Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám

Babits Mihály: Spleen

Lakásom tétlenség szigetje
szeszély sétáló palotám
munkám az ördög kerevetje.

Ami valóság volna tán
ugy tekintem mint a felhőket
és járok a semmik után.

*

Ó jaj! meguntam a mezőket
s a várost már előbb meguntam
meguntam völgyet és tetőket.

Próbáltam élni léha gunyban,
próbáltam élni szeretetben
és próbáltam élni magamban.

Egy sem volt élet s észrevettem
hogy éltem csak akkor lesz élet
amikor már messze megettem.

Amikor régen semmivé lett
életté válik a halálban
de a jelenben nincsen lélek.

Bolond gazda szolgája, lábam
ténfergve tétován topog
és érzi hogy minden hiában.