Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Kuncz Aladár: Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei

Kuncz Aladár: Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei
II.

Máj. 24. 851. Gernyeszeg [**]

Csak tegnap érkeztem meg s ma már írok Önnek. Erdő, hegy, vízesés - e rég nélkülözött jó barátaim - nem leptek meg oly kedvesen, mint önnek Marosvásárhelyt reám várakozó sorai. Ennél több kifejezést erdélyi ember nem mondhat, aztán nem is oly érzékeny, mint a múlt levelemben írt virág és szellő: ezért most az egyszer ne nevessen ki.

"Viola [***] -ról írt cikkét olvastam s igen örvendek, hogy megírta. Higgye meg, egyetértünk, csak szempontunk más s önnek tapintata jobb. Én a sok rossz népszínmű miatt meggyűlt epémet akartam kiönteni s rossz alkalmat választék; ön népszínműveink jó oldalát akarta méltányolni s jól választá, ha nem is éppen a népszínművet, legalább az annak alapul szolgáló tárgyat, én szorosan a Szigeti művét bíráltam: ön az Eötvös regényét dicsérte; én magas drámai szempontból indultam ki s a sok "Két Sobri-féle mű elfogulttá tőn: ön körülményeinket tekintetbe vette s a kevés jóért feledte a sok rosszat; az én cikkem elhangzott: az önének lesz annyi eredménye, hogy néhány ferde fogalmat megigazít. Cikkében csak egyet nem tudok megemészteni: ön szerént az a tragikai személy, ki nem önhibái miatt szenved. Én éppen az ellenkezőt hiszem; mert e szerént a legártatlanabbul szenvedő, erényes német hősök és hősnék valódi példányok lennének és Holm nagy drámaíró. Meglehet, itt is egyetértünk, csak ön nem elég szabatosan fejezte ki magát s nekem még magamat ki kell magyaráznom. Drámai bűn nélkül nem lehet tragikai személy, e bűn pedig ritkán erkölcsi, vagyis nem szükség, hogy az legyen. Rómeót, atyja ellenségének fiát szereti Júlia, Brutus az elaljasodott Rómából akar dicső respublikát teremteni s második atyját öli meg, Othello féltékeny s bízik Jagoban, igen szereti nejét, nagy férfiúi büszkesége. Mindezek drámai bűnök. Nagyság, küzdés, tévedés és bukás a tragikai hős pályája s az egymást és magokat büntető szenvedélyek kinyugvása a drámai kiengesztelődés. Ez "Viola-ban megvan s ön is alkalmasint ezt akarta mondani.

Hanem a mennykőben! feledjük, hogy írók volnánk s beszéljünk okosabbat. Hogy mint van ön? Iszik-e még sok vizet? Fürdik-e számtalanszor? Vörös arcából lett-e érdekes halvány? Fölvette-e már az új kabátját? Elhatározta-e magában, hogy szerelmes lesz? Nyel-e sok bort, iszik rossz bort? Unja-e magát a falak közt? Átkozza-e az Enciklopaediát?

Sokszor, ha kitekintek ablakomon, mely alatt a Maros vize foly s a legszebb hegycsoportok és völgynyílások panorámája nyúlik el, eszembe jut ön. Mily jó lenne, ha a szobám mellett levő hat üres szobát elfoglalhatná s lejárnánk ketten a Marosba fürdeni, bolyonganánk az erdőkön, másznók a hegyeket, nyugodnánk a völgyekben s feledve a haza pusztulását, az emberek bolondságait, csalódásaink- és tévedéseinket, élnénk a természet- és költészetnek. Hanem ön az Úri utcában lakik s Enciklopaediát szerkeszt, én titoknok, írnok és tanító vagyok. A lelkesülés óráit röpirat- és hírlapfölolvasással kell elölnöm, az erdő, hegy és vízesés regéi helyett leveleket írok gazdatiszteknek ökörről, lóról; a szerelemes leveleket feledem; mert két szép kislánynak tanítnom kell magyar grammatikát s esténként hiába világít a hold oly ábrándosan e várszerű vén kastélyra, ablakáig felnyúló hársfákra, a Maros tündér szigeteire, hiába hallom a vizek és erdők rejtélyes hangját, a vén tölgyfa ajtókat és ősképeket megrezegtető szél sóhajtásait, nincs kedvem balladákat írni; mert fáradt vagyok s már nyugodni s holnap újra fáradni kell. Lefekszem és álmodozom, mint a rab bilincsei közt, a független életről, a szabadságról.

Újra az érzékeny hangba estem, és nem hogy okosabban beszélnék, de majd őrjöngök. Térjünk újra vissza az irodalomra.

Kővárival [*] nem találkoztam, hanem megizenem neki - ha lehet - ön köszönetét. A H.-ból elvállat cikkeket még most felküldeném, ha könyves ládáink megérkeztek volna. A napokban megérkeznek s tán egy hét alatt felküldöm. Ha késő lesz, semmi baj, mert ön könnyen megírhatja, részemről pedig kevés fáradság. Közelebbi levelében írja meg, az "Irodalom történetére mikor lesz szüksége? Én a jövő héten teljes erőmből nekifogok, bár nem sok önbizalommal. Nem szeretném, ha várakoztatnám, sem pedig ha a kevés időt még kevesebbre kéne apasztanom: ezért tudni kívánom a határnapot, hogy ahhoz alkalmazkodjam.

Miket ön irodalomról ír, itt a távolban méginkább érzem, mint Pesten. De ön egyike azoknak, kik ezen valamit segíthetnek. Miért tétovázik? miért vonul el? Ha már nem akar - mi elég kár - önálló vállalathoz kezdeni, miért nem hallatja a Pesti Naplóban magát többször? Higgye meg, ön sem olyan ember, kinek joga lehessen az élettől boldogságot követelni s tehetsége azt kivívni. Értem a közönséges élet boldogságát. Aztán az író is olyan, mint a színész. Ha egyszer föllépett a színpadra, végig kell komédiázni az életet. Hiába mondja ön, hogy nincs ambíciója. Van az, amennyi kell, s olyan, minőre éppen szüksége van. Csak tétovázó és töprenkedő ön, mi nagy baj; mert ha ezt megveti s ahhoz már nem foghat, két szék közt pad alatt kell maradnia.

Már most leckéző hangba estem. Jó, hogy megmondám előbb: nincs tapintatom. Nehogy megharagudjék. Ön az oka, miért ír oly tudós dolgokat. De azért csak írjon, hadd haragudjam én is, s béküljünk meg egymás kenyerén.

Sükeinek mondja meg - mert az utcán csak minden nap találkozik vele legalábbis ötször -, hogy bírálom költeményeit [*] s holnapután elküldöm Lévaihoz.

Csengeryt köszöntöm. Leveleit, újdonságait, elmélkedéseit, humorát, szívességét várva-várom s borulok nyakába.

Gy.

 

[**] ** A gernyeszegi kastély képe megjelent Az Ország Tükre 1864. szept. 21. sz.-ban. Gyulai a Romhányiban megemlékezik róla.

[***] *** Pesti Napló 1851. 352. sz. Még egy két szó "Violá-ról címen. (Gyulai cikke u.o. 333. sz.)

[*] * Igen nagy munkásságú és sokoldalú erdélyi író, ki az ötvenes években a Pesti Naplóba és az Újabbkori Ism. T.-ba is dolgozott. Innen van Pákhkal az összeköttetése.

[*] * Sükei Károly: Hulló csillagok. Pest, 1851.