Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám

Heltai Jenő: Mese a gazdag költőről és a szegény költőről

Élt valamikor Bagdadban, amelyet neveznek Békesség Városának is, két költő, a költők között és az egyik szegény volt, a másik gazdag. És mindakettőt Izsáknak hívták. És a szegény sovány volt a soványság minden soványságával, a gazdag ellenben kövér a kövérség minden kövérségével. Miért is az emberek nevezték az egyiket Sovány Izsáknak, a másikat pedig Kövér Izsáknak, a hatalom és a dicsőség azonban Allahé, aki teremté a világot.

Abban az időben Al-Mutavakill volt a kalifa, emléke legyen áldott. Emberséges ember volt, szolgája a prófétának, aki egyetlen. És amit a próféta mondott, azt a kalifa megtoldotta a maga tapasztalásával, mondván: "Négy dolgok kedvesek az én lelkemnek: ifjúság, illat, ital és imádság.“ Így élt mamelukjai és rabnői, vezérei és tanácsadói között és bátorsága olyan volt, mint a megbántott tigrisé, nagylelkűsége ellenben, mint a nemes oroszláné. És kedvelte a hárfásleányok és fuvolások muzsikáját, a táncosnők hajladozását, a költők verseit és a bölcsek elmésségét. De minden költők között legjobban kedvelte Kövér Izsákot, a gondok és keserűségek irgalmatlan gyilkosát, a fölszárított könyek atyját. És sok nehéz arany-dinárokkal fizette verseit és elhalmozta őt kegyének kegyeivel, adván néki pazar köntösöket, méltóságokat és jövedelmeket, eunuhokat és rabnőket, drágaköveket és nemes paripákat, mert Kövér Izsák versei igazán rendkívüliek voltak, öröm a fülnek és gyönyörűség a szívnek. És így éltek sok esztendőkig.

Egy éjszaka nagy szomorúság nehezedett a kalifa szívére. Összeveszett kedves rabnőjével, kit neveztek Halvának, Édesnek. És álomtalanul járkált palotájának márvány-folyosóin és kertjének szökőkútai között, gránátalmák alatt. És mind nyugtalanabb lett és a végén már nem tudott mit csinálni és nem tudott mihez fogni és zokogni szeretett volna, zokogni. És szomorúságában elküldött Kövér Izsákért és az eunuhok megragadták a költőt és kicipelték ágyából és a kalifa elé vezették. És a költő megcsókolta a kalifa két keze között a földet és a kalifa így szólt hozzá:

- Mondj nekem néhány sort álmatlanságomról és annak okáról!

És Kövér Izsák azt felelte:

- Tiéd a parancs, enyém az engedelmesség!

És beszélni akart és rögtönözni akart, de életében először, semmi sem jutott eszébe. Mert, hogy így belehízott és belekövéredett a jómódba és a kalifa kegyeibe, igen-igen meglustult és elméssége megbénult és leleményessége megsántult és fantáziája köszvényesen vánszorgott és a gondolatok, amelyek eddig engedelmes szolgái voltak, most megszöktek agyának palotájából és a rímek, amelyek eddig alázatos rabnői voltak, most dacosan bezárkóztak háremükbe és orruk hegyét sem dukták ki. És Kövér Izsák csak köszörülte a torkát és köhécselt és krákogott, amíg a kalifa éktelen haragra lobbant és ráordított:

- Te, gyalázatos kutya, csak az ígérettel vagy engedelmes, a cselekedettel nem? Az a hála végtelen jóságomért, hogy most úgy tátogatod a szájadat, mint egy kövér ponty, de hang nem hagyja el fogaid kerítését és nyelved kapuját? Rögtön mondj nékem néhány sort álmatlanságomról és annak okáról, ha azt nem akarod, hogy fekete eunuhom leüsse hitvány fejedet!

