Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 21. szám · / · Babits Mihály: Az ifjú Vörösmarty
Elfeledett? Kérdés, hogy ismert volt-e valaha. Hisz Vörösmarty a nemzet előtt kezdettől fogva a Zalán futásának a költője volt. Az első és korai nagy siker, mint sok költőre, rá is átokként nehezedett egész életében. Hazafias buzdításokat vártak tőle és a nemzeti történelem éneklését - s Vörösmarty azok közé tartozott, akik nyomasztó tehernek és kötelességnek érzik, ha valamit várnak tőlük. Vörösmartynak, az embernek különben is egyik jellemző vonása valami lázas (Vörösmartyban minden lázas) és makacs ragaszkodás ahhoz, hogy beváltson minden várakozást s nemcsak másokkal, hanem első sorban önmagával szemben. A Zalán futását erőszakkal is befejezi, megfeszített munkával, keresztül törve magát a meddő dárdaerdőn s minden bonyolult harcok egyhangú förgetegein. Témáit nem tudja abbahagyni, azok vissza-visszatérnek és üldözik őt, még akkor is, ha (mint Zalán vagy Salamon, Toldi vagy Zotmund-Kund) csak külső divatparancsolta témák és nem lelkéből nőttek ki. Ifjúkori tragédiáját öt év múlva újra dolgozza, ismét hat év múlva balladát csinál belőle, szemmel láthatólag küszködve a kemény és hideg külső témát lelke tüzével felolvasztani: de győz. Nem tudja kihányni magából az értéktelent: ellenkezőleg, beolvasztani és megnemesíteni törekszik. Azt hiszem, nem is mer olyankor másra gondolni és semmit sem mer pihentetni, nehogy abbahagyja:
Ami jót kezdtél, jól folytasd, vissza ne bámulj:
A gyakran pihenő dolga pihenni szokott -
mondja egy epigrammjában, melyet Gyulai későn találván meg, a zsengék jegyzetei közé tesz - holott igen jellemző. A költő nem tud elszakadni attól, amit egyszer kezdett: a nehéz, nagy lélek tehetetlensége ez, mely rokon a nehéz, nagy test tehetetlenségével.
Ha Vörösmarty lelki fejlődését megérteni akarjuk, ezt a vonást kell magyarázó elvül szem előtt tartanunk. Neveltetésénél fogva szerény és munkás fiatalember volt, születésénél fogva nagy energia, aki éber, ifjú szemekkel nézett az életbe és leste, hogy ez az élet mit vár tőle, az energiától. Aktív szellem volt; férfi; az élet pedig pezsgett körülötte, egy felébredt, felifjult nemzet élete, eleven pezsgés, eleven munka, megfogta magának. Nem is lehetett másra gondolni, míg ez előtte állt: így kívánta az élet. Később, mikor nagy filozófiai kérdések bántották, ez a dolog teljesen öntudatossá vált benne.
Előttünk egy nemzetnek sorsa áll:
Ha ezt kivíttuk a mély sülyedésből...
Köszönjük, ó sors áldomásidat:
Ez jó mulatság, férfi munka volt:
Most érdekes elnézni, hogyan szegődnek ez egyetlen, közvetlen, természetes munka szolgálatába szerény, ifjú életének minden eseményei; mik az események ebben az életben? Az olvasmányok és a szerelem. Olvasmányait persze a véletlenek hozták; s a hazafias, férfias Berzsenyi lobogó fáklyája villogott szemébe, de olvasott külföldi költőket is és kétségkívül meg volt benne a vágy, amelyről Arany beszél, mindig a leghíresebbet és nem a legélvezetesebbet olvasni: a növekvők szerénysége ez, a fejlődés előérzete, az ízlés akarata önmagán felülemelkedni, szükséges és természetes ösztöne az emelkedésnek. Shakespeare, Homérosz, Tasso voltak a kiválasztott könyvek: és íme, az ifjú talált egy kort a magyar történetben, mely hasonlatos a Shakespeare históriáiban rajzolt világhoz és drámát írt róla; azután hexameteres eposzt ír Árpádról. Az olvasmányok csak mintákul szolgálnak, formákul, melyekkel a nemzeti mézesbábot ki lehet szaggatni. És a virágokról gyűjtött méz, az ábrándos gyermekszerelem édessége, jó arra, hogy ezt a nyúlós süteményt édesítse. A gazdag kisasszony alakja, akiért a nevelő, szegény fiú, titokban eped, az olajbarna arc, komoly és nemes vonások, a harcok fáradalmait fogják deríteni, mint a gobelin-csataképeken, összecsuklott, összebonyolódott ló- és emberlábak alatt a virágos csatamező.