Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám · / · Figyelő · / · Szép Ernő: Kucséber-kosár
Kár, hogy Israëls nem fogalmazta meg sírfeliratát. Egy egyszerű bővített mondatban néhány nagyon közhasználatú szóval megmondta volna, kinek és minek tudja magát és a meghatározás éppen oly pontos lett volna, mint a felbecsülés. A Pčre-Lachaise egyik sírkövén ez a véset: "Itt nyugszik Auguste Collignon, aki azért élt, hogy jót tegyen és Montaigne essay-iből sajátította el az erényt.“ Ilyenformát írt volna Izraëls is. Élete tartalmául alighanem a jó cselekvését és átérzését tekintette, nem pedig az elefántcsonttorony-faragást. De vajjon kinek juthatna a mentor szerepe? A tengernek vagy a halásznak? A fájdalmas életű szegénynek vagy az alkonyatnak, a békéltető éjszaka előrevetett árnyékának? Rembrandt megszentelt nevére lehetne gondolni és fehérfőkötös öreg parasztnénékre is. Azonban hiábavaló az ilyen próbálgatás, ma a bonyolúlt, ezerágú lelkek idején csak a gyerekek érik még az egyszerű beszéd titkát és kivált az olyan öreg, bölcs gyerekek, amilyen ez a pápaszemes, bozontos szakálú, ferdevállú kis zsidóka volt, aki úgy egészen belefért egy festékpecsétes szakácsnőköténybe.
A kis öreg is volt egyszer fiatal és akkor Párisban tanult, az üres, de síma és folyamatos Delarochenál és az ő hatása alatt nagy operajeleneteket festett, egyre előkelőbb, egyre tartalmasabb szürke tónusú színelrendezéssel. Akkor aztán megszólalt a tenger és hazahívta. Egy ideig készült vissza Párisba, de a fehér szegésű szürke sávok, a finom ködök és a barnablúzos, széles, hajlott férfiak ott marasztották.
Israëls egyszerűen festett, bár fakturája alapjában véve összetettebb volt az impresszionistákénál és hol ide, hol oda fordul okulásért. Csakhogy kérdéseire mindig adódott kielégítő felelet, neki minden kép befejezést jelentett és nem felhasználható kisérletet, állomást az úton. Sárga, az évektől ráncokkal teleírott arcot bont elő a homályból egy fáradt fénysugár; hálót foltoz egy öregasszony: néhány árnyalatával egymástól elváló fekete, néhány reszketeg világos folt; fekete a part, sötétszürke az ég, a tenger, néhány sötétruhás alakot látni, háttal: talán egy fekete pontot keres szemük a tengeren, messze a homály mögött.
Az egyszerű színfelületek egyszerű egymáshoz helyezkedése, a fényárnyék csendes, fáradt tagoltsága, az önként nagyvonalú kontúrok feljegyződnek, jó helyen tanult jó eljárások szerint. A szenvedésből semmi sem vész el, de a vigasz is mind megmarad; a kétségbeesésben van valami tartózkodás, valami a változhatatlanba beletörődésből és a boldogság is beletörődéses. Az atmoszférikus burkolat folytonos és lépcsőnként ereszkedik, a kontúrok összetartoznak annyira, hogy a kis képek megkaphatják helyüket a művészet birodalmának határterületén. De azért a sötét alapon átsávosodó sárgák, zöldek és pirosak nem hasonlítanak a Rembrandt-színekhez, sem magánvaló szépségben, sem metafizikai jelentésben, Millet pedig egész más és jóval fontosabb dolgokat tudott tanulni Bronwertől, a tömegek arányos artikulációját és teljes jellemzőségre élesítését illetőleg, mint a hágai temető új lakósa.