És Kövér Izsák megreszketett egésztestében és könyörögve mondta:

- Óh, minden idők királya, enyém a bűn és tied a kegyelem. Ha ki nem tud rögtön fizetni, az kap egynapos halasztást vagy kétnapos halasztást vagy háromnapos halasztást, a törvény szerint. És én, minden szolgáid között a legutolsó és minden adósok között a legszerencsétlenebb, csak három órát kérek tőled, hogy összeszedhessem lelkem kincseit és kiválogathassam elmém legszebb gyémántjait és letéphessem szívem legüdébb rózsáit, örömödre és vígasztalásodra.

- Jól van - mondta a kalifa - megadom neked a három órát.

És Kövér Izsák újra megcsókolta a kalifa két keze között a földet és nehéz szívvel kiment az éjszakába és tanácstalanul bolyongott a város utcáin és nem tudott mihez fogni és zokogni szeretett volna, zokogni, mert hasztalanul törte fejét, nem jutott eszébe semmi. És elmúlt egy óra és elmúlt a második óra és elmúlt a harmadik óra fele és Kövér Izsák leűlt egy kőre és sírni kezdett, mint aki dőre. És ahogy sírdogált, egyszerre panaszos hangokat hallott és valaki a messzeség messzeségében ezt a dalt énekelte:

Keresem az álmot, az álom kikerül,
Mint réműlt gazella fut a vadász elül,
Keresem, kergetem, hajszolom reggelig,
Az idő eltelik,
Lelkem a küzdésben elfárad, kimerűl,
Óh, te fényesszemű, ragyogó kristályom,
Mikor te elborúlsz, elkerül az álom,
Mikor te rámnevetsz, bús orcám földerűl.

És amikor Kövér Izsák meghallotta ezt a dalt, amelyet soha azelőtt nem hallott, arca megszélesedett a boldogságtól és szíve ujjongani kezdett. És futni kezdett kövérségének minden kövérségével a kalifa palotája felé és megérkezett a kalifa elé a harmadik óra utolsó percében. És ölébe vette lantját, mint anya a gyermekét és újjai a sebesség sebességével szaladtak végig a húrokon. És elmondta a kalifának a verset, amelyet az éjszakában hallott és amelyet fölösleges ismételni és a kalifa csodálkozott és álmélkodott és így szólt:

- Allahra és a prófétára, óh Kövér Izsák, mégis csak te vagy a legnagyobb költő mindazok között, akik a a szívekbe látnak. Mert álmatlanságom oka csak az én fényesszemű, ragyogó kristályom, Halva, akivel összevesztem és akivel most rögtön ki fogok békülni, ha a Mindenható is úgy akarja.

És gazdagon megajándékozván Kövér Izsákot, békességgel elbocsátotta, míg ő maga üzenetet üzent Halvának. És az eunuh elrohant az üzenettel és a válasz fele-úton találkozott a kalifával, aki szívének türelmetlenségében az eunuh után sietett. És Halva alázatos szerelemmel közeledett az ő urához, akit megbántott és a kalifa vele töltötte az éjszakát és boldog volt a boldogság teljességében.

És másnap éjjel, amikor barátaival lakmározott, visszagondolt az elmúlt éjszaka gyönyörűségeire és így szólt Kövér Izsákhoz:

-Mondj nékem néhány sort arról, akit szeretek és rajzold le, hogy minden szépségeit lássam.

És Kövér Izsák azt felelte:

- Tiéd a parancs, enyém az engedelmesség.

És beszélni akart és rögtönözni akart, de megint csak dadogni kezdett és köhécselt és a torkát köszörűlte és krákogott és hápogott, mert nem volt mondanivalója és agya az üresség ürességével volt tele. Miért is a Kalifa rettenetes dühvel mondta:

- Hazug kutya, már megint úgy állsz itt, mint az oktalan állat? Rögtön mondj nékem néhány sort arról, akit szeretek, ha azt nem akarod, hogy elevenen megnyúzassalak!

És Kövér Izsák megreszketett egész testében és leborúlt a kalifa elé és könyörögni kezdett:

- Óh, igazhívők fejedelme, a dzsinek űzik velem gonosz játékukat. Csak három órát adj nekem, hogy megszüntessem a varázslatot és a kábulásból magamhoz térjek és lelkemben világot gyújtsak és agyamból elűzzem a homályt és megfogalmazzam versemet annak dicsőségére, akit szeretsz.

