Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Móricz Zsigmond: Ludas Matyi

Móricz Zsigmond: Ludas Matyi
Vásári komédia [+]

Döbrögi urunk megjövetele
(Az I. felvonásból)

(Sok asszony- és gyermeknép a kis falu végén. Jön a hajdú, parasztokkal. A paraszt mind alacsony, sovány, girhes, rongyos, félénk ember. A hajdú hatalmas szál, bátor legény, zsinórral gazdagon kihányt ruhában.)

Hajdú:
Majd megtanítalak én!... Mindjárt itt az úr, oszt még sincs itt senki! Parancs, hogy mire ideér, az egész nép itt legyen a faluvégen, mer Kobak uram a lovait be nem hajtja ezen a rossz úton!... Hé, asszonyok, ijen piszkosan, loncsosan akarjátok magatokat mutatgatni a nagyságos urunk ő nagyságának!... Mindenki megmosdjon. Legalább eccer életibe; de kivált a jányok kicsípjék magukat. Aki elbújik vagy megszökik, mind tömlöcre kerül! és dufla lesz a robotja!

Mind:
Jaj, istenem, istenem, jaj, teremtő szent atyám!... Könyörülj rajtunk! (A gyerekek vakmerően, mint a tapasztalatlan kis vadak, a hajdú körül csoportosulnak és szájtátva nézik.)

Hajdú (tetszik neki a gyerekek bámészkodása, de tekintély okából bottal veri el őket magától):
Hol van már az öregbíró?

Egy paraszt (leveszi a kalapját):
Hozzák mán instállom!

Hajdú:
Hozzák? Mi a fránya?

A paraszt:
Nem bír a maga lábán jönni instállom! A nagy örömtül, instállom!

(Jön a bíró. A sánta kisbíró cipeli a hátán. Asszonyok, emberek tódulnak be.)

Hajdú:
Hát kendet mi a rossz lelte?

Öregbíró:
Rámjött a nagy öröm. Jaj, beg örülök, jaj, beg örülök, hogy eljöttetek, vesztetek vón anyátokba!

Hajdú:
Miféle öregbíró kend, hogy mindjárt az inába száll a bátorsága!

Öregbíró:
Ó fiam, nem szállana, csak ne vónék bíró. De mán eleget szenvedtem én a hivatalér; harmincesztendő óta legalább háromszor vót itt a földesurunk, atyánk, hogy bajainkat megjavítsa, de biztos, hogy mindig engem botoztak meg legelőször. Bátor vagyok én, mikor magam vagyok, látnád csak, hogy tudok én kalodába tétetni embereket, megcsapatni asszonyokat, úgyis híjnak éngem, hogy Kaloda Mihály... Jaj, mégse hoztátok elő a kalodát s derest! Ijenkor az a legszükségesebb, ha jön urunk! Ha kéznél nincs, mind az én hátamra fektetik a delikvenset, de az se baj, ha én kapom a mogyorópálca hegyit! (Egy pár ember elszalad érte.)

Gyerekek:
Itt a kocsi, itt a kocsi! Itt az úr, itt az úr!

Öregbíró (egyre jobban reszket):
Bátorság, gyerekeim, bátorság, nem kel megijedni! Mi az a kis botozás, a legkékebb hurka is begyógyul! csak bátorság, csak bátorság!

Hajdú:
Mi baja kendnek?

Öregbíró:
Érzem az úrszagot! Itt kell neki lenni a kert alatt, mert má úgy tör a nyavaja... Jaj, istenem uram, de boldogok vagyunk!... hogy megjön a mi jó földesurunk!

Hajdú:
Hamar a jányokat! Hamar elő mindet, mert lábbal aggatnak fel benneteket! (Az egész csoport mozog, mindenki egymást lökdösi, a szélén állók elszaladnak, asszonyok a kezüket tördelik. Jönnek a fehérruhás lányok.)

Öregbíró:
Itt vagytok, báránykák!

Hajdú (hatalmaskodva):
Ideálljatok! sorra! sorra! mert a nyakatok közé verek! A szebbek előre, vén asszonyok a sutra! Nem boszorkányégetésre jöttünk:

Egy asszony:
Hát mire, lelkem?

Öregbíró:
Már itt vannak! Pereg az oldalbordám a tüdőmön, mint a dobverő a dobon!... Osztán gyerekecskék, csak rám ügyeljetek; mindenki úgy viselje magát, mint én! Bátran! Ha én elkiáltom magam, hogy vivát! akkor tik is kurjantsátok el tiszta szívvel!... Osztán gyerekeim, csak egyet! Senki panaszkodni ne merjen, mert a nagyurak nem szeretik hallani a bajt! Akárkitül akármit kérdez nagyságos urunk ő nagysága, csak azt kell mondani, hogy jól vagyunk, semmi bajunk, van mindenünk, bor, búza, egészség. Aki panaszkodni mer, (bátran) ha elmegy az úr, én huzatom deresre! De ojat kap! hogy hóttig arrul sántít!... Itt van?!... (Felbukik ijedtében, a kisbíró felemeli.) Bátran!

Gyerekek:
Itt az úr, itt az úr, itt a földes úr!

Öregbíró (kézzel-lábbal feltápászkodik s int rájuk):
Nem úgy, ti marhák, hanem (súgva) vivát! vivát! (Jönnek: Döbrögi, Kobak, Szakács. Négy hajdú.)

Döbrögi (egy kőben megbotlik):
Az isten nyila csapjon ebbe a faluba!

Öregbíró (visszafordul felé és elordítja magát):
Vivát!

Mind:
Vivát!

Döbrögi:
Miféle disznóság, hogy a saját tulajdon becses lábaimon kell ide mászni! nem tudtok utat csinálni, gazemberek!

