Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám · / · Figyelő · / · Ujhelyi Nándor: Orosz balett
Drámáról, színpadról, színpadi jogosultságról kár beszélni - röviden s azonnal megállapíthatjuk, hogy A Mari - mint műfaj - nem jelenti dramaturgiai szempontból a legmagasabb színvonalat. Zsánerkép, novella, vagy naturalista kisregény, vagy efféle kis műfajocska ez - távol áll a drámának ama magasabb felfogásától, mely az élet kísérletileg előállított és stilizált és az életnél tökéletesebb mását viszi színpadra. Heyermans még csak nem is sűrít valami nagyon: - a témát elég érdekesnek találja, hogy önmagában hasson s minden részletét egyforma fontossággal domborítsa ki - kedves, jól beállított fotográfia, nagyon kevés retussal. Ami szuggesztíve hat ránk, ezek után maga a téma lehet csak - amit ezúttal szerencsésnek és ötletesnek nevezhetünk. A Mari valami levelet kaparint magához és ennek alapján zsarolja a ház úrnőjét. Ráfekszik az egész házra, otromba cipőivel beletapos a családi élet legérzékenyebb szerveibe s páni félelemmel és irtózással tölti be a polgári szobácska intim zugait. Ez a beállítás nagyon érdekes, durva és fájdalmas komikum van benne. A többi, a kifejlődés, a szabadulás, hogy az asszonyka hogy vall be mindent férjének, hogy bocsát meg neki a férj s hogy dobják ki együtt a cselédet: - mindez kedves, de jelentéktelen, szemben e beállítással és Mari alakjával. Ebben a beállításban van valami fenyegető s talán valami mondanivaló is (talán a szocialisták számára) - félelmet és nyugtalanságot érzünk, mint gyermekkorunkban, amint a durva konyhaszag arcunkba csap - mi lenne, ha győzne a korlátoltság, rosszaság, butaság, durvaság és szegénység, ha a dézsák bekerülnének ide és a szálkás falóca besétálna és ledobálná az enyhén illatos polgári bútorokat a zenekarba. Szennyes mosogatólé szivárog az ajtóréseken át. A konyhalámpa dicsfényt von Mari feje köré és a kendője szétlibbenve Napóleon-kalappá alakul át. Irtózásunkon és averziónkon keresztül így válik Mari alakja félelmessé, mozdulataiban, hangjával és megjelenésével - egy szóval, megértő és jó színész alakításában. Mari tisztán színészfeladat, semmi egyéb nincs benne - s talán a darabnál inkább kellene beszélni a színészről, aki ennek az alaknak megteremtésében nagyobb szerepet kell hogy kapjon, mint az író. Az Új Színpadon Judik Etel játszotta Marit - s ha Heyermans nem biztos, hogy jó író-e, Judik Etel egész bizonyosan elsőrangú színész. A második felvonásban Máriának megdöglik egy kis kutyája - Mari hangosan bőg, bömböl, tetemrehívja a rémült és agyonkínzott asszonyt s mikor az csillapítani próbálja, e rémületen és megalázkodáson keresztül Mari egyszerre a maga egész hatalmát és fölényét megérzi - rikácsolva ordít rá az asszonyra, öklével fenyegeti meg, s egyszerre megdöbbenve, nevetés közben elálló lélegzettel halljuk, hogy - tegezi. Ennél a pontnál igazán valami félelmeset éreztünk s egy pillanatra leküzdhetetlen hatalmak rettegése fogott el, amilyent csak kiváló drámákban érez az ember. Véletlenül utánanéztünk a szövegkönyvben - ez a tegezés ott nincs meg. Judik Etel magától csinálta, ezen a helyen alkotott és teremtett, tökéletesebbet, mint az író.