Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Szabó Dezső: Paul Verlaine
Érdekes - és ez mutatja egyéni predestinációja erejét -, Jupiter Hugo hatása majdnem semmi nála. Baudelaire hatását ő maga is erősnek és állandónak mondja. És nem egy kritikusa elhiszi és hangsúlyozza. Pedig a dolog tüntetőleg nem igaz. Baudelaire és Verlaine olyan természetű különféleségek, hogy az egyik nem lehetett termékeny hatás a másiknál. A különös és bizarr Verlaine a gyermektest természetes kíváncsiságával érzi ki a világból. Baudelaire vallásos miszticizmusa és Verlaine Isten-ölelései között ugyanez a különbség. Baudelaire-hatás - tudatos hatás - érzik többé-kevésbé a következő verseken: Mon rčve familier, Grotesques, Nuit de Walpurgis classique, A Horatio, Le squelette (Baudelaire: La Charogne), Les loups, Un pouacre etc. És ezek leginkább a Jadis és Naguęre gyűjteményben vannak, mely a legkevésbé Verlaine.
Verlaine-nél az első és utolsó egészen soha el nem vesző termékeny hatás: a Parnasse. Mindig fel-felbukkan a Parnassien belőle és erről igen megfeledkeztek. Akkor is ír még Parnasse-darabokat, mikor már teljes kifejlésében önmaga. Itt nem a Jadis és Naguęre megfelelő darabjaira célozok. Ez a gyűjtemény visszaesés és Hugo-hatás, sőt még Coppée és Richepin-szerűségek is vannak benne. Hanem parnasszi versek az Amour-ban pl. Louis II. de Bravičre, Parsifal, A Lčon Valade, A Ch. Morice, A propos d'un centenaire de Calderon etc. Vagy a Parallčlements-ban: Sapho, Séguidille, Lombes etc. Banville, Mendés, Glatigny azok, akiket a fiatal kezdő költő szeret (Confessions). Különösen nagy gyönyörűsége: hogy trombitál az élet szegény Glatigny [*] verseiben. Első két gyűjteménye: A Počmes Saturniens és a Fętes galantes teljesen Parnasse-alkotás.
Sokan, akikben még erős az ellentét romantikája, szeretnek csodálkozni azon: hogy a spontán és erős egyén Verlaine hogyan kerül a Parnasse "igájába“. Hisz a Parnasse-nál az objektivitás, sőt az "impassibilitas“ volt a belépőjegy. Pedig Verlaine - sok vonásánál fogva - szükségszerűen lett parnasszista, s ezért nem volt a Parnasse múló jelenség nála.
Mi volt a Parnasse? A XIX. századi irodalmi individualizmus nihilizmusa. Formában talán Hugo (les Orientales) és T. Gautier (Émaux et camées) a kezdete, de lelkiatyja: Vigny.
A Parnasse impasszibilitása: izolálás a körüláradó demokráciával szemben. Menekül követhetetlenül művészi formába. Reakció a lírizmus ellen. Hugo papa és követőien nagy érzelmi összeolvadásai a vulgussal banálissá lettek. [**]
Vigny után jelszó lesz: a demokráciában kellő helyet nem talált, meg nem értett költő izolálja magát a művészettel.
Az objektív Parnasse-t [***] a legintenzívebb individuális gőg szülte: a költő kívül áll időn és életen. A múló jelenségeknek a forma örök életét adja.
Receptje: az emóciók énem legmúlóbb részei s egyszersmind ezekben hasonlítok leginkább a többi emberhez. Ezek tehát énem legértéktelenebb elemei. Vagy pedig, ha különleges, új, nagy jelentőségű emóciók: nem értik meg. Ne adjam hát oda magam a tömegnek, mely csőcselék s mely az újdonság étvágyával csemcsegi körül a nagy egyéneket. Az egész Parnasse-generáció gőgjét mondja ki Lecomte de Lisle:
Je ne livrerai pas mon âme "ŕ tes huées,
Je ne danserai pas suer ton tréteau banal
Avec tes histrions et tes prostituées!
