Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám · / · Babits Mihály: A férfi Vörösmarty
A Vándorok és az Éj jelenetei tehát nem epizódok, nem ártanak a mű egységének, hanem ellenkezőleg, itt sűrűsül eggyé a nagy költemény ezer szála, itt lehet megfogni e nagy csomó végét. S ha ezekre a magas pontokra állva, nézünk végig az egész költeményben nyüzsgő életen, minden mesét és komédiát tragédiának fogunk látni. Valóban Csongorban megvan a tragikum minden csírája és ha a Vándorok második jelenetével bevégződnék, bizony a világ egyik legszomorúbb költeményét kaptuk volna. Gyulai megrója, hogy a válaszuton Csongor elveszti reményét, mint a többi Vándor. "Ez ellenkezik a dráma alapeszméjével“ - mondja. Gyulai teljesen félreértette Vörösmartyt. A dráma alapeszméjével inkább a befejezés ellenkezik. A tragédiából ismét mese lesz, a királyfi megkapja a tündérkisasszonyt, Csongor váratlanul, ugyanazon bizarr és játékos erők révén, akiknek hercehurcája az egész mesén átvonul, megtalálja Tündét; a harmincéves költő még tud egy feleletet a nagy kérdésre; az Éj valóban mindent elnyel, a kalmár pénze, a tudós tudása, a fejedelem hatalma, mind hiába való, nincs semmiben kielégülés: csak a szerelem a magas és átfínomodott szerelem élvezője mondhatja, hogy nem élt hiába, a diadalmas szerelem nem fél az éjszakától; és íme, a költemény utolsó sorai
(Azonban az arany alma hull és messziről im ez ének hallatik:)
Éjfél van, az éj rideg és szomorú,
Gyászosra hanyatlik az égi ború:
Jőj kedves, örülni az éjbe velem,
Ébren maga van csak az egy szerelem.
A Csongor utáni évekből valók Vörösmarty szerelmi költészetének remekei. 1830-tól 1844-ig (amely évszám ismét fordulópontot jelent költészetében) átrajlik e lelken a szerelem egész skálája, az Idához c. heinei hatású, de mély és komoly dalocska gyengéd epedésétől a Késő Vágy mindenek ellenére való szenvedélyéig. Mennyi édes nő képét hordja magában, mennyi édes nő képét festi meg, a gyenge gyermeteg Szép Ilonkától, a begyes kis Pipiskétől, a döbbent és tragikus Enikőig vagy az Úri Hölgyig, akinek fürte tengervészes éj és csupa gőg és kéj a lelke. Hajdan az ilyeneket hajlandók voltak stilisztikai szóvirágoknak tekinteni; s Vörösmartyról azt mondták, hogy a nyelve remek, de ... de ... és nem vették észre, hogy mikor azt mondták, hogy a nyelv remek és gazdag, avval már minden képzelhető dícséretet elmondtak. Valóban a nyelv nem lehet külön gazdag; a nyelv gazdagsága mögött a képzetek, a lélek gazdagságának, a nyelv színessége mögött a lélek színességének kell rejtőznie; a nyelv kristályedény: ha színes, tele van. Vörösmartynak látni kellett a nő fürtében a tergervészes éjt, hogy e sort leírhassa.
Látni: mindig erre tapintunk rá Vörösmartynál, mint valami főérzékenységre, főbüszkeségre és legfőbb fájdalomra. A szerelmes ember legnagyobb kincsét áldozná szerelmeséért. Ime Vörösmarty szerelmének kiáltó Votuma:
Szerelmedért
Feldúlnám eszemet
És annak minden gondolatját
S képzelmim édes tartományá
Eltépném lelkemet
Szerelmedért.
A képzelmek édes tartománya: ez az, amin Vörösmarty lelke legmélyebben csüng. S e képzelmek tartományának királynéja, ki hajdan Etelka volt, egyszerre Laura lesz. De ekkor a költő már nem fiatal. Sok szerelem lehetősége suhant át a lelkén és maga Etelka emléke, akit szerelme megtett királynénak (mert kell lenni egy királynénak), rég fanyarrá és erőssé változott, mint az óborok, amelyeket csak ünnepnap hozunk fel a pincéből. Megváltozik Etelka a távolságban; a költőhöz kezd hasonlítani; tragikus szint kap; Enikő lesz. Egy pillanatra még, az ősz Peterdi úriházában, poharozásnál mint házikisasszony, búcsuzásnál a tornácon, megvillan a régi Etelka kedves, ismerős képe; de jött azóta sok szerelem és jön aztán az új szerelem.
Azt, hogy sok szerelem, nem jól mondtam: egy lélek szerelme mindig egy; tárgya változhatik, de az érzés színén alig változtathat. Laura alakja mégis újat hozott Vörösmarty lelkének: a késő vágyban rejlő tragikumot, mely az akadály erejével lobbantja fel a vágyat, mint ahogy a nyomás nagyobb lesz, ha a tere csökken. Hogy Vörösmarty szerelmi érzésében kezdettől fogva volt valami tragikus, azt már volt alkalmunk látni.
[+]