Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám
A hold, az ég acélkék jégmezőjén
Milyen magasan áll: a sápadó karéj.
Egyszerre mily kicsiny a szenvedő Én
S mi mindent átfogó az űr, az ég, az éj.
Túl barna felhő, rajtad, tűzvető rém,
(Jungfraunak krétacsúcsa semmivé alél)
S túl Himalaja kárhozott tetőjén
Lényem, hogy is jut el, hol már a vágya fél?