Öregbíró s a nép:
Vivát!

Döbrögi:
Mind deresre huzatlak!

Mind:
Vivát!

Döbrögi:
Megnyúzatlak!

Mind:
Vivát!

Döbrögi:
Jól van, nem haragszom. Széket nekem!

Öregbíró (reszket):
Jaj!

Kobak:
No, hol a szék? Karos nagy széket a nagyságos urunknak. Hát nem készítettetek?!

Öregbíró:
De, mindenre gondoltunk, nagyságos uram, amire ijen rövid idő alatt lehetett! Itt a deres, instállom, a kaloda! (Kínálja.)

Kobak:
Széket!

Öregbíró:
Hozzátok hamar a templomból a papszéket!

Kobak:
Ijen bíró vagy! Mért nem gondoskodtál előre? (Pálcával hadonász.)

Öregbíró (reszket s a pálca elől kapkodja a fejét.)

Döbrögi (közben sorra nézegette a lányokat):
Hát hova üljek má!... A kocsiban egész elfáradtam!

Kobak (a bíróhoz):
Térdepelj le! A mi nagyságos jó urunk a hátadra fog ülni! Majd megtanítlak én benneteket!

Bíró (letérdel négykézláb. Kobak odacsap a fenekire.)

Döbrögi (nevet):
No, még ijen alkalmatosságon se ültem! Csak mégis fene eszű ember kend Kobak! Ezért a találmányáért kap tőlem egy tajték pipát vagy egy falut!... (Kobak meghajlik háládatosan.) Na, mi újság a faluban?

Öregbíró (alóla megszólal):
Nagyon jól érezzük magunkat, nagyságos nagy uram!

Döbrögi:
Hál'istennek. Atyai szívem igen örül, ha jól érzitek magatokat. Úgyis ojan szomorú világot érünk, ha az embernek jó étvágya nem vóna, nem is lenne már érdemes élni! Nem tudom, mi fene bújt a parasztba, azelőtt mind úgy élt, mint potyka a vízbe, ha enni se vót mit is, most meg majd lenyúzzák az embert a panaszolkodással, pedig kutya bajuk... Szakács, tömd meg a pipám!

Kobak:
Bíró! Sok a robot tartozás!

Öregbíró:
Igenis, könyörgöm.

Kobak:
Úrdolgára nem szeretnek járni!

Öregbíró:
Igenis, könyörgöm.

Kobak:
A pap is panaszkodik, hogy nem kapja a papbért!

Öregbíró:
Igenis, könyörgöm! (Már alig bírja az urat.)

Kobak:
Mi ennek az oka?

Bíró:
Hát!...

Kobak:
Mér nem fizetitek a dézsmát?

Bíró:
Hát!...

Kobak:
Mit lustálkodtok, mikor dolgozni kell?

Bíró:
Hát!...

Döbrögi:
Van valami bajotok?

Bíró:
Nincs, instállom!

Döbrögi:
Volt sok disznóölés?

Bíró:
Volt, istállom!

Döbrögi:
A patvarba, hát akkor jól éltek!

Bíró:
Jól, istállom!

Döbrögi:
Mindenetek van, bor, búza, ló, ökör, szamár, tyúk, liba, kacsa.

Bíró (nyög):
Minden, keziccsókolom!

Döbrögi (egyik lábát a másikra teszi):
Akkor itt ebédelünk! Szakács! Ereggy, csinálj egy jó lakomát! Van itt minden hozzá való?

Bíró:
Van, keziccsókolom!

Döbrögi:
Hát deres van-e?

Bíró (reszket):
Van, keziccs...

Döbrögi:
Na hát, amért mégis adósok vagytok dézsmával, robottal, papbérrel, majd ráhúzatlak...

Bíró (hasraesik):
Nyekk!

Döbrögi (hanyattbukik, de estében is folytatja):
...gazember, hogy máskor tudjátok mi a kötelességetek!

A parasztok (tetszik nekik, hogy felbukott az úr s egymást könyökkel lökdösik.)

Kobak (felsegíti Döbrögit):
Akasztófára való gazemberek, beste kutyafülűek, ezt megkeserülitek!... (Hozzák a templomi széket.)

Bíró (feláll):
Vivát!

Mind:
Vivát!

Bíró:
Újra vivát!

Mind:
Vivát!

Bíró:
Csak azért is vivát!

Mind:
Vivát!

Döbrögi (feláll):
Jól van no! nagy kutyák vagytok, édes fiaim! Hát isten neki! Tartsunk törvényt. (Beleül a papszékbe.)

Bíró:
Éljen a mi áldott földesurunk, atyánk. Vivát!

Mind:
Vivát!...

 

[+] * Ludas Matyi a magyar mesekincs legdrágább gyöngyei közül való. Annál érdekesebb s tán annál becsesebb, mert nem is a népköltés, hanem író termette. Fazekas Mihály nyugatról hozta az alakot, valószínűleg francia földről, de a Ludas Matyi karakterét ő szülte magyarrá, abszolút tökéletes versében. Balogh István vitte színpadra ezt az alakot és sok szerencsével állította be a színpadi perspektívába, de nem volt elég költő hozzá, hogy örökre megállapítsa a színpad Ludas Matyiját. Én évek óta foglalkozom ugyanezzel a tervvel, s meg vagyok győződve róla, hogy Ludas Matyi méltó a legnagyobb ambícióra, írónak, színésznek. A bohózat szertelenségei tombolnak a felszínen s a mese mélyén a legvéresebb, örök gyötrelem vonaglik. A proletár harcol a kizsákmányoló úrral. Ludas Matyi és Döbrögi mindörökre szimbolikusan tipikus hősei ennek a harcnak.A darabból három önállóan is kivágható részletet adot itt.M. Zs.