- Jól van - felelte a kalifa - még az egyszer megadom a három órát.

És Kövér Izsák nehéz szívvel kitámolygott az éjszakába, a kalifa azonban magához intette nagyvezérét és így szólt hozzá:

- Kövesd ezt az embert és nézd meg, hogy mit csinál?

- Hallom és engedelmeskedem - mondta a nagyvezér.

És óvatosan követte Kövér Izsákot, aki tanácstalanul bolyongott a város utcáin és kétségbeesetten tördelte a kezét. És elmúlt egy óra és elmúlt a második óra és Kövér Izsák még mindig gondolatok, képek, hasonlatok és rímek nélkül vergődött a tehetetlenség tökéletességében. És amikor elmúlt a harmadik óra fele, Kövér Izsák megint odaért ahhoz a kőhöz, amelyen az elmúlt éjjel kisírta magát. És megint leűlt és megint sírni kezdett és íme, a messzeség messzeségében megint megszólalt a panaszos hang és valaki ezt a dalt dalolta:

Ne kérdezd, hogy szívem miért beteg,
Egy karcsú gazellát szeretek.
Hogy ő a boldogság, a fény,
Nem tudja más, csupán az éj meg én.
Arcát nem látta senki idegen,
Áll-fályola takarja ridegen,
Így rejti írigy felhő a napot,
Így őrzi rácsos börtön a rabot,
Csak két sötét szem villog ki belőle,
Oly éles, mint a gyilkos sima tőre,
Csak egyet villan s várod a halált,
Óh jaj, hogy engem is szíven talált!

Majd ugyanaz a hang más hangnemben és más ütemben és más lejtésben és a rímek más beosztásában így folytatta:

A színek királya a sárga,
A sárga rózsa a virágok virága,
Sárga a napsugár, az éltető,
A sárga topáz a legszebb drágakő,
Sárga az ó-bor, a selyem
A fűszerek közt a sáfrány a fejedelem,
Sárga a borostyán és sárga az arany
S a szeretőmnek sárga haja van.

És amikor Kövér Izsák meghallotta ezt a két dalt, amelyet annakelőtte még sosem hallott, elfelejtette minden bánatát és minden aggódását és agyának minden ürességét és arca mértéktelenül megszélesedett a nagy örömben. És futni kezdett kövérségének minden kövérségével a kalifa palotája felé és megérkezett a kalifa elé a harmadik óra utolsó pillanatában. És ölbe kapta lantját és a lant panaszkodni kezdett, mint gyermek az anyjának. És elmondta a kalifának a két verset, amelyet az éjszakában hallott és amelyet itt fölösleges ismételni. És a kalifa nagy csodálkozással csodálkozott és nagy álmélkodással álmélkodott és csaknem hanyattesett örömében, annyira tetszettek neki a versek. És gazdagon megajándékozván Kövér Izsákot, maga mellé ültette és a legjobb falatokat rakatatta a tányérjára és a legjobb bort töltötte a serlegébe. És így ültek és italoztak.

Ennyit róluk.

Ami azonban a nagyvezért illeti, aki mindenhová követte Kövér Izsákot, ő nem tért vissza a palotába, hanem tovább ment a panaszos hang irányában. És ahogy tovább ment, a hang mind erősebb lett és végre a nagyvezér megállt egy rozoga ház előtt és a ház előtt a kőpadon egy ember ült és rajta volt a soványság minden soványsága és a nyomorúság minden nyomorúsága. És ez az ember hosszú két karját kitárta a fehér Hold felé és Sovány Izsák volt az, aki az éjszakában ezeket a szomorú dalokat dalolta. És amikor Sovány Izsák megpillantotta a nagyvezért, leborúlt előtte és két keze között megcsókolta a földet.

- Ki vagy és mi a neved? - kérdezte a nagyvezér.

- Sovány Izsák vagyok, a költő - felelte a szegény ember.

- Kelj föl és kövess engem a kalifa palotájába!

