Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám · / · Figyelő · / · Szép Ernő: Kucséber-kosár · / · Szabó Ervin: Tőke és munka
Minden szakmában előfordul, hogy a sarlatánok egy időre fölébe kerekednek a hozzáértő, tisztességes mestereknek. De sikerük csak kérészéletű lehet: amint kezükbe kaparítják a feladat megoldását, kiderül képtelenségük és némi szemfényvesztő mókák után kénytelenek átadni helyet a hivatottaknak. De van egy porond, amelyet a vitézlászlók hosszú időkön át meg tudnak tartani, úgy, hogy az arravalók lassanként már egészen hozzátörődnek ahhoz, hogy ők csak páholyból szemléljék, csendes undorral az odalenn történőket. A politika mindig csak egyes sarlatán-csoportokat cáfol meg és nem fújja el soha az egész sarlatánságot. Mert végre is a népek növekvése és elfogyása, a nemzeteknek egyensúlyba helyezkedése végbemegy, saját törvényei szerint, akár hozzájárul döntéséhez az ország választottainak többsége, akár megtagadja hozzájárulását. A kontár cipészmester nem fejeli meg jól a cipőt és a rosszul megfejelt cipő megsemmisítő kritikát mond róla. A politikában a cipő megfejelődik akkor is, ha a zsinór befűzésének módja osztja ketté a közvéleményt és így nem az derül ki, hogy fejelni kellett volna, hanem legfeljebb az, hogy a zsinórbefűzést illetőleg a kisebbségnek volt igaza.
A politika bizonyára nem ekzakt tudomány és az egyes nemzetek nem vegyi elemek, melyeknek vegyülékét a tudós könnyű szerrel idézi elő és teljes pontossággal. A fejlődés tendenciáját azonban a tárgyilagos szemlélő kétségtelen jelekből állapíthatja meg és akkor elháríthatja az akadályokat az útból, ahelyett, hogy gátat emeljen az elkerülhetetlen elé. A mult ismerete felvilágosítja őt a jelenség állandó eleme felől és megmutatja neki az időszerűt, amelynek hatékonyságára a súlyviszonyokból lehet azután következtetni. A nagyipar hegemoniájának kifejlődése megölte a kisipart. Az összefüggéstelen, esetenként alkalmazott retardáló kisérletek helyett egy általános eljárást kellett volna megállapítani a kisipar megfelelő átszervezésére, a római köztársaság nagy birtokainak kialakulását kisérő jelenségekkel való analógiák kihasználásával és a fejlődés szinguláris részének pontos mérlegelésével. Nem is kell bonyolult gazdasági teoriákkal kisérletezni, a gazdasági élet kétségkívül megállapított törvényeinek figyelembevételével ma néhány évtizeddel előbbre volnánk és néhány millió emberrel kevesebb silánykodott volna tönkre.
Az igazak hasztalanul esdekelnek jelekért, amelyek tanúságot tennének mellettük, a hamisakkal szemben, és ezért feladják a küzdelmet. Anglia sokáig megelégedett azzal, hogy az államférfiúságra vállalkozók egyéni tisztességüket garantálják nagy vagyonukkal, de mintha egy idő óta már különbséget sem tenne a leszármazott és a sajátszerzésű vagyon, az ország történeti életével és a legújabb konstellációval való azonosság között. Franciaországban, az államtudományok hazájában, hol erélyes self-made-man gyárosok és bankárok viszik a kormánypadokra fölösleges energiájukat, hol pedig az ékesszólásnak alacsonyabb fajtájával megáldott deszperádok felé fordul az Elysée bizalma. Az angol rendszer a jobb, mert több benne az állandóság. Franciaország a mindenható miniszterek korában sietett valóságosan száz évvel a kultúra elé. Mazarinék bizonyára nem voltak tudósok, de a nemzet erőinek játékát évtizedeken át figyelték meg közvetlen közelből, voltak végig vitt kisérleteik és meghazudtolt előitéleteik és az idő kitűnően kiiskolázta ösztönüket. A köztársaság kormányainak ideiglenessége fantasztikus méretűvé növeszti a kontárságot és ez mégsem semmisítheti meg a saját maga lehetőségét. Csak éppen a tudósok ott már vagy egészen elméletileg fogalmazzák meg tételeiket, vagy pedig óvatosan kikerülik a jelent, amelynek - van szaga.