A költő egyetlen célja: rányitni szemeit a világra és hagyni, hogy szemeiben a dolgok a maguk valójuk szerint tükrözzenek vissza. A költészettel visszaadott természetben ne látszódjék meg semmi a művészből. Mivel pedig a körülvevő életbe ezer gyökérrel gyökerezünk, lehetőleg távoli, egzotikus világok vagy időben messzi, múlt kultúra adják a költészet anyagát. Így az impasszibilitás teljesebb lesz. A forma általában az alexandrinus, mely plasztikájával és komolyan hömpölygő ritmusával olyan anyag, mint a márvány a szobrászatnak. Tökéletes rímek, szigorúan betartott verstani szabályok biztosítsák a költeményt a formai lírizmus ellen.
A Parnasse-t tehát hibásan hasonlítják össze a 17. századi mesterember-zsenik objektikvitásával. A magát különbözővé izolálni akaró gőgös romantikus én nihilizmusa. És Verlaine, kinél a művészi formák iránti érzék egyik uralkodó szenvedély, legtermékenyítőbb iskoláját találta meg a Parnasse-ban.
És első gyűjteményében hűségesen követi a mesterek példáját. Telespékeli impeccable verseit Raghű, Ganga, Rhagavat, Kchatyra, Ačdes, Ko-Hinnor, Héliogabole, Sardanapol más egzotikus nevekkel [*] . És mégis: már két első gyűjteményében előérzik énjének uralkodó sajátossága: az analizálhatatlanul finom hangulatok, érzéksejtelmek; a megütött és befejezetlen akkordok mély perspektívája.
A vers vágása parnasszi, a képzelődés formája még baudelaire-i, de az utolsó finom jelzés - melyet annyit vitattak - egészen új és egészen Verlaine.
Mon ręve familier.
Je fais souvent ce ręve étrange et pérétrant
D'ure femme inconnue, et que j'aime et qui m'aime
Et qui n'est, chaque fois, ni tout "ŕ fait la męme
Ni tout "ŕ fait une autre, et m'aime et me comprend.
Car elle me comprend, et mon coeur, transparent
Pour elle seule, hélas! cesse d'ętre un problčme
Pour elle seule, et les moiteurs de mon front blęme,
Elle seule les sait rafraichir en pleurant.
Est-elle brune, blonde ou rousse? Je l'ignore,
Son nom? Je me souviens qu'il est doux est sonore
Comme ceux des aimés que la vie exila.
Son regard est pareil an regard des statues,
Et, pour sa voix, laintanine, et calme, et grave, elle a
L'inflexion des voix chčres qui se sont tues.
Másik példa:
Les sanglots longs
Des violons
De l'automne
Blessent mon coeur
D'une langueur
Monotone.
Verlaine e költői sajátossága újat, gazdagodást jelent az irodalomnak. Az utána következő lírának ez a sajátság lesz egyik fő alakító tényezője. Maga Verlaine úgy adja szabályul azt, ami nála először intuíció volt [*] :
De la musique avant tonte chose
Et pour cela préfčre l'Impair
Plus vague et plus soluble dans l'air,
Sans rien en lui qui pčse on qui pose.
Il faut aussi que tu n'ailles point
Chisir tes mots sans quelque méprise,
Rien de plus cher que la chanson grise
Oů l'Indécis au Précis se joint,
C'est de beaux yeux derričre des voiles,
C'est le grand jour tremblant de midi,
C'est, par un ciel d'automme attiédi,
Le bleu fouillis des claires étoiles.
Car nous voulons la Nuance encor,
Pas la couleur, rien que la nuance!
Oh! la nuance seule fiance
La ręve au ręve et la flute au cor.
Az az Art poétique a szimbolizmus törvénytáblája. Tehát: a Parnasse egyenlő világítású, plasztikus képei helyett a belső történés egymásba surranó árnyalatai. Áttérés a képzet költészetről a hangulat, a plasztikus költészetről a zenei költészetre.