- A te szájad és az én fülem - mondta Sovány Izsák alázatosan és követte a nagyvezért a kalifa palotájába. És amikor megérkeztek a kalifa elé, Sovány Izsák a földre borúlt és megcsókolta a kalifa saruját és köntösének alját. És a kalifa megkérdezte:

- Mit akar ez a szegény ember?

És a nagyvezér azt felelte:

- Néhány sort akar neked mondani arról, akit szeretsz.

- Hadd halljam! - mondta a kalifa.

És a nagyvezér így szólt Sovány Izsákhoz:

- Mondd el azt a két dalt, amelyet az éjszaka énekeltél.

És Sovány Izsák elmondta a két dalt, amelyet itt fölösleges ismételni és a kalifa nagy csodálkozással álmélkodott és nagy álmélkodással csodálkozott, mert íme, ugyanezt a két dalt hallotta az imént Kövér Izsáktól is. És éktelen haragra gyúladt, de tűrtőztette magát és így szólt Sovány Izsákhoz:

- Az éjjel szomorúság nehezedett a szívemre és nem tudtam aludni. Tudnál néhány sort mondani álmatlanságomról és annak okáról?

- Mindenesetre - felelte Sovány Izsák és elmondta ugyanazt a dalt, amelyet a kalifa az elmúlt éjjel Kövér Izsáktól hallott.

De most már a kalifa kinyította haragjának zsilipjeit és haragja kiáradt, mint a romboló víz, amely mindent elsöpör. És ráordított Kövér Izsákra és ordítása olyan volt, mint a támadó tigrisé:

- Melyik a költő és melyik a tolvaj?

És Kövér Izsák megreszketett egész testében és fölemelkedett kövérségének minden kövérségével és azt mondta:

- Óh, esztendők és évszázadok királya, ez az ember csaló. Mert amikor az éjszaka Bagdad utcáin sétáltam és hangosan daloltam ezeket a dalokat, elleste ajkamról a szavakat és a gondolatokat, a képeket és a hasonlatokat, a fordulatokat és a rímeket. És a dalnak az a sajátsága, hogy a fülön keresztül belopózik a szívbe, mint a szerelmes fiú tekintete a kulcslyukon keresztül belopózik a hárembe vagy a szellő az aranyrácson keresztül besurran az elzárt kertbe. És a dalt senkisem tartja meg magának, hanem mindenki tovább adja és az idő múlik és a költő nevét nem mondja senki és a költő nevét nem tudja senki, a dal azonban még mindig él. És nem mindegy-e, hogy ki írta? És amikor letéped a rózsát, megkérdezed-e előbb, hogy ki ültette? És amikor ágyadba emeled a szűzlányt, megkérdezed-e előbb, hogy ki volt az apja?

- Allahra mondom, igazad van - mondta a kalifa.

És szólt Sovány Izsákhoz:

- Most beszélj te!

És Sovány Izsák ama kövér felé fordúlt és megszólította:

- Óh, hazugság atyja, mikor járkálsz te éjjel Bagdad utcáin? Sohasem láttalak, pedig én vagyok az, aki örökké éber, aki mindig virraszt, aki szereti az éjszakát és aki űl és énekel az éjszaka csöndességében. Te pedig vagy az, aki kövérségének minden kövérségével fekszik a puha párnákon, te vagy az, aki mély álommal alszik, te vagy az, aki nem tudja, hogy mi a nyomorúság meg a gond. És inkább hallottad te az én dalomat, mint én a tiédet. Mert a dalnak az a sajátsága, hogy a fülön át bemászik a szívbe, mint a tolvaj a nyitott ablakon a házba és a dal diadalmasan vonul be a szívbe, mint a győzelmes kalifa az ellenséges városba és a dal fészket rak a szívben, mint a madár az ágon. És a dal ott marad és tovább énekel és a költő nevét mindenki mondja és mindenki tudja és a dal már régen meghalt, a költő emléke azonban még mindig él. És amikor letéped a rózsát, tudod, hogy kinek a kertjében téped. És amikor ágyadba emeled a szűzlányt, tudod, hogyan jutottál hozzá.

- Allahra mondom, igazad van - mondta a kalifa.

És megkérdezte a nagyvezért:

- Melyik a költő és melyik a tolvaj?