A francia kultúra és a francia politikusok viszonya oly fonák, hogy csak humorizálni lehetne felette, ha nem volna a dolognak olyan keserű mellékíze. Waldeck-Rousseau bizonyos gyakorlati kézügyességgel fogalmazta meg az egyházpolitikai küzdelmek eredményeit és kétségkivül felvilágosodott, józan ember volt. Mégis, mikor unokaöccse bevonult a katonaságtól, olyan parainezissel tisztelte meg, amelyre büszkén hivatkozott a nacionalizmus legszélsőbb árnyalata.
A levélben csak egy gyanus mondat található: az államférfiú elmondja, hogy azért írja le tanácsait, mert élőszóban szégyelné őket előadni. Ha nem is egy egész nagy embernek, hanem csak egy Neckernek ma kedve és módja lehetne az országlásra, akkor az általános lefegyverzés egyszeriben kilépne az utópiák sorából és a józan állampolitika megvalósítható és megvalósítandó feladatává változna és nem kellene többé kladderadatschra számítani, arra, hogy a már elviselhetetlen fegyveres béke majd egy napon egyszerre katasztrofálisan roppan össze.
Magyarországon kissé kedvezőbb ebben a tekintetben a helyzet, mint Nyugat-Európában. A szellemi élet egyik fontos szervének hiánya következtében egy másik szerv hasznosíthatja a helyezetlen erőket. A politika-csömör sehol sem lehet erősebb, mint nálunk és mégis, győzhet felette a kötelességérzés, a használni-tudás ösztökélése, mert nincsen tudományos világunk, amelyben elhelyezkedve megtalálhatná a kötelességteljesítés kielégülését egy Andrássy Gyula vagy egy Szabó Ervin.
Nem önkényes ennek a két névnek az összekapcsolása, lehet együtt említeni a miniszterviselt, nagysúlyú államférfiút és a fővárosi könyvtár igazgatóját, aki íróasztalán végezte el kisérleteit. Sőt van egy szempont, ahonnan nézve a teljesen a jelen vizsgálatába merült szociológus politikusabb a grófnál, akit az előzményfelderítés munkája, a történelmi elem tisztázásának kérdése elvezetett a l'art pour l'art történelem műveléséhoz. Különös véletlen, hogy éppen a két szélső álláspont mutathat fel nálunk ilyen tiszta képviselőket. Andrássy Gyula a konszervativ, a megőrző, aki fenn akarja tartani a mai állapotokat, úgy, ahogy vannak és csak a lukrativabb elhelyezkedést iparkodik előmozdítani, változatlan súlyviszonyok mellett és Szabó Ervin, aki a mai állapotokkal egész tagadólag áll szemben: neki minden csak anyag, egy új konszolidáció teremtésére. Andrássyt megtanította a kompromisszumra a politikai gyakorlat és aligha volna kedve kigúnyolni az olyan államférfiakat, akiknek a szemében, Chesterton szerint, nem csupán a semmi kenyérnél, de az egész karéj kenyérnél is több a fél karéj kenyér. Szabó Ervin, írópapirosa fölé hajoltan, merev és következetes maradhatott: számára az ellenállás nagy, egységes, egyenesen szemben mozgó tömeg.
