Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 4. szám · / · Figyelő · / · Szép Ernő »Énekeskönyv«-e · / · Györgyike drága gyermek
Ez a színdarab sokkal több, mint egy kedves, okos, mulatságos, konstrukciójában és alakjaiban kitűnően megcsinált színmű - pontos és kimerítő rajzát adja egy nőnek, akinek életéből hat hetet állít elénk, de ezt a nőt kívülről-belülről úgy kikészíti, hogy ismerjük az egész élete történetét születésétől a haláláig. Így csak a legnagyobb regényírók tudnak jellemezni, azoknak is temérdek analizálásra van szükségük, míg úgy átlátunk az alakjaikon, mint a Szomory Györgyikéjén, aki a darab elején néhány vonalból életet kap s a darab végén már azok felé a magaslatok felé közeledik. ahol Hedda Gabler és Lulu állanak. »Csak egy kis bestia, nem érdekel« - mondta egy rosszmájú kritikusa, de ez az úr nem lát tovább az orránál, ha csak abból ítéli meg Györgyikét, amit a násza első hat hetében cselekedett. Ez nem közönséges nő, nem egy kis bestia, de nem is a sablon démon, a nőstény a maga végzetszerűségében, hanem valaki. Külön és fájdalmas élete van, élvezetvágyó és pompakedvelő, rossz az igaz, de mindig keresni fogja a nagy érzést, amit a maga kis nyomorult színésznövendéke nem tudott neki adni. Talán a darab végén elhangzó célzást, a szavakat, amiket a tengerésztisztnek mondott: - »majd talán, egy év múlva« - nem is fogja egyhamar beváltani - tisztességes asszony lesz öt-hat esztendeig - nevelni fogja a gyermekeit és eljár Bécsben a premierekre, a társaságba. Nyugodt és szép lesz - de egyszer megőrül, bizonyosan megőrül, bele fog szeretni valakibe halálosan és rettenetesen, fel fog sikoltani benne a fájdalom, az odaadás rendkívüli vágya és hevülete - és akkor nem tesz úgy, mint a többi polgári asszony, akik óvatosak, megalkuvók és ravaszok, nem egyezik ki, kitör a korlátok közül, mint egy nemes paripa és nemcsak az egzisztenciáját, a jólétét, a gyermekeit - az életét fogja kockára tenni egy férfiért. Ezért valaki. És ezért nagyszerű a darab, mert az alak színdarabon kívüli élete így elénkbe rajzolódik.
Az is sok és szép, ami a színdarabon belöl van. Csupa jó látás, fölényes, biztos, pompás és bőséges rajz. Vegye a kitűnő író bóknak amit mondok: úgy hat ez a színdarab, mint egy első munka, úgy teli van és oly erőteljes. Csengése és távlata, igaz, csak a Györgyike alakjának van, a többi figura és egy kicsit az egész színdarab a genre felé tolódik - de e nemben a legjobb, minden alak él, együvé tartozik, összefonódik, hat egymásra. (A legjobb jel egy színdarabban.) Az író, akinek bő és pompás szavai vannak, néha mégsem állhatja meg és közbemuzsikál, de még ez is csodálatosan természetesnek hangzik, oly igazán fogta meg gyökerükben a karaktereit. E darab után Szomorytól a legjobb és legfölényesebb komédiát várhatjuk. Túltehet Wedekinden és annál könnyebben, mert egy biztos hangszer van a kezében,
Ez a hangszer, ez a barnafejű pompás hegedű: Varsányi Irén, Ilyen jót, igazat, mélyet, meggyőzőt, mint ez a színésznő, keveset láttunk színpadon. Már nem is színésznő - természeti tünemény. Úgy tetszik nekünk, most érett meg, most kezd ragyogni - mindent tudni és mindent érezni. Káprázatos. Az ember szeretné a nevével telekiabálni a világot, embereket idehívni és megmutatni nekik, hogy ez van. Még egy fellépés és ott áll, ahol csak a kiválasztott kettő-három - a kor nagy színésznői között.
Ebben a darabban megint összefogott a vígszínházi együttes, mely különben sokat lazult és romlott. Most majd minden szereplő helyén való és jó volt - Góth Sándor egyenesen pompás. Egy kicsit karikatúra, de a legigazibb megfigyelésből táplálkozó. Hihetetlenül kedves, mulatságos. A darab színpadra állításában kitűnő munkát végzett Jób Dániel.