Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Szabó Dezső: Paul Verlaine
A nagyon eleven gyermek roppant büszke a papa egyenruhájára és nagyon szereti mamáját. És már vannak hangulatai és szerelmei. A ki nem fejlett szexuális ösztön gyakori tájékozatlanságával hol lány-, hol fiútársába szerelmes. Vidékről Párizsba jönnek [*] . Az iskola - mint legtöbbünknél - nem jelent eseményt életében. A kamaszba szökő ifjú felfedezi Baudelaire-t és macabre s obszcén verseket farag. Ugyanaz a kezdő "naturalizmus“, mint Rimbaud-nál, Laforque-nál látunk és amely Richepinnél, L. Taillade-nál kellemetlen eredményekre vezetett.
Tanulmányai után elég hamar állandó hivatalt kap Párizsban a városházánál. Barátságot köt a Parnasse fiatal költőivel (Léon Valade, A. Mérat, Mendés, Coppie, Dierx, Hérédia és leginkább E. Lepelletier). Jól van Banville-lal és kegyes fogadtatásban részesül Lecomte de Leisle-nél és később V. Hugonál is. Már ekkor jelentkezik nagy szenvedélye: az erős italokkal öntözött végtelen szellemi vitatkozás. 1866-ban kiadja első gyűjteményét (Poémes Saturniens). De első köteteit csak írói körökben ismerik és méltányolják. Szerelme és házassága adja a Bonne chansont. Ez a gyűjtemény már egészen Verlaine. De sem ez, sem a csodálatos Romances sans paroles nem tudja felverni a közérdeklődést. Párizs szorongatott napjaiban - bár hivatala felmenti a katonáskodástól - magára lelkesedi a garde nationale uniformisát. A hosszú unalmas posztok s két napi áristom újból a poharas barátságok felé hajtják. Egész patriotizmusa annyit használ, hogy hanyag lesz mint hivatalnok, mint katona és mint férj. Iszákos modorával lassanként kiengesztelhetetlen ellenséget növel feleségében. Mind több félreértés gyűjt bennök keserűséget egymás ellen. Verlaine néha térden állva könyörög, fogadkozik, néha piszkos, sikátorszavakat zuhanyoz feleségére és kezet emel rá. Így viselkedik anyjával szemben is. Néha jó a gyermek sokféle hízelkedésével, máskor abba tép bele, akit legközelebb talál.
Megjelenik Arthur Rimbaud és véglegessé teszi a szakadást Verlaine és felesége között. Verlaine egész valójával sodródik e felé a bukott angyal felé (ange en exile: Poétes maudits). Felesége, az elhanyagolt nőstény irigy, megvető gyűlöletével indít harcot férje ellen. Verlaine és Rimbaud kóborolni mennek Belgiumba és Angliába. Vad csínyekkel, testi és szellemi lumpolásokkal töltik az időt. Azután jön az ismert jelenet: Rimbaud ráun Verlaine-re s le akarja rázni a nyakáról. Verlaine rálő Rimbaud-ra. Két évig van egy belga börtönben s itt tudja meg, hogy nejétől elválasztották. Itt szuggerálja rá a börtönben levő kereszt a megtérést és itt írja a Sagesse-t. Kiszabadulása s rövid bolyongás után nyelvtanár lesz. Itt csakhamar egész életével dobja magát egy új szenvedélynek: tanítványa, Lucien Létinois iránt. Ez egy falusi földmíves fia és Verlaine lemond a tanárságról, elmegy Luciennel Coulommes-ba és együtt gazdálkodnak. Az idill hamar megszakad, Lucien meghal s Verlaine az Amourban jajgatja ki fájdalmát. Párizsba menekül maga elől s részt vesz a kezdő szimbolista mozgalomban. Majd újból ráér földszomja és anyjával megint Coulommes-ba megy. Az alkohol fokozott mértékben vesz erőt rajta, szegény tűrő anyját gyötri, megüti (vagy csak meg akarta ütni), és két hóra újból elzárják.
1886-ban meghalt egyetlen védőszelleme: anyja. Jön a szomorú legendák ideje. Párizsban vegetál és reumatikus lábával hol egyik, hol másik kórházban kap menedéket. Mikor "saját lakása“ van, rettenetes fészkekben lakik. Párizs legaljasabb alakjaival érintkezik (Bibi-Purée etc.), s nagy gyermekszerelmét olcsó utcai lányoknak dobja és ezeket énekli meg. Közben ismertté lesz, a szimbolista fiatalság áhítattal veszi körül, ha valamely kávé- vagy abszintlebujban rá tud bukkanni. Dolgozik több lapba, a Lutéce-be, majd a Vogue-ba és különösen a Décadent-ba etc. Lecomte de Lisle halála után kikiáltják a költők királyának. Nyomora, iszákossága, erotizmusa mind piszkosabbá teszik életét. Ha kiadójától (Vanier) kicsal egy-két aranyat, megissza és elfetrengi szajháival. És közben folyton hangoztatja, hogy ő egyszerű, tiszta élet.
Ő maga is a gyermek iránti elnézéssel néz önmagára. Muszáj-költő lesz, kiből kiadója minden aranyért egy-egy darab zsenit akar kitépni. A falánk gyermek türelmetlenségével siránkozik vagy követelőzik a pénz után, mely italt és szajhát jelent. A kórházból írja Kahnnak:
Vanier m'a dit vous lui aviez dit avoir suggéré "ŕ Dujarden l'idée de me demander un roman pour la Revue indépendante. Je vous en suis bien reconnaissant; mais je ne puis rien donner s'il ne m'est fait une avanace d'argent. Dans la situation atroce oů je me trouve, j'ai absolument besoin de cet incitamentum.
Ugyaninnen megszámlálhatatlan levélben pumpolja Vaniert: Venez me voir quelque jour que ce soit avec votre manuscrit de Bonheur que je puis maintenant compléter. Si vous ętes gentil, nous parlerons de cinq cents balles, pour sa cession absolue. Et si vous étes coulant pour la répartition des dites cing cents balles, j'ajouterai deux on tris petites piéces: Un sacré coeur, une tribune des cinq cents, et une machine sur les Jeunes qui sont l"ŕ (L"ŕ c'est mont front). [*]
Szegény prostituált zseni! Mintha eltanulta volna az utcai lányok gerincre alkuvását: Si tu me donnes deux francs de plus, je serai trčs gentille avec toi.
A fiatal költők hódolattal küldik meg neki munkáikat és ő Hugo-i méltósággal válaszol biztatást nekik. Minél inkább árokban van az élete, gőgös rohamai annál gyakoribbak. A tornászó gyermek izom-örömével csengeti saját fülébe e szavakat: Paul Verlaine, le plus grand počte du monde!
Egyszer csak nem tudja kifizetni szobáját. Kidobják és szajhájához, egy Krantz Eugenia nevű olcsó utcai lányhoz menekül. Ez aztán kihasználja és piszkos szavakkal korbácsolja írásra: írj verset, mert ha nincs pénz, én is kidoblak. Együtt mennek a kiszadistázott versekkel Vanier-hez: kiduzzogni egy-két aranyat és aztán meginni. Majd elmegy Hollandiába, Angliába, Belgiumba konferenciákat tartani. Örömmel írja szajhájának: lesz pénz! csak szeress!
Eközben egy másik utcalány is vonzani kezdi. Azután a betegség egyszerre leveri. 1896. január 6-án meghal a szomorú Descartes utca egyik szomorú házában. Franciaország szellemi arisztokráciája kíséri ki a Batignolles-i temetőbe. [**]
[*]
[*]
[**]