Láncszeme ez a jelenség egy univerzális pszichikai reakciónak. A megfoghatóság pozitivizmusa, a naturalizmus verseny-szemétdombjai [**] után az emberek jóllaktak a külső világgal. A reakció mohóságával fordultak a szavakkal nem illusztrálható hangulatok, megokolhatatlan korrespondenciák, tovasikló énünk legbensőbb megnyilvánulásai felé. Úgy érezték, mintha éppen ezek a jelenségek volnának életünk alapfolyamatai, az élet egységéből kiszakadt én lappangó rokonérzése az univerzummal. Egy ismeretlenül maradt művészíró: Jean Dolent már Verlaine előtt hirdeti: l'horreur esthétique de l'évidence. És gondolatai közt vannak: L'indéterminé des formes est un moyen d'exprimer les mystéres de l'Etre. - Etre indécis absolument. - J'ai pris le dédain des choses circonscrites. - De maga Renan is - s ez eddig teljesen elhanyagolt détail - hangsúlyozza, hogy az élet oly kompexum, mit megmagyarázni nem, csak szuggerálni lehet: Autant vaudrait essayer d'atteindre un insecte avec une massue que de prétendre, avec les serres pesantes du syllogisme, atteindre le vrai en des matięres aussi délicates. La logique ne saisit pas les nuances; or les les vérités de l'ordre moral résident tout entičres dnas les nuances. Már 1853-ban ezt írja Monod-nak: en général, vous porter dans le langage métaphisique plus de détermintaion que moi. J'ai un peu moins de confiance dans le langage humain pour exprimer l'inefable.
Mallarmé a legtovább megy: Nommer un objet, c'est supprimer les trois quarts de la jouissance du počme qui est faite du bonheur de deviner peu "ŕ peu.
Csakhogy a Mallarmé és Verlaine nüanszírozása között nagy különbség van. Mallarmé versei - egy-két kivétellel (pl. Les fenétres) - logikai folyamatok, bizarr mondatrend, keresett szavak egyéni szcenírozásában. Az értelem - a szerző akaratából - el-elbújik az olvasó elől. Az ilyen esetben az esztétikai öröm tényleg: a kitalálás, résztvevés az alkotásban. Verlaine-nél más az eset. Nála azokról a titkos cirógatásokról, szemünk, fülünk, epidermiszünk, egész test-énünk kibeszélhetetlen örömeiről, levertségéről van szó, mint egy vonal hajlása, egy hang továbbrezgése, mint ameddig hangzik, egy szín lányos erotikája okoz. Azokról a folyamatokról, melyek mély perspektívákat nyitnak énünkbe. Kitaláltatás helyett rászuggerálásról, kitalálás helyett átélésről lehet itt beszélni. [*] Ezzel a csodálatos érzék-képzelettel éli magára a Watteau-Greuze világot a Fętes Galantes-ban. A Parnasse legbehízelgőbb alkotása ez a gyűjtemény. (Találóan állítják párhuzamba Watteau Embarquement pour cythčre-jével.)
La Bonne Chanson már egészen Verlaine. És itt kell megemlítenünk - itt, hol még legtisztább formájában nyilvánul - Verlaine életének alapjelenségét. Ez a jelenség szabja meg egész szenzibilitása, képzelete formáját: a fáradhatatlanul, kielégíthetetlenül mohó nemi ösztön.
A 15 éves gyermek kíváncsi, sokféle árnyalatú nemi ösztöne ez. Egyenlően vonzza a brutális nemi torna és az immateriális finom nemi álmodozás. A test folyton felbuzgó élet feleslege. És ennek fele miszticizmus: a ki nem élt test lélekké egzaltálódik.
Ez okozza, hogy fátum-erővel hull minden felé, ami lányosan finom vagy különös hangulattal csiklandja. A nemi életnek az az egyetemes eláradása ez, midőn nem tudjuk, meddig érzéki vágy, meddig esztétikai érzés; hol a test és lélek disztinkció csődöt mond. Viharos szerelme Rimbaud és Létinois iránt - minden valószínűség szerint - nem ismert durva, ízléstelen aktusokat. Az életerő társulási rohamai ezek a szerelmek, mely személyek és dolgok felé kergeti énünket. Az egyetlen ős ösztön maximális kifejlése: midőn megértésünkkel, esztétikai emóciáinkkal, érzékhangulatainkkal beleölelkezünk a körülfolyó életbe. Fiatalságunk mohó szétgyökerezése, midőn kielégítést találunk a szeretet objektum atmoszférájában, magunkba szívjuk, életünkké tesszük életét. Hasonlítsuk össze három költeményét. Az első a Bonne Chansonne-ból való, tehát menyasszonyáról írta:
Toute grâce et toutes nuances
Dans l'éclat doux de ses seize ans,
Elle a la candeur des enfances
Et les manéges innocents.
Ses yeux qui sont les yeux d'un ange,
Savent pourtant, sans y penser,
Évellier le désir étrange
D'un immatérial baiser.
A következő költemény az Amourból való és Lucien Létinoisról szól:
Il patinait merveilleusement,
S'élançant, qu' impétueusement!