És a nagyvezér így szólt:

- Allahra, akié minden dicsőség és hatalom, a sovány a költő és a kövér a tolvaj.

És elmesélte, hogyan követte Kövér Izsákot az éjszakában és hogyan találta meg Sovány Izsákot. És a kalifa börtönbe vettette Kövér Izsákot, a másikat pedig megajándékozta pazar köntösökkel és sok arany dinárokkal. És Sovány Izsák hálálkodva távozott és roskadozott az ajándékok terhe alatt. És ahogy a palota kapujához ért volna, az ajtónállók látták mérhetetlen rongyosságát és soványságának túlzott voltát és látták a pazar köntösöket és az arany dinárokat, amelyeknek terhe alatt roskadozott. És azt hitték, hogy ezeket a kincseket a palotából lopta és megragadták őt és megbotozták erős botokkal és ronggyá rongyolták rongyait. És vitték őt a fő-eunuhhoz, aki megtépázta őt mind a két kezével és megtiporta őt mind a két lábával. És a fő-eunuh kezei a medve mancsai voltak, lábai pedig az elefánt lábai. És a fő-eunuh börtönbe vettette Sovány Izsákot és a börtönben már ott űlt Kövér Izsák.

És már három napja sínylődtek együtt a tömlöcben, amikor egy gazdag kereskedő, nagy utazásából hazaérkezvén Bagdadba, tizenkét szűzeket ajándékozott a kalifának. És szépségében mind a tizenkettő olyan volt, mint a teli hold a tizennegyedik éjszakán. És közöttük a legszebbet, aki olyan volt, mint a holdak holdja, nevezték Firuzáhnak. Türkiznek. És a kalifa nagy szerelembe esett és szívébe beköltözött a nyugtalanság és melléből sóhajok repűltek ki, mint szomorú madarak. És szerette volna a költők szavait hallani és a szíve fájni kezdett Kövér Izsákért. És éjjel, nem tudván aludni, lement a palotájának ama részébe, ahol a tömlöc volt és megállt a tömlöc ajtaja előtt és beszólt:

- Itt vagy, Kövér Izsák?

Kövér Izsák pedig, megismervén a kalifa hangját, remegve felelte:

- Óh, igazhívők fejedelme, itt vagyok és csak rajtad áll, hogy meddig legyek itt.

És a kalifa így szólt:

- Mondj nekem néhány sort új rabnőmről, kit neveznek Firuzáhnak.

És Kövér Izsák azt felelte:

- Tied a parancs, enyém az engedelmesség. Hozasd el lantomat, mert vajjon hallottad-e valaha, hogy a költők lant nélkül énekelnek?

És a kalifa, aki minden szolgák nélkül, egészen egyedül volt, visszament palotájába, hogy elküldjön valakit Kövér Izsák lantjáért. És amikor a kalifa lépései elnémultak, Kövér Izsák így fohászkodott ama soványhoz, aki véle együtt sínylődött a börtönben:

- Óh, testvérem, csak most segíts! És Allah meg fogja jutalmazni nagylelkűségedet.

És Sovány Izsák azt felelte:

- Örömmel és élvezettel.

És rögtön ezt a dalt rögtönözte:

A kedvesemet hívják Firuzáhnak
És ahol ő van, onnan elmenekül a bánat
És a szeme nagy és a szeme kék,
Mint a hibátlan türkiz és a felhőtlen ég.
Sötét szivárvány a szemöldöke,
Kinyílt lótusz-virág a köldöke,
És a napsugárból szőve a haja,
A csókja méz, ámbra a sóhaja,
A gazelláé a nyaka
És illata a mósusz illata
És lejebb két fehér halom van
Örök hullámzásban, soha nyugalomban,
A halmok ormán két piros szamóca,
Óh, én, szamócák szomjazója!
Csípője gránátalma karcsú ágon,
Kényesen ringó örök boldogságom,
Mikor nevet, gyöngyök peregnek,
Amikor sír, a húrik keseregnek,
A szempillája selyem-legyező,
A combjai két márványoszlopok,
Ez ő,
Kiért szívemben gyilkos tűz lobog.

