Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 18. szám · / · Figyelő · / · Eugéne Brieux: Suzette
Egy nagy könyvet kellene írni a hatalmas változásokról, melyek a harminc éves emberben végbemennek. Nekem legalább szinte mindennapos szenzációim vannak - az ember felébred és - mikor, honnan szerezte, álmában? - új szempontokból lát bizonyos dolgokat. Évekig jelentéktelennek tartott ügyek őrülten kezdik érdekelni, s viszont nagyon fontos s az életre nézve jelentősnek tartott elméletek színüket vesztik egészen elhalaványodnak. Az ember néha a homlokára csap és rájön olyan alapigazságokra, amik - benne vannak az iskoláskönyvekben. Ismeretlen területeket fedez fel magának - országokat, melyeket már régen birtokba vettek közönséges és tisztességes polgárok. Minduntalan a Chesterton kitűnő angolja jut az eszünkbe, aki hajóra szállt, egy ismeretlen szigetet fedezett fel magának, ott nagyszerűen berendezkedett, bámult és élvezett minden dolgot s kiderült, hogy ez az ismeretlen sziget - Anglia.
Így jutottam rá a Brieux Suzette-jének minapi Nemzeti Színházbeli főpróbáján, hogy az a probléma, hogy férj s feleség elválhat-e egymástól s hogy a gyermek kérdése mily módon komplikálja az ügyet - mondom, így jöttem rá, hogy ez az unott s ezerszer ismételt válási probléma nagyon érdekes. Ne méltóztassanak rajta mosolyogni - e sorok szerény írója évekig ült a színházban - ama bizonyos gúnyos mosollyal, mely azt jelentette, mit jelentette, ordította: "már megint ez az agyoncsépelt dolog - a régi módszer, a régi alakok -, szent isten, hát nem tudnak ezek az emberek semmi újat kitalálni!“ Borzasztóan érdektelennek tartottam a dolgot, pedig bizonyára nem volt igazam, mert amíg az emberi társadalom mai - családi berendezkedése megmarad, addig a válás és a gyermekek problémája mindig érdekelni fogja az embereket, és a franciák nem csupán azért ragaszkodnak olyan szigorúan ehhez a témához, mert más nem jut az eszükbe, hanem azért is, mert ez a téma kipróbáltan érdekes. És az okos ember nem kísérletezik. A zseni kísérletezik és az új kultúrából jövő idegen, aki azt hiszi, hogy a színpad borzasztóan konzervatív törvényeit fel lehet forgatni, mi több, a színpad, ez a pár méter széles és hosszú terület az a hely, ahonnan a világot ki lehet vetni a sarkaiból. Ők, a mindent próbált okos emberek, a franciák, ők már tudják, hogy ez nem lehetséges...
De ne kalandozzunk el nagyon Brieux-től, akinek még tartozunk avval a vallomással, hogy rájöttünk - ez megint egy komikus felfedezés -, hogy kitűnő író. Rettenetes emlékeink voltak róla abból a korból, mikor a tézises drámák szerzőit máglyán akartuk megégetni. Személyes ellenségeinknek éreztük őket s - óh, huszonhárom éves lobogás! - tőrrel keresztül szúrni a szívüket! - ez volt a legkevesebb. Ezen az elvakultságon keresztül még azt se láttuk, ami pedig Brieux majd minden munkájában kiütközik: a rendkívüli biztonságot a mesterségben s emberi, olykor pompás jellemzését az alakjainak.
Suzette-ben van két figurája: az ordító, lármás, a maga hangjától s haragjától megdöbbent, agyonterrorizált, itt-ott könnyű kalandra vadászó, könnyen ellágyuló, de mégis impertinens férj és a félrelépésre hajló, de a baj megtörténte után a családi tűzhelyhez hanyatt-homlok visszarohanó s minden ordináréságon felül az anyai szeretet szent és tiszta tüzétől ragyogó feleség - két olyan alak, amilyeneket emberiesség és sokszínűség szempontjából Ibsen se csinálhatna jobban. Két pompás alak van a darabban s két kitűnő jelenet - az Isten szerelméért, mit akarnak többet! Sajnáltam a szegény kritikusokat, akik fanyar arccal ültek a főpróbán azzal az elszántsággal, hogy nem engedik magukat befolyásolni a nagyszerű dolgoktól s csak akkor lesznek megelégedve, ha elejétől végig remekművet kapnak. Cs. Alszegi Irma a feleség és Somlai Arthur a férj szerepében úgy játszottak, hogy semmi európai színpadon nem csinálják jobban.