Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 5. szám · / · Figyelő · / · A cárnő
A színlapon két népszerű írói név büszkélkedik. Biró Lajos és Lengyel Menyhért a nevek. A színházkedvelők tele várakozással, szinpadmatematika - kerül közéjük a jelszó, s ez a jelszó most divatot csinál, hisz a pénzügyi tehetséget ma hetyke rablóromantika és daliás kezdő arisztokraták kivételes morálja lengi körül. Egész romantika regél a jeles írók színházi szaktudásáról is. S valóban, Lengyel Menyhért mögött a Taifun világsikere, Biró Lajos mögött pedig oly színpadírói fejlődés, mely biztos és határozott vonalával méltán meghajlást parancsol. És mégis, talán se ő, se Lengyel Menyhért nem «színpadmatematikus». Biró sokkal inkább vele él témáival, mintsem logaritmustáblákkal elárulhassa őket. És Lengyel talán inkább ihletszerűen találó, mint biztos matematikával szerkesztette a Taifunt, ha őt olyannak nézem, mint aki gyakran fogja még Prometheuszhoz közel érezni magát, mi gátol benne, hogy ilyennek ne lássam? A Taifun? Fölényes tudatosságot eláruló cikkei?
Mind a két írót méltán irodalmi hírnév is nagyítja. Bíró Lajos, huszáros, okos elbeszélőmodorával, biztosan ülve délceg járású ménlován vonult be s lett otthonos azok szívében, kik irodalomért, írókért lelkesednek. S mit dicsőséggel kezdett novelláiban, azt nem dicstelenül folytatta színműveiben is, hol érzelmessége is, de főleg meggyőző retorikája nagyszerűen érvényesült: nemcsak a szavakban, de az események beszédes menetében is. Lengyel Menyhért hatalmas témákat mozgató társadalmi színműivel mint a magyar drámairodalom jövője kezdte pályafutását, későbbkemény nyakú autodidakták türelmetlenségét és szívósságát hordva szivében hosszú kereső körútra indult. A Taifun sokakat megtévesztett e körút célja felől, s mikor Lengyel a Prófétához ért, a tévedést kevesen igazították helyre. Valaki, akinek az elméje oly ragyogó, hogy szemét rendszerint elvakítja, nem visszhang nélkül (és nem is egyedül) fedezte fel a Próféta főpróbáján mint a Próféta főmotívumát, hogy ez a darab direkt Londonnak készült.
Biró és Lengyel összeálltak egy társszerzeményhez. Mit végeztek ők ketten?
A Cárnőt. - Színmű három felvonásban. Szép a színdarabok kezdete. A színház sajátszerű, várakozásra berendezett miliő. Sötétség. Oszlik a függöny, szabályos négyszögben megjelenik az ígéretes színpad, például váratlanul egy szimpatikus szoba, megjelennek egymásután a személyek, megcsendül csiszolt ércen tiszta, kellemes hangjuk, még kimérten s nyugodtan mozognak, pedig - hisz hát biztos! - lesz még köztük dáridó vagy nemulass! - lárma és borzalom. Kezdődik A Cárnő. Pétervár. Jönnek udvarhölgyek, diplomaták, katonatisztek, s virgoncan táruló ajtószárnyak között a cárnő. Derű. A politikai helyzet rendkívűl komoly. A cárnő nyolc nap előtt elcsapta kegyencét, reggelente titkos vágy emészti lelkét, és sóhajt, a megürült hivatalra jelöltet állít a térparancsnokság (nemesi párt) és a kancellár (parasztpárt, francia párt.) A cárnő megejt, kegyencül ejt egy hadnagyot, kit férfias ambíció és deli tudatlanság hevít, sok tréfa, a cárnő kibontakozik mint Don Juan, mint asszony, mint fejedelem, drámai erővel, a hadnagyot elkeseríti eltörpülése, jön, ráveti magát a nemesi párt, lesben a kancellár, tartalékban a francia követ, palotaforradalom, drámai arrangement egyik a másik után, tréfák, zuhanyszerű, impozáns megnyilatkozások, látjuk: egy kiváló asszony úgy veszi hasznát egy bölényférfiasságú férfinek, mint ez egy tyúkocskának, megy a hadnagy, jön a francia követ, a cárnő kegyencül ejti, s a világ tovább kering tengelye és a nap körül a belesápadó holddal. Szatírikus tabló, a függöny gördülni, sietni kezd, legördül, tapsok.
íme, rövid jelzése a tartalomnak. Látható, a szerzők izgalmas és fordulatos mese fonalaival játszanak, azokat mesteri tudással vezetik csomóba s a csomókat bravúrral oldják meg. A Cárnő ezidő szerint a siker minden külső jelével megy minden este. De még el kell dőlnie, vajon tartós lesz-e Budapesten a siker, ezt a kérdést alaposnak és a színpadmatematika szempontjából érdekesnek tartom két okból. A szerzők oly fölényesen bánnak személyeikkel, hogy tájékozatlanul hagyják a közönséget a komolyság fokáról, melyet velük szemben elfoglalhatnak. Aztán ez a színmű heterogén hatásokból tevődik össze, melyeknek összeforrasztását ugyancsak nagyon fölényes modorban végezték a szerzők, a különféle hatások a közönségnek nem hagynak időt, hogy valamely hatásban elmélyedjen. Ám lehet, hogy ez mindegy, sőt valószínű, és biztos, hogy a Cárnő sok lelkesedő város színpadán fog még megjelenni udvarhölgyek s virgoncan táruló ajtószárnyak között.