Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám · / · Szabó Dezső: A romantikus Ady
Az "általános műveltségüek (horreur!) zagyva összevetéseiben Baudelaire és Ady gyakran egymás mellé párosíttatnak. És már látom a jövő doktori értekezését: Baudelaire és Ady. Utóvégre nem lehetetlen, hogy Ady pályája elején egy-két verset Baudelaire-hangulat alatt írt. De nincs ellentétesebb valami, mint a Fleurs du mal és Ady költészete és még helyesebben: Baudelaire és Ady egyénisége között. Baudelaire egyik fő sajátsága bizonyos mesterkéltség, valami keresett démonkodás. (Ez nem akarja kisebbíteni.) Adynál - tudom, hogy ellenkezőjét is mondták - ép az a spontánság ragad meg, mellyel élete költészetbe szökik (ez nem zárja ki a művészi tudatosságot). Ebben a tekintetben csakis Petőfit tudom hozzá hasonlítani a magyar irodalomban. Azonkívül: Ady ép oly energia forrást jelent a fiatal magyar generációnak, mint Nietzsche a németnek. Titánikus vergődései, tragikus víziói, nagy életmohósága hatalmas életet, egyetemes életszeretetet szuggerálnak. Ezzel a szuggesztív erővel állandó tényezője marad a léleknek. Érzékeink meggazdagodnak: több hangulattal, több rittmussal éljük a világot. A padra tett kezűek szomorú Regnum Marianumjában ő az élet szava: merjetek magatok lenni, egész életet élni. Elő kell csalogatni minden életet az emberekből, hogy semmi érték el ne vesszen. Egy néhány - nagyon kevés versét kivéve - legyenek Ady versei minden fiatal kezében. Ő jelenleg az új generáció leghatalmasabb nevelője egy magyarabb magyarság, egészségesebb morál, életebb élet felé.
[+]