Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 16. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: Kaffka Margit: Tallózó évek
A szociológia a társadalmi jelenségek vizsgálatának tudománya. Olyan jelenségekkel foglalkozik tehát, melyek nem az egyesek tevékenységéből, hanem ennek a tevékenységnek másokra való hatásából, illetve kölcsönhatásokból keletkeznek. Nem új tények megállapítása, hanem a tényeknek bizonyos szempontból való rendszeres csoportosítása, melyből törvényszerű következtetéseket vonhatunk. Ezeknek a törvényszerűségeknek az összessége a szociológia, s ezért nem szociológiai Méray-Horváth könyve: az általános választói jog szükségességének lírai hangoztatása és néhány érdekes epizód a Fejérváry-kormány idejéből.
És nem is politika a szó tudományos értelmében. A politika mint tudomány, az államalakulatok elvont törvényeinek kutatása és magyarázása. Aktuális kérdésekhez nem lehet egyéb köze, mint az, hogy példáknak vagy adatoknak használja. Ezeknek a kérdéseknek gyakorlati bírálata vagy éppen felvetése: nem politika többé, hanem publicisztika. Célja nem az államélet egyetemes és időbelileg határtalan igazságainak kutatása, hanem valódi vagy vélt igazságok bizonyos időben, bizonyos helyen, bizonyos népcsoport különös viszonyaira való alkalmazása.
Ezért viseli Méray-Horváth könyve jogtalanul a szociológia és politika címét.
Elemi dolog ez, melyet csak azért kell hangsúlyozni, mert nálunk Pikler Gyulát szocialistának és a cicerós vezércikket politikai tanulmánynak tartják.
Ami a Méray-Horváth fejtegetéseinek különös félszegséget ád: a tudományosság folytonos hangsúlyozása. Az én politikám a legtermészettanibb értelemben vett tudomány, mondja önéletrajzában. Ennek segítségével "már“ 1903-ban megállapítja, hogy a választói jog kiterjesztésére előbb-utóbb szükség lesz. A függetlenségi párt már alakulásakor felvette a választói jog reformját programjába, 1903-ban pedig általánosan ismert politikai jelszó volt.
De ha feltesszük, hogy - amint Méray-Horváth állítja - a választói jog reformjáról az ő fellépése idején már teljesen megfeledkeztek: úgy ez éppen megdönti azt a tételt, melyet a reform törvényszerűségen alapuló jelentkezéséről hangoztatott. Hiszen ilyen beállításban az általános választói jog nem mint politikai kényszerűség, hanem mint Méray-Horváth közbenjárásának eredménye jelentkezik.
Márpedig, ha egy felállított törvényt, vagy valamely jövendölést eseményekkel akarunk igazolni, akkor nem szabad beléjük avatkoznunk. Ha én megjósolom, hogy tűz lesz, s azután gyújtogatok: akkor az én szerény jóstehetségemet épp úgy félreértik, mint a Méray-Horváthét.
Mert hiába tartja Méray-Horváth igazságtalannak, hogy a választói jognak a Fejérváry-kormánnyal való elfogadtatását inkább a különös viszonyoknak, Kristóffy személyének, a király beleegyezésének tulajdonítják, és nem az ő tudományos rendszerének bizonyítéka gyanánt ünneplik: egyetlen kétes, még látszólag sem kifogástalan eredmény nem igazolhat tudományos tételeket. Különösen akkor nem, ha számos olyan körülmény gyengíti, mely nagyon illuzóriussá teszi Méray-Horváthnak a modern Cassandra szerepére való esélyeit.
Így 1906-ban azt mondja, hogy a koalíciós kormányból kiszorul az alkotmánypárt és a néppárt, hogy helyet adjon egy függetlenségi kabinetnek. Meglátjuk, így történik-e? Ezzel a büszke mondattal végződik a jóslat.
Nos, megláttuk.
Ezek után még azt sem akarjuk mondani, hogy Méray-Horváth nem tudós. Egyszerűen arról van szó, hogy ez a kötete nem tudományos és nem is valami különös tehetség jele. Sőt éppen azok a részletek, melyek, úgy látszik, a zseniális jelzőre tartanak számot: annyi önhittséget tartalmaznak, hogy szinte megnehezítik a tárgyilagos bírálatot és elkedvetlenedést ébresztenek a szerző iránt.
Vissza az 1906. áprilisi politikámhoz! A béke szerzője én voltam! Ilyen és hasonló felkiáltásokkal gyakran találkozunk. Egy-egy durvább jelző vagy megjegyzés sem ritkaság. Olyan hibák, melyeket a megírás hevében talán nem lehetett elkerülni, de melyeknek elszórt cikkek gyűjteményes kiadásában, másodszori nyomtatásban nem szabadna szerepelniök.
Méray-Horváth azonban jó publicista, változatos stílusa megóvja az unalmasságtól. Az elmúlt évek politikai történetének, s különösen a Fejérváry-kormány szereplésének kevés alaposabb ismerője van, mint ő. Valóságnak kell elfogadnunk, mert soha meg nem cáfolták, hogy vezető államférfiakkal gyakran érintkezett, ha ezt az érintkezést maga kereste is. Sok apróságok, érdekes és jellemző kulisszatitkot tudunk meg ebből a könyvből. Néhány politikus odavetett arcképe (Tisza, Kossuth, Justh stb.) igazán figyelemre méltó. Mindezekért érdemes elolvasni Méray-Horváth fejtegetéseit.