Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 20. szám · / · Disputa
Méltatlan kritikusa, teszem hozzá mindjárt, akinek kritikájára azonban a Népszava adott teret, az a lap, melynél minden cikket meg szokott előzetesen beszélni a szerkesztőség; s ezért kénytelen tehát az ember tudomást venni arról a két tárcáról is, melyben Bresztovszky úr Babits Mihályt s rajta keresztül az egész Nyugatot népszerűtlenné akarja tenni a Népszava olvasóközönsége előtt.
Bresztovszky úrnak nem tetszik, hogy Babitsnak, a tanárnak, Fogarasról Újpestre helyezésében a Nyugat egyik munkatársa kitűnő alkalmat lelt arra, hogy Babitsról, a költőről számot adjon önmagának, s hogy a Nyugatért felelős szerkesztő mindjárt módot is nyújtott e munkatársának arra, hogy meggyőződésével a Nyugat olvasóközönsége elé léphessen. Hangsúlyozom, hogy a Nyugat olvasóközönsége elé, mely talán mégsem egészen azonos a Népszava egyébként igen tisztelt olvasópublikumával. De Bresztovszky úr mégis úgy vélte, hogy az én kis Babits-cikkem különösen neki szólt s mindenesetre a legfrissebb Nyugat-beli "tünetet“ szolgáltatta neki ama rendszeresen, mondhatnám, elkeseredett erőfeszítéssel gyűjtött tünetekhez, melyeket most végül rosszillatú csokorba sietett kötni, mert már nem lehetett tovább is "szó nélkül hagyni, hogy a forradalmár Nyugat holmi Júdásokra tett célzásokkal és a költő szuverenitására hivatkozással intézze el a Babits-Krisztus ellen hangzó kifogásokat.“ Bresztovszky úr egész munkájára talán ez a pár szó a legjellemzőbb; e pár szóban is az, hogy Babits-cikkem egy tollhibája után is milyen szívesen kapott, holott illett volna tudnia, hogy Anatole France hivatkozott novellájában nem Júdás az, aki a Krisztust oly hamar elfeledte, hanem Pilátus. Bresztovszky úr alapos munkásságának e tünete után igazán nem lehet már többé csudálkozni azon, hogy Babitsról írt minden sorát ilyféle szándékos tévedésre alapítja s építi: egy Babits-tanulmányból, mely Petőfit s Aranyt állította párhuzamba, Bresztovszky úr az Ady-Babits "kérdés“ leplezett elintézését olvassa ki. Egy Babits-novellában, mely címében is "Novella, semmi más“ volt, minden mást inkább lát, mint novellát. E sorok írójának Babits főjellemzésül írt sorait kevés értelműeknek bélyegzi, s aztán mindvégig ugyane pár sorral magyarázza Babits egyéniségét. S legvégül - átugorva a közbülső apróbb-nagyobb ténybeli tévedéseit - Bresztovszky úr abban, hogy Babits Újpestre költözésének örülni tudott a Nyugat, a kongregációs szolidaritás megünneplését látja, holott Bresztovszky úrnak illett volna emlékeznie Babits ama cáfolatára, melyben tiltakozik az ellen, hogy Újpestre helyezését a Mária-kongregációba lépésével hozzák sértő feltevéssel tévesen kapcsolatba. Babits akkor azt is kijelentette cáfolatában, hogy tanári pályáján sohasem kötötte meg meggyőződését, hogy ezzel előbbre jusson. S vannak elvégre dolgok, amelyek felett nem lehet disputálni: ilyen lenne az is, ha Babitsot tényleg arra hajtotta volna meggyőződése, hogy belépjen a Mária-kongregációba. De Babits Mihály nem lépett be a Mária-kongregációba. Be fog-e valaha lépni? Épp úgy kérdezhetnők: nem lesz-e még a magyarországi szociáldemokrata párt pártadót fizető tagja? S hova az isten csudájába fogja akkor tenni Bresztovszky úr mostani Babits-kritikája feszélyező emlékét?