Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 20. szám
Asszony, úri kényemre termett,
Léptem vigyázó hódolatos szemek,
Vágyam elébe hajló termet,
Szív, - kérő, igérő szerelmet:
Meg sem tekintelek!
Mi van rajtad, mit leszakasszak?
Kivánkozik le rólad a lágy ruha,
Mint hulló szirma ért tavasznak.
Ily vágyat tápláljon a gazdag,
Úri magam - soha!
Könnyet kivánna szörnyű kedvem,
Tört női testet, mely tusakvón esett,
Vér harmatát hó női keblen,
Mely büszke még és illetetlen:
Zsákmányt, - győzelmeset.
Más földnek fellegét hasítom,
Száguldó vágyam gyors lovakon ragad.
Szívem most szűzekre uszítom,
Könyörgő kezed eltaszítom,
Mert kínáltad magad.
Asszony, verj kést fájó szívedbe,
Takarja vágyad tört szemü némaság!
- Érhetlen dolgokért epedve
Rád száll majd lelkem büszke kedve:
Megcsókolnám a szád.