Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 5. szám
Ó be szép a nyárreggel!
Minden fűszál mosolyog.
Hű lovászom fölnyergel
És én kilovagolok.
Drága állat, hű lovam
Vidoran viháncol,
Mint a szélvész, úgy rohan,
Mint a villi, táncol.
Ifjú kedvvel nyargalok,
Míg a völgybe érünk.
Véget ér a vad galopp,
Ott lesz pihenésünk.
Parancsolom: Itasson,
Ha megpihent az állat.
Szól a lovász: Kisasszony,
De szép, de szép, ha vágtat!
Itt állok, büszke delnő,
Mint kit Jókai látott.
Távol úszik egy felhő,
Innen épp arra látok.
És eszembe jut sok dolog,
Sok titkos, vágyas álmom.
Rossz kedvesemre gondolok,
Kit nem lehet ma látnom.
Se ma, se máskor nem szabad,
Ó, hogy ezt így kiállom!
Ó, hogy nincs üdv az ég alatt!
...Ó, hogy ez már nem álom...
Nincsen lovam, lovászom,
Nem vagyok büszke delnő.
Nyár sincs már. Ázva fázom...
...Csak bánat van, csak felhő...