Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 17. szám · / · Szabó Dezső: A magyar tanárság pszichéjéhez
Mennyiben neveli erre az életre [*] az egyetem a tanárfiókát. Hogy nyitja rá a szemét korára, hogy tanítja meg olvasni az életben? Milyen képzeteket, milyen emóciókat ad akarata ösztönzésére, hogy a társadalom cselekvő erőt nyerjen a friss tanárban? Milyen energiaforrást jelent a magyar egyetem a magyar életre?
A túlzsúfolt terembe bejön egy "úri ember“, aki a katedra - s hélas! - egy nagyságos vagy méltóságos cím perchoir-jától hullatja a szavakat az alája tartott intelligenciákba. És a szavak hullnak és hullnak a szavak.
A magyar irodalom tanítása a következőkből áll:
1. Minden írónál évről-évre konstatálni a "nemzeti szellemet“. Ez kényelmes mechanika. Milyen különös volna, ha egy zoológus a tyúkfajok tanulmányozásánál azzal töltené az időt, hogy kimutatná mindeniknél, hogy akár kokinkinai, akár orpington, milyen "mélyen tyúk“! Nem magától értetődik ez? Narcissus hazafiság ez; nemzetiszínre festi a köldökét s addig gyönyörködik rajta, míg belevakul.
2. Párhuzamot vonni a magyar irodalom bármely írója és a világirodalom bármely írója között. Ahol konstatáltatik, hogy x vonás vagy megvan mindkettőben, vagy csak az egyikben, vagy egyikben sem. Ekkor kutatni kell: miért nincs meg? Az összehasonlításnál egy nemzeti de rendesen a magyar részre billenti a mérleget. Így pl. V. Hugo azt mondja: Le soir se déployait ainsi qu'une banničre. Ellenben Petőfi: A nap lement, eljött a csend. "Nem meglepő a magyar rövidsége, egyszerűsége. A síkon lakó keleti nép őszintesége ez (a dogmává torzult Taine hatása alatt nálunk hinni lehet, hogy a budai várlakók sunyik, ravaszok, a Külső Kerepesi út lakói pedig majdnem az anyag megsemmisüléséig kiirradiálják magukat őszinteségükben) mely röviden konstatálja a tényt, még ha kárára is van. Akaratlanul feltűnik előttünk a büszke, délceg tartású ősmagyar, ki felfelé tartja a fejét, mintha lesné a levegőben harcos istene kedvenc madarát: a turult“ etc. etc.
3. Analizáló esztétikából: végig kell mászni az író művén, prózává nyálazni szét, metaforákkal és hasonlatokkal higítni fel. Így születnek az ilyen témák: Petőfi és a természet. Arany metaforái. A felhő a 19. század magyar lírájában.
4. Halálra holt íróknak exhumálásából. Becipelnek a halhatatlanságba olyan írókat, akik, mikor meghaltak, igazán hihették, hogy irodalmi munkásságuk biztosítja őket minden névvel nevezendő feltámadás ellen. Kisütni rokonságát, hogy mit csinált "már az iskolapadjain“, ki és mi hatolt rája etc. Milyen dicsőség, ha olyannak adhatjuk a nyomdafesték resurrectióját, kit még senki sem emlegetett. Ha "felfedeztünk“! Nem ajánlanám Vergiliusnak, hogy ezeket a törekvő filológusokat spacíroztassa a Poklon át. A Pokol minden fűzfapoétáját disszertációba lopnák. Ezek a törekvő Krisztusok a múlt minden Lázárját feltámasszák: summa cum laude.
5. Vitás kérdések örökös felderítéséből: Ki volt Anonymus? Mikor és hol született Tinódy? Voltaképpen mikor született Gyöngyössy? A fő dolog, hogy új véleménye legyen az embernek: hogy az új disszertációban az legyen Anonymus, aki még soha sem volt, és ott és akkor szülessék Tinódy, ahol és amikor még sohsem született. Micsoda dithyrambusos apparátussal mutatjuk ki pl. hogy x író, ki eddig közhit szerint május 1-jén született: április 30-án könnyített mamája helyzetén!
A másik általános lelki trágya: a finnugor nyelvészet.
Mennyi titkos öröm! Mily szép bepillantások az élet titkaiba! [*]
Meg lehet itt tudni pl., hogy a magyar kengyelt semmi sem akadályozza, hogy azonos legyen a vogul kens'-al-lal, a magyar nap szónak módjában van a vogul naj-pi, a nép szónak: a vogul ne-pi-vel azonos lenni. A magyar zár szó világért sem a szláv zavar egyik alakja. A lojális magyar nem szerez ily könnyű fáradsággal szót. Nem, a zár szó az osztják toxrem-nek felel meg.
Mi az eredménye ennek a hangtörvénynek (törvény?) és szómegfelelés özön bevágásának: memoria-clown, kultúrpapagáj.
És szeretném látni azt a sterilis embert, aki itt nem szül, azt a peches Kolumbuszt, aki itt nem talál Amerikára!