És amikor Kövér Izsák ezt a dalt meghallotta, megrázkódott az örömtől és hanyattesett a boldogságtól. És így szólt ama soványhoz:

- Óh, testvérem, ne félj, elmúlik az éj, küszöbén a reggnek, bajaid elcsendesednek, gondjaid elmúlnak, homlokod ráncai elsímulnak, mert a Mindenható meg fog segíteni!

És jöttek az eunuhok Kövér Izsákért és vitték a kalifa elé és Kövér Izsák ölbe kapta a lantját és megcsókolta, mint régen látott gyermekét az anya és elénekelte a dalt, amelyet Sovány Izsáktól tanult és amelyet itt fölösleges ismételni és a kalifa magánkívül volt az elragadtatástól és megrázkódott az örömtől és hanyatt esett a boldogságtól és megbocsátott Kövér Izsáknak, mondván:

- Óh, te kövér, te kövér, mégis csak te vagy a legjelesebb mindazok között, akik a szívembe látnak! És első vagy minden költők között, mert Allahra, senki meg nem közelíti szavaid édességét. És hol láttad Firuzáht, hogy ilyen híven rajzoltad le minden szépségeit?

És gazdagon megajándékozta a költőt és maga mellé űltette, hogy lakmározzék vele. A nagyvezér azonban, aki erős gyanakodással gyanakodott Kövér Izsákra, hallván a dalt, elsietett a börtönbe és ott megtalálta Sovány Izsákot. És faggatni kezdte és ama sovány elmondott neki mindent. És a nagyvezér megoldotta láncait és azt mondta neki: "Kövess!“ És bement a kalifához és így szólt:

- Óh, igazhívők fejedelme, ez a gazember egyszer már megcsalt. Ne higyj a hazugságok atyjának, a füllentések nagyvezérének és a tódítások főpapjának, mert csalás és árulás van a dologban. És akarod-e tudni, hogy ki írta ezt a dalt?

- Tudni akarom - mondta a kalifa.

Erre a nagyvezér intett az ajtónállóknak és azok a kalifa színe elé bocsátották Sovány Izsákot és a kalifa megismerte a rongyos embert, aki rongyosabb és soványabb volt, mint valaha. És Sovány Izsák leborúlt a kalifa elé és elénekelte a dalt és a kalifa álmélkodva hallgatta. És Sovány Izsák elmondta, hogyan vették el tőle a pénzt meg az ajándékokat, hogyan verték meg és hogyan vetették börtönbe. És a kalifa arca elborult és lelke elkeseredett. És rossz kedvének legfelső fokán így szólt Sovány Izsákhoz:

- Óh, te sovány ember, rendkívül sok bajom van veled. Mindig későn jösz és mindig rosszkor jösz és amikor örülök, megrontod az örömömet. És fölösleges a pazar köntös annak, aki nem tudja fölvenni, hasztalan az arany-dinár annak, aki nem tudja forgatni és hiábavaló az ékesszólás annak, aki nem tud vele élni. És mit érnek a legszebb verseid, ha ama másik ügyesebb, mindig előbb mondja el, mint te? Menj előlem sovány ember és ne lássam többé soványságod végtelen soványságát, mert Allahra és a prófétára, elevenen megnyúzatlak és mások riasztására kitömetlek!

És Sovány Izsákot kiűzték a palotából és Sovány Izsák hazament és leűlt háza előtt a kőpadra és így szólt:

- Dicsőség Allahnak, aki mindeneknek ura és az egyetlen és a legjobb és a legbölcsebb. És ő tudja, hogy mit csinál, mert az egyiknek adja a kövérséget a legnagyobb kövérséggel, a másiknak a soványságot a legnagyobb soványsággal. És jaj annak, aki föllázad a maga soványsága ellen, mert minden úgy történik, ahogy Allah akarja és semmi sem segít ellene. És akiről meg vagyon írva, hogy kövérségének határtalanságában örüljön életének, azt mindenki táplálja, akiről pedig meg vagyon írva, hogy soványságának teljességében húnyja le szemét, az akkor sem hízik meg, ha maga a kalifa akarja is.