek a megoldásához nem elég a rendőri betiltás, még a művészi tánc, a szép test, sőt a borotválkozás sem. Ez az ópiumot szívó és leszboszi szerelmet élő lány legföljebb a dekadens kultúra érdekes, de csupán pillanatnyi jelentőségű relációját jelzi ezzel a kérdéssel szemben - a végleges megoldást csak egy biztosabb, teljesebb és nyugodtabb kultúra fogja meghozni - immár nem is kétséges, hogy milyen irányban.
Az önmagában való meztelenség, amit a francia nyelv a nu szóval fejez ki, lényegében nem erkölcstelen, mert eredetileg nem is volt nemi jellegű. A meztelenség nemi jellegét a nemi kultúra fejlesztette ki, még pedig épen a felöltöztetés által, a szeméremérzet megteremtésével. A felöltöztetés nem egyéb, mint a levetkőztetés lehetőségének kifejezése - a szeméremérzés a nemi vágy akkumulátora. A ruházkodásnak a testet védő tendenciája csak másodlagos, nem a test védelme teremtette meg a ruházkodást, hanem az áltata elpuhított test számára vált szükségletté az, ami eredetileg csak dísz volt és csupán a nemi kultúra gazdagítására szolgált. A mai öltözködés szintén fontosabbnak tartja a nemi jelleg kifejezését, mint a praktikus és higiénikus követelmények kielégítését. A nadrágszoknya célszerű, egészséges és esztétikus divatja nem azért nem terjedt el, mert »erkölcstelen«, hanem éppen azért, mert nem erkölcstelen, azaz nem érvényesíti évszázadokon át beidegződött módon az alsótest női jellegét. Tehát nem az abszolút meztelenség, hanem a szeméremérzet alól feloldott, a ruhától megfosztott test, a deshabillé lehet csupán összefüggésben a szexualitással. A teljes egészében érvényesülő test szimmetriájával, a célszerűségnek megfelelően kialakult arányok biztosságával inkább megnyugtató hatású, de a decolletage már csak aszimmetriájával is ingerlő. A meztelen test a teljes kielégülés érzésbeli szimbóluma, a félig levetkőztetett test azonban lehetőségeket, sejtéseket, izgalmakat jelent.
A képzőművészetek a test formaszépségének visszaadására mindig az abszolút meztelenséghez fordultak. Hogy a test a formai szépségértékek milyen kincsesbányája, legjobban bizonyítja az, hogy az »Apoxyomenos«-tól Szinnyei-Merse »Pacsirtá«-jáig és Rodin »Csók«-jáig majdnem két és fél ezredév minden nagy művésze talált benne új és nagy értékeket. Viszont a meloszi Aphroditét, mint a szerelem istennőjét, már a görög szellem is deshabillé-nak ábrázolta, Kobernek egy zseniális vászna pedig a demimondeot meztelenül, de harisnyában és cipőben szimbolizálja. A meztelenség igazi kifejező művészete azonban kétségkívül a tánc. Ennek a legősibb művészetnek - mint minden művészetnek - alapja a felszabadulás öntudata, a lehetőségek korlátlanságának és gazdagságának érzése. Természetesen a tánc, mint mulatság, erősen szexuális és idegizgató jellegű, azonban még a ruhában lejtett úgynevezett műtánc sem nevezhető magasabb értelemben művészinek. A tánccal való kifejezés összes lehetőségeit a meztelenség, mégpedig a szép meztelenség fogja föltárni. A formák és a mozdulatok külön-külön önmagukban érvényesülő szépségeinek egymást fölfokozó kapcsolata fogja megteremteni az új, nem degenerált és nem erkölcstelen, de szabad és gazdag művészetet, a meztelen tánc művészetét. A Villany Adoréek és Duncan Isadorák ennek a jövőnek csak kevéssé tökéletes előfutárai, a Cleo de Merodeok azonban nemsokára már csak a múltat mondhatják magukénak.
Az igazán művészi, meztelen, tehát abszolút tánc föltétlenül meg fogja hozni a test kultuszát. Minden művészet: ráeszmélés - a testformák és testmozdulatok szépségeinek tudatossá válása növelni fogja a test önmagában való értékét. Új kulturális értékek termőtalaja mindig a jövőt megsejtő művészet. Róma testkultusza nem az általános kultúrát jelző művészeten nyugodott, hanem a gazdasági impotenciát jelző dekadencián - nem is volt kultusz a szó jövőbeli értelmében, hanem csak ápolás, egyoldalú fejlesztés, finomítás - a pórusok orgiája. De már Róma előtt Hellasz helyesen megérezte az irányt, melyben a testkultuszt el kell kezdeni, a görögök már sportoltak és sportjuk a testedzés céljának sokkal jobban megfelelt, mint Róma sportja. A modern testedzés alapját nem a Mars-mezőn rakták le, hanem Olympiában. És Pindaros egy mezőn szolgálta a kultúrát Asopichosszal és a költő nem volt féltékeny a kocsiverseny bajnokára. Mert a »szellemi kulturát« nem kell félteni a test kultuszától. Sőt a testkultuszhoz föltétlenül szükséges a kultúra magasabb fejlődési foka, az általános testkultusz csak általános jólét és általános felvilágosodás alapján jöhet létre. A kultúra mindig megtalálja önmagában azokat az erőket, melyek fejlődésében előbbre viszik, az emberi egészség, szépség, erő öntudatát és művészi értékét a sport és az abszolút tánc fogják kifejleszteni az emberiség számára.