Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám

Kuncz Aladár: Gyulai Pál Pákh Alberthez írt levelei

Gyulainak Pákhoz írt levelei azon korszakából valók, mikor már elég ismerete és tapasztalata volt, hogy célt tűzzön ki magának és határozott, egyéni életet bontakoztasson ki önmagából, de viszont még a fiatalos érzések azon közlékenységével és őszinteségével bírt, amellyel önmagát kiadni, éreztetni, eszményeiről beszámolni és érzéseit analizálni nem restelkedett. E levelek tehát, minden irodalomtörténeti értékükön kívül, mint tartaléktalan önvallomások, mint az ő belső életének és fejlődésének közvetlen dokumentumai is, a legnagyobb figyelemre és érdeklődésre tarthatnak számot.

Gyulai rövidebb megszakítással 1848-1852-ig tartózkodott gr. Teleky Domokosnál mint annak titkárja és két kis gyermekének nevelője. 49-ben el kellett hagynia a grófot, hogy Kolozsvárra siethessen, melyet a császári hadsereg okkupált és viszontlássa édesanyjának már csak a sírját s feldúlt lakásukban árván maradt húgát pártfogásába vegye. Egypár hónapig egy ottani lapnál, a Honvédnél dolgozva valamiképpen sikerült kettőjük fenntartásáról gondoskodnia, mígnem a világosi fegyverletétel után s az osztrák katonauralom idején, minden keresettől megfosztva, kénytelen volt ismét a grófhoz visszatérni. Vele egy ideig Pesten tartózkodott s ez alkalommal, 1850 vége felé ismerkedett meg Pákh Alberttel, Csengery Antallal és néhány más Pesten tartózkodó íróval. Ő már akkor, mint a Hadnagy uram költője, meglehetősen híressé vált, de neve az előző években sem volt ismeretlen a pesti írók között a Pesti Divatlapban és az Életképekben megjelent költeményei révén. Úgy látszik, Pákh vehette köztük leginkább pártfogásába őt, kinek nagyon megtetszett a bátor szavú, hirtelen tüzű, nyílt és becsületes tekintetű erdélyi fiatalember és ő ismertette meg a többi íróval is, kik közül különösen Csengery Antal tett maradandóbb hatást Gyulaira. (Keménnyel és Arannyal csak később ismerkedett meg.) Pákh megnyerte őt az Újabbkori Ism. Tára számára dolgozótársnak, de ez a foglalkozás nem tette lehetővé Pesten való állandó tartózkodását, úgy hogy néhány hónap múlva, 1851. májusban Gyulai a gróffal együtt a marostordai Gernyeszegre ment, a Teleky családnak egyik ősi birtokára, melyen még Teleky Mihály kancellár hatalmas kastélyt építtetett.

A magántitkári és nevelői állás egy grófi családnál minden bizonnyal nem önérzetes, érzékeny és olyan ember számára való, ki egy közeljövőben való biztos érvényesülést, hírnevet és dicsőséget hordhat magában, és a hajlongásokat, külső formaságokat teljes szívéből gyűlöli, de Gyulainak szerencsés és nem kiváltképpen társaságot áhítozó, hanem inkább elvonuló, önmagába mélyedő és önmagával foglalkozó természete a grófnak előzékenységétől és úri figyelmességétől támogatva, ilyen körülmények között is elszerezhetett saját magának napi életéből órákat, amikor a régi családi könyvtárban olvashatott, kutathatott, vagy szobájában, melynek ablaka a kert ősi hársfáira s az alattuk folydogáló Marosra nyílt, elmúlt életének, volt impresszióinak olyan átélésébe merülhetett, mely rendszerint költői ihletettséggé melegedett fel benne s alkotásra ösztönözte.

