Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 20. szám · / · Bálint Aladár: Menyhért fogalmai

Bálint Aladár: Menyhért fogalmai
2.

Menyhért teste végignyúlt a padlón. Fölötte asztal meg két szék. Az egyik széken egy fekete macska gubbaszkodott lelketlenül, közömbösen.

Menyhért fejében, e hűlő katlanban megállt a gépezet. Idegei, mint öreg hárfa lepattanó húrjai, egy pillanatra megrezdültek, aztán annak is vége volt. Magukra hagyva, cél híján széjjelzüllöttek, nem hoztak, nem vittek parancsot. A múlt, a lepergett élet megszámlálhatatlan rovásával, jelével megterhelt és e terhek nagy részétől immár megszabadult agy kanyarulatai tehetetlenül csavarodtak, összezsugorodva a csontépítmény boltozatainak közében.

Magára maradt, felszabadult és felszabadulásával pusztulásra kárhoztatott matéria. Kiröppent belőle minden, amit hosszú színtelen esztendőkön át felszedegetett, ami állandó maradásra vagy rövid pillanatok eligazítására ottan tanyát vert. Képek, fogalmak, emlékek, megállapítások, embereknek, szavaknak, cselekedeteknek, tárgyaknak színe, formája, hangja, története, íze, távolsága. Nagy részüket már rég elmosta, felszívta az öregség. Most már csak az menekült onnan, ami még megmaradt. Amennyi egy nyugdíjas, asszonytalan, fiatlan öreg néptanító megrokkant életépületének süppedt falait alátámasztja. Evésnek, alvásnak, rövid sétának mozgató ereje, öröme, valamelyik hajdani szép napnak, kedves avagy gonosz ábrázatnak, nagy érzésnek, eseménynek megavasodott emléke, jegye.

Kiröppentek e képek, fogalmak a kanyarulatokból. Áttörték a selymes hártyát, a pia matert, majd a másikat, a külsőt, keresztül kúsztak a koponyacsonton, otthagyták az egykor meleg fészket, most már nem tartotta őket erő, kapocs ottan.

Kiröppentek, körülszállták a korcsma négy falát - mint játszó galambcsapat -, elszéledtek, majd ismét összeverődtek. Kiperdültek az utcára és mint a tó testébe fúródó villám tükörképe, cikáztak fel a felhőkbe.

Szabadok voltak és távol a földön maradt nehéz, tehetetlen testtől, ficánkoltak, kergették egymást, éles csengéssel száguldoztak a tiszta magasságban.

Aztán beteltek a játékkal. Előttük a végtelenség, külön, külön kell szállni, egyedül. Széjjelröppentek. Különválva szálltak a határtalan térségek felett, lakatlan, kihűlt bolygókra tévedtek, hóval borított síkságokról lánghegyekbe zuhantak. Egy rándulással egész világokon szökkentek át a fogalmak, már mint néha Tordon Menyhért fogalmai.

de mindez céltalan volt. Unottan csavarogtak. Sehol semmi megfogható, rájuk tartozó. Üres és hideg volt számukra a végtelenség. Emberből következtek, emberi akarat tengelyébe akartak visszakapcsolódni. Egymás után szállingóztak, ereszkedtek lefelé a földre, ahová valók és embert kerestek, ahová visszatérhetnek, meleg zugot, ahol megpihenhetnek és ismét parancsolnak, szolgálnak. Földre szálltak Menyhért fogalmai.