R'arrivant si jo liement vraîment.
Fin com une grande jeune fille. [*
] Brillant, vif et fort, telle une aiguille,
La souplesse, l'élan d'une anguille.
Des jeux optique Prestigeux.
Un tourment délicieux des yeux,
Un éclair qui serait gracieux.
A harmadik végre egy természeti kép átélése:
La lune blanche
Luit dans le bois.
De chaque branche
Part une voix
Sous la ramée...
O bien aimée.
L'étang reflčte,
Profond miroir.
La silhouette
Du saule noir
Oů le vent pleure...
Ręvons, c'est l'heure
Un vaste et tendre
Apaisement
Semble descendre
Du firmament [**
] Que l'astre irise...
C'est l'heure exquise.
Nem ugyanaz az életfolyamat van mind e három költeményben? Folyton életet kereső nemi ösztöne hangulatokban, megsejtésekben éli magára az emberek és a dolgok életét. Nem ez forrása egész lírájának? Túlzás-e, ha azt mondjuk, hogy a nemi ösztön Verlaine faculté maîtresse-e?
És ezután Verlaine csak magát adja. A descriptio [*] és az epika eltűnik költészetéből. (Említettem, hogy a Jadis és Nagučre darabjai között régebben írottak is vannak, azért kivételek.) Költeményei pillanatnyi lelkiállapotainak a megzenésítése.
A Bonne Chansonne-ban beszélte ki legtisztább szerelmét:
C'en est fait "ŕ présent des funsestes pensées,
C'en est fait des mauvais ręves, ah c'en est fait
Surtout de l'ironie et des lčvres pincées
Et des mots oú l'esprit sans l'ame triomphait.
Költészetét legteljesebb kifejlésében azonban a Romances sans Paroles és a Sagesse adja.
A Romances sans Paroles: szavakba lehelt hangulatok, múló lelkiállapotok kifejezése adekvát szavakkal, lélekhez álló dallammal. Végzetévé lesz Rimbaud és észreveszi, hogy felesége sohasem volt lelke szerint testvére. Megtépett szerelme s új vonzalma nagy elbágyadásokban, lágy melankóliákban lesz kifejezéssé. Egyik leghíresebb darabja:
Il pleure dans mon coeur
Comme il pleut sur la ville.
Quelle est cette langueur
Qui pénčtre mon coeur?
O bruit doux de la pluie
Par terre et sur les toits!
Pour un coeur qui s'ennuie,
O le chant de la pluie!
Il pleure sans raison
Dans ce coueur qui s'écoeure.
Quoi! nulle trahison?
Ce deuil est sans raison.
C'est bien la pire peine
De ne savoir paurquoi,
Sans amour et sans haine,
Mon coeur a tant de peine.
Gyermek-feleségét tisztább perceiben a megértés indulgenciájával cirógatja:
Vous n'avez pas eu toute patience.
Cela se comprend par malheur, du reste;
Vous ętes si jeune!...
- - - - - - - - - -
Vous n'aver pas eu toute la douceur
- - - - - - - - - -
Aussi me voici plein de pardons chastes,
Non, certes 'joyeux, mais trčs calme en somme,
Bien que je déplore, en ces mois néfastes
D'ętre, gr"ŕce "ŕ vous le moins heureux des hommes.
Felesége örökre életében marad. Sokszor - fellobbanó gyűlöletében - obszcén szavakkal próbálja kikergetni magából. És ilyenkor látjuk, hogy ez életének elveszíthetetlen szerelme.
[*]
[**]
[***]
[*]
[*]
Le po
L'amoureux primitif aux faciles émois,
Qui, les cheveaux au vent, par les sentes des bois,
Jouait des airs banals sur un mirliton rose.
Il faut des pleurs de sang, d'amers éclats de voix,
Le subtil examen de nos coeurs aux abois,
D'étranges vers heurtés, aux allures de prose.
Or, le po
A l'art de disséquer sombre il a fait appel;
Puis, sur le marbre, il a couché son
Et maintenant aux yeux affolés des passants,
Qu' exasp
L'
[**]
[*]
[*
]
[**
]
Ruth songeait. Booz dormait; l'herbe était noire,
Les grelots des troupeaux palpitaient vaguement;
Une immense bonté tombait du firmament,
C'était l'heure tranquille oú les lions vont boire.
Ezzel nem akarunk Hugo-i hatást látni e versben.
[*]