Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Radó Sámuel: Politikai frázisok és jelszavak
Rég letűnt az a korszak, melyben a feleség szorgalmasan font, varrt és a háztartásban úgyszólván a kisiparos pénzmegtakarító munkáját végezte. Az ingek és harisnyák, melyek azelőtt a háziasszonyok kézi ügyességét hirdették, most a gyárakból kerülnek ki és még a Gyurkovics lányok révén hírnévre jutott befőtt is maholnap mint a gyártelepek terméke fog a háztartásban szerepelni.
Eme változás folytán a házasság a középosztály és a kisemberek számára jórészt elvesztette gazdasági előnyét. A családos emberek mai napság a házi szükségletek dolgában semmivel sem állnak jobban, mint az agglegény és a férj által vállalt háztartási terhek az asszony munkája által jelenleg sokkal kevésbé rekompenzálódnak, mint a régi jó időben.
De a több kiadás, mely a háztartásra háramlik, még hagyján. Vannak még sokkal súlyosabb erkölcsi következmények is. A háziasszony munkaköréből ki lett akolbolitva, ennélfogva az asszony munkátlan, facér és örökös henyélésre van kárhoztatva. A középosztálybeli asszony most olyan életet folytat, mint egy háremhölgy. Életének nincs munkaköre, nincs semmi komoly tartalma. A jótékonysági, sport, vagy egyéb felemás dilettánskodás nem tudja az űrt kitölteni. A különbség a túlterhelés által elcsigázott férjek és a rendszeres henyélésben elernyedt asszonynép között olyan nagy, hogy ebből a házaséletben a legnagyobb bajok származnak. Kikerülhetetlen, hogy egy intelligenciával és temperamentummal bíró női teremtésben a teljes munkátlanság az élvvágyat és a költekezési hajlamot ne növelje.
Semmi sem ártott annyira a házasságnak, mint instituciónak, semmi sem növelte annyira a házasság iránt való ellenszenvet, mint az asszonynak a gazdasági felforgatás folytán beállott lustálkodása.
Ha már most a feminizmus azt a feladatot tűzi maga elé, hogy ezen az állapoton javítson, hogy az asszonynak munkakört szerezzen, hogy a kereseti pályákat előtte megnyissa: úgy ezt az aspirációt nagyon üdvösnek kell mondanunk.
Meglehet, hogy az asszony komoly munka folytán, az élet küzdelmeiben való részvétele által bájosan csicsergő jókedvéből és mosolygó gráciájából valamicskét el fog veszíteni. De erről szívesen lemondunk, ha azok a súlyos hibák el fognak tűnni, melyeket a teljes dologtalanság a ruházkodást, mint egyedüli komoly életcélt hajhászó asszonynépben fejleszt, még ha különben eredetileg nemes hajlammal volna is megáldva. És talán az idők folyamán üres előítéletnek fog bizonyulni, hogy a kereső és komoly munkára fogott asszonyból minden báj és kedvesség kivész. Épp úgy, amint már régen rájöttünk, hogy az asszonyi tudatlanság nem ellenállhatatlanul vonzó, épp úgy meg fogunk győződni arról is, hogy a munka soha nem teszi a nőt annyira idegessé, mint a teljes tunyaság, melyre őt jelenleg a társadalmi szokás kárhoztatja.