Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám
A következő közleményeknek az a célja, hogy igazságot szolgáltasson egy műnek s e mű révén szerzőjének, akit a magyar olvasóközönség - kevés kivétellel - az erotikát hajhászó sikamlós írásművek klasszikusának tart - klasszikusnak még csak nem is abban az értelemben, hogy erotikus történeteit a legkülönb művészettel beszéli el, hanem, hogy a nemi élet dolgaiból a legmerészebbeket a legőszintébben tárta az olvasó elé. Giacomo Casanováról van szó és nagyszabású életrajzáról, melynek eredetije francia nyelven jelent meg »Mémoires d. I. Casanova de Seingalt« címen. Tegyük hozzá, hogy erre a mentési akcióra a külföldön már régen nincsen szükség. Franciaországban a Flammarion cég már bátran a francia irodalom klasszikusai között adta ki művét, ugyanott, ahol Boileaut, Chateaubriandot, Diderot-t, Le Sage-t Montaignet, Rousseau-t, Voltaire-t jelentette meg, kiváló tudósok könyvekben, előkelő szemlékben a legkülönbözőbb szempontokból foglalkoztak és foglalkoznak állandóan az íróval és művével és a legklasszikusabb tanúk - elég ha Stendhalra, Sainte Beuvere, Goethere, Heinere Hebbelre hivatkozok - tesznek nagyon komoly tanúságot műveinek, kiváló irodalmi értéke mellett. Amikor tehát azt mondjuk: »igazságot szolgáltatni,« valójában ezt nagyon relatív értelmében kell venni: igazságot itt, nálunk, ahol a Casanovát diákkorunkban padok alatt olvasott szennykiadásokból ismertük meg.
Ki volt, mi volt ez az ember, mit élt, mit írt: erről kívánunk e cikksorozatban vázlatos képet adni. Előbb röviden ismertetjük életét, főleg az önéletrajz adataira támaszkodva, életének utolsó huszonnégy esztendejét, amelyről már nem szólnak a memoárok, magát az embert, a filozófia századának ezt a legigazibb fiát, ki köré a memoárok eseményei csoportosulnak, önéletrajzának jelentőségét, történeti, kultúrhistóriai és irodalmi szempontból, hitelességüket és a Casanova-kérdés néhány érdekes epizódját és gazdag irodalmát.