Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 22. szám

Szép Ernő: Néha úgy utánanézünk egy nőnek...

Egy nő ment el mellettem,
Napernyőt nyitott fel,
Vagy a szívem dobbant?
Megfordúlok lassan
És utána nézek.
Már alig hogy látni
Tünő halk alakját,
Ellengett, mint szellő,
Elfoszlott, mint felhő,
Elszállt mint kéményfüst,
Elhalt mint a csengés,
Elrebbent mint emlék.
Ez az én szeretőm,
Kit keresni kéne,
Kit meg kéne lelni,
Kit a búvócskában
Sohase fogok meg.
Ő a nő énbennem,
Az övé, az övé
Kígyózó derekam,
Ajkam piros színe,
Szemem tágúlása,
Szívem gyorsúlása,
Fejem szédűlése,
Hangom gyengűlése,
Ünneplő szavaim,
Mosolyom lágy rajza,
Ujjaimban dermedt
Cirógatásaim,
Két nyújtott karomnak
Élő nagy gyűrűje,
Melylyel átölelném,
Vágyam mély kürtjének
Halk örök búgása.
Övé részeg kéjem,
Vad féltékenységem,
Virrasztó hűségem,
Alázatosságom,
Titkos hiúságom,
Legmélyebb örömem,
Legbujább fájdalmam
S könnyeim, könnyeim,
E bús, gőgös lánykák,
Akik nem szeretnek
Az ablakba űlni.
Ez az én szeretőm,
Akiért felkelek,
Kiért felöltözök,
Kiért fésülködök,
Kinek elmesélném
Mit álmodtam éjjel.
S néki mondanám el
Gyermekemlékeim,
Az égbolton való
Csudálkozásomat,
S néki mondanám meg
Híd karjára dűlve,
Mit látok, mit érzek
A vándor víz felett.
Őtet vezetném le
Lankadó lépcsőkön,
Őtet takargatnám,
Soha meg ne fázzon,
Ővele bolyongnék
Kerítetlen kertben,
Őt lehelném mélyen
A virág szagában,
Őtet hallgatnám
Zene tengerében,
Tenger zenéjében,
Ővele útaznék
havas éjen átal,
Ővele merengnék
Őserdő álmában
Messzi Indiában.
Őérte szeretném
A gyöngyöknek fényét,
A gyűrűknek mívét,
Tollaknak hajlását,
Selymek vízesését,
Csipkék havazását,
A fátyolnak árnyát,
A hervatag keztyűt,
Zsebkendő hab szirmát,
Legyezőt, kis tükröt,
Illatos üveget,
Tündér piperéket.
Őtőle kívánnék
Arcképet, hajfürtöt,
Levelet, betűit,
Ezt-azt, semmi holmit,
Szentelt kis titkokat,
Becéző szavakat,
Néma ajkkal intést...
A nem hallott halkat,
A nem látott szépet,
A nem érzett fájót,
Halálos édeset,
Vakon zengőt, zengőt...