Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 4. szám · / · Figyelő · / · Disputa
A Nyugat olvasói ahhoz vannak hozzászokva, hogy íróik, ha már kezükbe veszik a fegyvert, nemesebb vadra vadásznak - s ezért nem minden röstelkedés nélkül foglalkozom azzal a kritikával, mellyel Vajda Jánosról írott cikkemet Palágyi Lajos a »Magyar Nemzet« január 31-i számában illette. Nem is akarok ezzel a gyermeteg elmefuttatással érdeménél többet foglalkozni s e soraimat nem kívánom egyébnek tekintetni, mint olyasféle mozdulatnak, amilyennel az ember elhessenti orráról a rászállott legyet. Tehát:
l. Palágyi azzal vádol, hogy nem olvastam el a Vajdáról szóló irodalmat, ami úgy értendő, hogy nem olvastam az ő »Vajda János emlékezete« című füzetét. Palágyi téved. Elolvastam én, sajnos, az ő kis munkáját, de olyan zagyvaléknak találtam, amelynek lelkiismeretes kritikával dolgozó ember egyetlen szavát sem használhatja fel.
2. Vajdára vonatkozó ismereteimet én részben a róla szóló irodalomból merítettem, de sokkal nagyobb részben az ő saját műveiből és Vajda néhány olyan kortársának elbeszéléseiből, akik nemcsak úgy kapaszkodtak bele, hogy saját jelentéktelenségüknek súlyt adjanak, a költő palástjába, élete utolsó éveiben, hanem pályája nagyobb részében mellette állottak, életét és lényét apróra ismerték. S ezek a fájdalom, már nagyobb részben elhunyt férfiak - ellentétben Palágyival - valamennyien okos emberek voltak. Az élők közül Endrődi Sándorra és Ignotusra hivatkozom, akiknek Vajdáról írt cikkei az enyémhez közel álló képet rajzolnak a költőről s az emberről. Pedig ők is ismerték Vajdát, jobban mint Palágyi, akinek egész irodalmi munkássága azt bizonyítja, hogy minden emberi képesség közül a megértés képessége hiányzik belőle legjobban.
3. Endrődi Sándort citálva, elmondtam egy jelenetet, mely négyszemközt történt Vajda és Endrődi közt s Palágyi maga is bevallja, hogy ő annál a jelenetnél még a kulcslyuk mögött se volt jelen. Palágyi mégis helyre akarja igazítani Vajdának akkor mondott szavait. Der alles weiss, und alles besser, das ist der würdige Herr Professer - von der Präparandie.
4. Palágyi citálja egy mondatomat, amelynek az az értelme, hogy Vajda nem volt embergyűlölő. Aztán megtámad, hogy miért mondom embergyűlölőnek. Palágyi vagy harminc év óta bizonyítja versben, prózában, hogy nem tud írni. Most úgy látszik, be akarja bizonyítani azt is, ami eddig csak gyanú volt: hogy olvasni sem tud. Ugyanennek további bizonyítékai azok a megjegyzések, melyeket Vajdának az Arany-Gyulai iskolával szemben való helyzetére, szemléletének absztrakt voltára és szkeptikus természetére vonatkozó fejtegetéseimre tesz.
5. Amikor én azt írom, hogy Vajdánál gyakoriak a nem közvetlen szemléletből, hanem elképzelésből, vagy olvasmányból vett természeti képek, (tenger, Alpesek) - ebben csak Palágyi láthat Vajdára nézve megrovást. Én ezt a tényt, mint egyszerű megfigyelésemet állapítottam meg. Sajnálatomra helyre kell igazítanom Palágyi földrajzi tudományát is: Rohitschon, ahova Vajda nyaralni járt, nincsenek havasi tájak, kivált a Mont-Blanc nem ott van s Lombardiában is, ahol Vajda katonáskodott, legjobb esetben csak igen messziről láthatott Alpeseket.
6. Ha nem volna ismeretes, hogy Vajda Fehér megyéből való volt s nem írta volna egyik verse címéül a vaáli erdőt, akkor még Palágyi sem tudná megállapítani, a vaáli erdőről van-e szó verseiben, vagy a gyergyószentmiklósi, vagy talán a pozsonyi erdőről. Hogy valaki száz esztendeig járhat az erdőben anélkül, hogy egyetlen eredeti szemléletre valló képet tudjon róla rajzolni, ezt Palágyi nem tudja megérteni. Ő maga is úgy van vele: vagy harminc éve él az irodalomban, anélkül, hogy egyetlen jelenségét fel tudta volna fogni.
7. Palágyi Lajos már vagy tizenöt éve beleokvetetlenkedik mindenbe, ami Vajda Jánosra vonatkozik. Kisajátítja magának Vajdát annak az ismeretségnek alapján, melybe az öreg költővel élete utolsó éveiben jutott. Hallottam róla, hogy Vajda erre az ismeretségre sokkal kevésbé volt büszke, mint Palágyi s különben is: Palágyi semmiféle lármával nem fogja megakadályozni, hogy ezt a jobb sorsra és több megértésre méltó költőnket végre-valahára olyannak ismerjük és értsük meg, amilyen volt. A költővel szemben nem az a kötelességünk, hogy torz olajnyomatot származtassunk róla az utókorra, hanem az, hogy egyéniségét és munkáját a maga valóságában, értelmes emberekhez méltó szempontok szerint ismerjük meg és ismertessük másokkal.
Palágyi többi elmésségei annyira semmisek, hogy nem volna érdemes foglalkozni velük. A magam részéről ezeket a sorokat az ügy végleges elintézésének tekintem. Elég unalmas dolog volt Palágyival egyszer s ennyit is foglalkozni.