Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: Attila
A Ház asztalán a véderőreform és harcot visel körülötte egyik oldalon a kormány és a munkáspárt, össze-vissza 260 képviselő, másik oldalon a függetlenségiek, össze-vissza 100 képviselő.
A parlamentarizmus többségi elve szerint nem lehetne kétséges, hogy ezt a harcot kinek kell megnyernie.
Ha csak ettől függne: a harc lefolyása nagyon egyszerű volna. Miután a kisebbségnek inkább van szüksége arra, hogy a konstellációkon változtasson, hogy rábeszéljen, lebeszéljen és feltüzeljen: nagyon természetes és gyakran üdvösnek mutatkozott, hogy minden kisebbség sokat beszél. A többség keveset beszél, mert előre megállapodik benne, hogy őt nem lehet megtántorítani; a kisebbséget megtántorítani viszont nem is akarja, hisz a kisebbség azért kisebbség, hogy akár a feje tetejére is álljon, akár hadat is izenjen Argentíniának. Így jön létre, így foly le a parlamenti tanácskozás, és ezt védik a házszabályok.
De a jámbor házszabályokat, melyek az emberek jóhiszeműségén alapszanak, az emberek rosszhiszeműsége a visszájára fordíthatja. De méginkább visszájukra fordíthatja az, ha jóhiszemű emberek azt hiszik, hogy ami a rosszhiszeműeknek szabad, az szabadjon szent célok érdekében nekik is. A helyzetet még jobban bonyolítja, hogy a szent cél éppoly zavaros fogalom, mint minden, amire rábizonyult, hogy mint egy igazi leánycseléd, jól szolgál mindenkit, aki szolgálatába veszi: rosszhiszeműeket is.
Minél betegebb valamely intézmény, annál gyakoribb, annál rendszeresebb ilyen megrázkódtatása és annál könnyebben történik jóhiszeműen is. Ha az ellenzék a parlamenti tanácskozásnak eme forradalmi útjára lép, akkor beáll az úgynevezett technikai obstrukció. A függetlenségiek a véderőreformmal szemben is ezt a nyomatékos harcmodort választották.
De ha a nemzeti munkapárt ugyanoly nyomatékkal vállalja a véderőreformot, mint amily nyomatékkal a függetlenségiek ellenzik, akkor mégis egyszerű volna a helyzet, oly egyszerű, mint a harcos felek között fennálló számarány. Mert hisz a harcot nemigen sikerült széles körökbe kivinni, ez leszögezhető. A kormánypárti sorokban a napirend előtt szót érne valaki a házszabályokhoz és dörgő helyeslések között kifejtené, hogy mivel a házszabályok bizonyos rendelkezései kijátszhatók a házszabály szelleme, létoka, rendeltetése ellen, ez okból állapítsa meg a Ház, hogy a házszabályok az adott és hasonló esetekben hogy értelmezendők és hogy kezelendők. Az ezen meginduló vita minden ülésen napirend előtt folytatódna és a többségnek meghálálná magát a bekövetkezendő ex-lex dacára is: úgy népszerűség dolgában, mint azért, mert a többség határozati javaslata végül névszerinti szavazással keresztülmenne.
És megkezdődne a technikai obstrukció elfojtása, és azontúl már csak a beszédes obstrukcióval kellene megküzdeni. De a beszédes obstrukció ellen hatalmas segítőtárs az idő, és aki ily elvharcban megbukott vele, az hosszú időkre lejáratta magát.
És ha a függetlenségiek elesnek ezzel a végzettel szemben, újjászervezkedésük csak hasonló úton történhetne, mint amilyet kissé ridegen és kegyelet nélkül, de annál világosabban vezet le a rosszkor következetes Okolicsányi László érdes levelében Jákóhalmához.
Rosszkor következetes?
Valóban. A kormánypárt nem vállalja a véderőreformot azzal a nyomatékkal, mellyel a függetlenségiek ellenzik. Úgy kell többségnek megtámadott törvényjavaslatot vállalnia, ahogy győzelemre vitték az egyházpolitikai reformokat. Nem azzal a gesztussal, hogy mi beletörődünk a véderőreformba, törődjetek bele ti is. De a véderőreform védői közül csak gróf Tisza István mert abban a tenorban beszélni, hogy a véderőreform hazafias érdek, miatta nem mentegetőzni, hanem küzdeni, lelkesedni kell. Míg guvernementális politikát még az az ügyvéd is szeretne folytatni, aki annak idején a 48-as balpártot is mint 48-as szélsőbalpárt főzte le - addig egyelőre még a kormánypárti képviselők és választók se tudják túltenni magukat a 48-as ideológián, és félnek szembeszállni vele.
Ezért oly nehéz a véderőreform.
De amíg a 48-as eszmék előtt meghajolnak a kormánypártiak is, addig a szélsőbalon felcseperedett ügyvédek is vonzalommal viseltetnek a kormányképes politika iránt.
És íme, mégis csak meglesz a véderőreform. Annál is inkább illik ebben reménykednünk, mert a függetlenségi ellenzék legkomolyabb és befolyásban mindinkább erősbödő elemei - a hármas bizottság és akik hozzá közel állnak - rajta vannak, hogy reális propozíciókat terjeszthessenek elő.