Szabó Ervin, eddigi munkásságának címjegyzéke szerint, Andrássyhoz hasonlítva, politikai írónak is kezdő. Andrássy már végig gondolta és nagy részében meg is írta oeuvre definitif-jét. Szabó aktuális, szinte napi kérdéseket mélyített el, vagyis tudományos publicisztikát csinált, mindenesetre legkomolyabban és legeredményesebben, és most kiadott egy népszerűsítő könyvecskét "A tőke és a munka harcáról.“
A tüdőbaj ellen alkalmazott preventiv eszközök között már régen főhelyet kapott a közönségnek röpiratokkal való felvilágosítása. A társadalmi betegségek, a társadalom kóros izgatottsága ellen még nem alkalmazzák elég céltudatosan és következetesen az ilyen preventiv eljárást. Hangozzék még oly paradoxul: még a Szabó Ervin szélső állásfoglalású füzete is megnyugtató hatású lesz, mert még az is, ami égetően igazságtalan a nép széles rétegeire nézve, teljes szélességében kifejtve, összefüggéseiben, előzményeiből levezetve, szükségesnek mutatkozik. Előbb csak a saját bőrén érezte a sérelmeket mindenki, most objektiv létezést kap a rétegezettség és bizonyos tartózkodást, állandó magaviseletet ismer el csak magával szemben, és nyilvánvaló, hogy pillanatnyi indulatkitörésekkel nem lehet küzdeni ellene. Ez a megismerés is tényezővé lehet a munkásság állásfoglalásának produktivvá változásánál.
A tőke és a munka harca egészen tárgyilagos alkalmazása a marxi alaptételnek, a nyereséget a munka számára igényeli, a munkán kívül nem vesz tekintetbe nyereségtermelőt, egész szinguláris helyzetet át tehát a munkának és még sem ismeri el benne az örökhagyót, nem méltányolja a tőkének a munkából leszármazottságát és ennek a viszonynak a következményeit. Itt tehát letér a történelmi álláspontról és a jelenleg aktiv egyén szemével nézi a hozadékot. Tételének érvényességét megvizsgálja a munkarendszer minden ágaiban, figyelembe veszi egész terjedelmében és fejlődésében a mai alakulást és mégis teljes tisztasággal tudja előbontani az egész anyagot, tömérdek anyaga nem a jegyzet-részből tolakodott fel a szövegbe, hanem viszi előre a gondolatmenetet, hangsúlyt kap és mégis érvényesülni engedi ez alaptételt. Egy könyv, amely sorról-sorra tekintve, adatgyűjtemény, egészében azonban tisztán teoretikusnak hat. Egyik-másik statisztikai lajstrom számoszlopaiból felzúg a nyomor, a nincstelenség jajja, de a logikus egymásbólkövetkezések mégis szinte érzéstelen egyenletté alakítják a könyvet.
A tudományos népszerűsítő irodalom nem sok hasonló kitűnőségű munkát mutathat fel. Még a nagy angol példákkal szemben is hivatkozhatni arra, hogy itt egy fontos, izgalmas probléma fejlődik szét és még nincsenek aránytévesztések, felkiáltójelek. Szabó Ervint, egészen azonosította magát feladatával, aszkétaként lemondott kedves problémáinak, így például a gazdasági és politikai munkásszervezetek viszonyának tárgyalásáról.
Vannak órák, amelyek szimpatikusabbaknak mutatják a régi írásokból elmúlt korok temperamentumát kiszívó Andrássy Gyulát a belügyminiszterkedő grófnál és amelyek jelentékenyebbnek érzik Szabó Ervint, ha a kicsinyítő mikroszkopban vizsgálja a le-fel nyüzsgő embermilliókat, mint ha fellép a szószékre és hangját akarja meghallatni. De az egészséges, jó önzés is követeli jogát és ha valaki egész ellenségesen viselkedik az élettel szemben és csak az élet szublimálódását élvezi, akkor is gondolhat arra, hogy külömb élet majd külömb élettől elvonultságot készíthet elő. A sors kereke halad előre tévedetlenül és téveszthetetlenül: de olajozott tengelyen símábban forog.