Rideg, örömtelen ifjúságot élt át s már tizennégy éves korától fogva, mikor apja meghalt, úgyszólván teljesen önerejére utalva, megszokta kemény nekifeszüléssel nézni szembe az élettel és elzárkózni olyan szórakozásoktól, melyek hajlékonnyá és színessé teszik a lelket s bizonyos fokig könnyelmű, de mindig vidám és derűs életfelfogáshoz juttatják. Elvek szerint élő emberré lett, ki kegyetlen puritánsággal és tisztasággal alkalmazza az igazság mérőjét olyan emberi dolgokban is, hol talán mások, kik többet éltek s mások életéből is éltek, megértőbbek, gyöngédebbek és minden bizonnyal gyöngébbek is lennének. Erős életbiztossággal bíró emberré lett, ki a messzeségbe nem lát és látni nem vágyakozik, de annál élesebben, pregnánsabban látja meg tipikusan csillogó, kutató barna szemével azt, ami hozzá közel esik. Ezt a nagy életbiztosságot Gyulainak elvein kívül még egy pár mély, komoly és szent érzése adta meg. Ilyen érzéssel viseltetett a költészet iránt is, amelyet mindenkor életsacrumnak tartott, s mintegy életét egészítette ki vele ott, ahol töredékesnek, hiányosnak vagy befejezetlennek gondolta. Pákhoz írt leveleiben különösen megindítók és rá nézve jellemzők azon helyek, hol a költészet iránt érzett erről a nagy szerelméről tesz vallomást s azon boldog órákról beszél, melyekben emlékei halk, méla ritmusú verssorokban csendülnek meg és költeménnyé kerekülnek. Gyulai költészetének éppen ez a visszaemlékezés legjellemzőbb tulajdonsága, mely a múltból feltámasztott érzéseket meghalkítja, mindig harmonikussá teszi s az újra való átélés szokásos álmodozó melankóliájával vonja be.

Bár gernyeszegi tartózkodása inkább csak költészetére hatott termékenyítőleg annyira, hogy még történelmi olvasmányait is költői alkotásokra használta fel, mégis Shakespeare-rel s különösen magyarázóival, így Gervinus-szal s általában a tragédia elméletével foglalkozva ez években fejlődik ki benne élénk érzéke a tragikum iránt, mely később kritikai és irodalomtörténeti műveiben nagy analizáló képességgel párosulva, egyik legjelentékenyebb tulajdonságává válik.

Kritikát ez időben nagyon keveset ír, Lisznyai verskötetén és Szigeti Violáján kívül, alig van irodalmi jelenség, melyhez bírálattal közelednék. Gernyeszeg nagyon távol esett a pesti irodalmi élettől, melyről, a szórványosan érkező lapokon kívül, többnyire csak Pákh leveleiből nyerhetett értesülést. A forradalom után nagynehezen meginduló irodalmi élet részvétlenséggel küzd ez években és az elhallgatott nagyobb tehetségek helyébe engedte beférkőzni a nagyhangú dilettantizmust. Gyulaiban már most érlelődött az a nagy keserűség, melyet két évvel később oly kemény hangon szólaltatott meg első nagyobb tanulmányában, amit Toldy Új Magy. Múzeumában Petőfiről írt. Míg a tudományos irodalom művelői Toldy és később Csengery Antal körül hamar tömörültek, a szépirodalomban nem volt vezérlő egyéniség s lapot is csak olyanok szerkeszthettek, kik nem voltak Bécs előtt kompromittálva, ami abban az időben majdnem egyenértékű volt a tehetségtelenséggel, hozzá nem értéssel. Pákh a forradalom esztendőiben külföldi fürdőkön gyógykezeltette magát s így egyetlen olyan ismertebb írója volt a forradalom előtt fellendült irodalomnak, aki nevét felírhatta volna egy szépirodalmi lap élére az ötvenes években anélkül, hogy nevében a bécsi kormány forradalmi eszmékre való emlékeztetőt találhatott volna. Ezért buzdította őt Gyulai egy lap megindítására, s maga Pákh is sokat munkálgatott ebben a dologban, míg végre megindíthatta a Szépirodalmi Lapokat. (1852. decemberben kapta meg rá az engedélyt.)

Akkor már Gyulai nem volt Gernyeszegen. Még 1852 szeptemberében Pestre ment, hol egy magánintézetnél vállalt tanítást. Az itt közölt két utolsó levelét már Pestről írja Pákhnak, kit végzetes vérbaja akkor megint újult erővel támadott meg, s reményeket nyújtó pozíciójából kiragadva, anyagi nyomorban és kétségbeejtő bizonytalanságban egy gyógyító helyre, Harkányra üldözött. [*]

[*] * E roppant érdekes Gyulai-levelek válaszok Pákh Albert azon leveleire, melyeket a Nyugat 1910. 21. sz-ban adtam ki. Felfedezésük érdeme dr. Kohányi Rezső, nagyváradi tanár úré, ki Pákh életének megírásával foglalkozván, talált azokra a Pákh család iratai közt. Vele együtt rendeztük sajtó alá e leveleket s nyertük meg kiadatásukra özv. Benczné Pákh Mária és Pákh Gizella úrnők lekötelező, szíves engedelmét.