Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 22. szám · / · Kádár Endre: A hegedűs meg a fia
Éppen harminc éves volt a fiatal hegedűs, amikor rájött, hogy az operáját sohasem fogja megírhatni. Akkor vágott bele ez agyába, akkor éppen, mikor egy délelőtt már hozzá is akart fogni, de abbamaradt, mert kottapapírja nem volt otthon. Délután elment sétálni és séta közben találkozott egy másik hegedűssel. Hegedűsök, ha találkoznak, miről beszélnek? A másik hegedűs azt kérdezte:
- Mi van az operával?
- Halad - felelt a hegedűs és most, e közömbös pillanatban, kényszerű, elhatározó biztossággal érezte meg, hogy az operáját sohasem írja meg. Miatta, úgy érezte, órái vannak csak hátra, bele kell halnia ebbe. S hogy kicsit lehűlt magában, még szomorúbbnak látta a valót; élni kell, de hogy, nyomorékan, kifosztottan. Azért volt eddig szép az élete, azért tudta lenézni az embereket, az örömeiket, s a maga szerénységét azért nem vette észre, azért nem fájt, azért nem érezte fájni szívét, mert minden emóciót helyettesített és túlnőtt benne a reménység... Mi lesz most vele? Harminc éves s tán hetvenig is fog élni? Mit fog ezután mondani az embereknek, és mivel hiteti el magát?
Egyszerre eszébe jutott az apja.