Előveszi az ember valamelyik rongy rokonságunk ostoba, kulturálatlan, értelmetlen termékét, pl. egy kötet vogult. Kell hozzá egy pár száz ív cédulákra vágott papiros. Ezekre kiírjuk pl. az m végű szavakat. Azután a cédulákat jelentésük szerint csoportosítjuk. Ebből aztán egy életen át variálhatunk, kombinálhatunk, permutálhatunk.
Nagy szeget ütött a fejembe pl. a következő dolog - és ez félig sem tréfa. A magyar í hangnak vagy i és e féle hangok vagy diftongusok alhangú magánhangzóval felelnek meg. Ezeknek a hangoknak egy távolabb múltban megint többféle hang felel meg és így tovább. És ez így van minden hanggal: vokálissal és konszonánssal egyaránt. Mármost egy összeállítást csináltam s ebből kisült: ezelőtt ötezer évvel már annyi hang volt a nyelvben, hogy ha egy finnugor - a leendő nyelvészekről való gondoskodásból - azt mondta egy lánynak: légy a feleségem - legalábbis 24 órába telt, míg e két szóhoz szükséges hangokat kirángatózta magából! Ez már pedig még egy ős-fiatal finnugornak is túlságos strapa.
Ezután filozófia is van ám az egyetemi tanulmányok rubrikájában.
De ne tessék megijedni, ez nem arra való, hogy az illető a saját szakjában tovább lásson. Hogy szaktapasztalatai alapján egységben lássa az emberi törekvéseket. Nem.
Itt - cél és szempont nélkül - be kell dióhéjazni az egész filozófia történetét Káin és Ábeltől - Kantig! Az Isten őrizzen a modern filozófiától! Vajon nem jó volna csak a középkor filozófiájára szorítkozni?
Miután az ember így egy Rozsnyai-féle "3 nap alatt tanító nélküli harminc filléres filozófus“ lesz:
Be kell vágnia egy logikát. Erre rendesen egy bizonyos kézikönyv szolgál. Ezt a könyvet nem értette meg 1. az, aki magyarra kölcsönözte, 2. senki.
Azután magába kell habzsolnia egy blindre - hopp - lélektant. Definíciók magolása. Az experimentális és néppszichológia eredményeiről kukkot sem hall. Ismeretes az az anekdota, hogy Napóleon anyját egy bálban érte utol a szülés. Csak annyi ideje volt, hogy a szomszéd szobába fusson és világra ejtette Napóleont. Így fut a pszichológiai definíciókkal terhelt szegény filozopter a vizsgára és ott örök életére kiejti magából a filozófiáját. Ez a filozófia, ez a pszichológia nem nyitotta rá semmire sem a szemét, nem volt tényező fejlődésében.
Így készítik elő az Egyetemen a magyar tanárt az életre. Mikor képzelete, asszociációja, egész fiatal élete az akció felé hajtják, hogy beleélje énjét a körülfolyó életbe, hogy tényező legyen kora erőfeszítésében: úgy telerakják a múlt cserépdarabkáival, hogy akarata paralizálódik. Abszolúte semmit sem tud abból az életből, melybe kimegy. Szerényen kicsinyítve, legalább az utolsó 50 év fejlődése teljesen ismeretlen előtte. (Kiváló historikus barátaim vannak. De - kivéve a kiegyezést - az utolsó 50 év nem történt számukra). Az újabb irodalom és művészet eredményei, az újkori filozófiai és szociológiai kutatások perspektívája, sokféle életű korának nagyszerű küzdelme a jobb felé - mind terra incognita. Hány hal megy úgy, hogy egy napot sem élt saját korában. Vagy nihilistává bágyassza e sok miért-nélküli adat-zabálás. Legjobb semmit sem csinálni, munka és cél betegség és a futó napok mozaikja lesz. Vagy beteges ambícióval igyekszik becédulázni magát egy egyetemi katedrába s egy adat-tudálékosság eunuchjává lesz. S így éppen azok, kik szorgalmok vagy tehetségök folytán leghasznosabb tényezőivé lehetnének a közéletnek, végezik el magukon a nihilizmus, a lingvisztika vagy a filológia harakirijét.
Az Egyetem nem ad szociális értékű nevelést. Elvon a közélettől [*] , melynek elementáris problémáit is ismeretlenül hagyja. Az akcióra legértékesebb energiákat cerebrális onániára neveli. Az Egyetem a magyar szellem Entreprise des pompes funébres-je.
És most szabad legyen itt két citátumot megengednem. Seignobos így ír a Le Régime de l'Enseignement supérieur des lettres c. munkájában (Párizs, 1904-05): "...on ne peut gučre espérer qu'une société démocratiqueî qui praraitrait ne servir á rien, C'est donc une question vitale pour l'avenir de nos établissements de découvrir á quoi peuvent servir l'étude et l'enseignement des sciences de l'homme.
Lavisse pedig Apropos de nos Écolés c. művében: il s'agit d'orienter notre haut enseignement, sans qu'il perde rien de son caractčre scientifique, vers la vie réelle... (Párizs, 1895).
[*]
[*]
[*]