Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 16. szám · / · Zsadányi Henrik: Az elfogultság széléről
Azt mondják a természettudósok, hogy a szükséglet teremti meg a szervet. A növényeknek nincs lábuk és nem tudnak elmozdulni a helyükről, mert a táplálékukat ott helyben, gyökereik és leveleik útján úgyis meg tudják szerezni. Az állatvilág eledele azonban szét van szórva mindenfelé, azért oda kell menni, ki kell keresni, meg kell tapintani, meg kell ízlelni; ezek a szükségletek azután kikényszerítették a lábakat, a szemeket, a tapintó szerveket és az agyvelőnek valami jobbfajta minőségét is.
A társadalomban szintén így van. Először volt meg a szolgabíró után való szükséglet és csak azután teremtődött meg a szolgabíró. Azt mondhatná erre valaki, bolond szükséglet az, amelyik a deres és annak modernizált szülöttei után vágyakozik. De hát a szervezet vágyakozik talán hibás szemre vagy reumás lábra? Mégis hány és hány ilyen hibás vagy reumás választ kap a szervezet az ő egészséges és kifogástalan vágyaira! A szükséglet azért szükséglet marad és nem kevésbé igazság marad az is, hogy a szükséglet nyomán kifabrikálódik a megfelelő szerv.
Éppen azért a vallás sem az a haszontalan valami, aminek szívesen kikiáltják most bizonyos háztetőkről. Megteremtette azt az a szükséglet, amely az ember tudatlansága nyomán támadt. Mi az az égő, lobogó, sárga tűzkorong a fejem fölött és mi lesz azzal az embertársammal, aki egyszerre csak nem mozdul többé? E kérdésekre adott feleletek vagy feleletadási kísérletek: a vallás, akár Jézus, akár Heackel próbálkozik meg vele.
Helyes. Csakhogy a tulajdonképpeni vallás nem ilyen kérdések és feleletek gyűjteménye. Bonyolult szertartások tapadnak hozzá és e szertartásokat csak bizonyos emberek, a papok végzik. A templomok, oltárok, keresztelők, dogmák, egyházi szertartások: vajon ezek is mind olyan szükségletek voltak, amelyeknek ellátására a természet vaskövetkezetességével megteremtődött a papság, vagyis a szükséglet itt is életre keltette a szervet?!
Csak tudós nyúlhatna hozzá ilyen összebogozott problémához. legmagasabb rangom az újságolvasó rangja, és e rang gyakorlása közben akadtam rá egy zsidó pap levelére. Az a felekezeti újság, amelyhez levelét írta, fölvetette azt a kérdést, nem lenne-e itt az ideje, hogy a zsidó pap helyzetén változtassanak, mert ha a zsidó pap nem prédikál, alig van valami szerepe. Erre írta a szóban forgó zsidó pap azt a levelet, amelyben többek között ezt indítványozza: "A péntek és az ünnepesti kiddust, valamint a szombati és ünnepi kiddusót mi mondjuk. Természetesen még a Thóra kivételét és betételét is mi végezzük. Mindez rendkívül emelné a pap helyzetét és megteremtené nélkülözhetetlen voltát.“
Íme, nyilvánvaló, hogy erre az esetre nem illik a természettudománynak az a tétele, hogy a szükséglet előhívja a szervet. A szerv, a pap már megvan; de csak ezután készülnek olyan szükségleteket előállítani (a kiddus elmondása és a Thóra kivétel), amelyek a szerv nélkülözhetetlensége mellett tennének tanúságot.
Nem lehetett-e az így más esetekben is, más vallásoknál? Föltehető-e, hogy égő szükséglet előzte meg azokat a körülményes egyházi szertartásokat, amelyeknek elvégzésére hatalmas papi osztály alakult ki? Nem megfordítva történt talán a dolog? Amikor például Jézus azt mondta tanítványainak, menjetek és hirdessétek a szeretetet, hogy aki téged kővel dob meg, azt te kenyérrel dobd vissza: nem azon vették-e észre magukat ezek a tanítványok néhány évtized vagy néhány évszázad múlva, hogy ilyen igék egyszerű hirdetése még nem akkora szükséglet, hogy az egy szervet, őket, fönntarthatna?! Ha pedig mégis fönntartott, vagyis kitartott szerv akarnak maradni, akkor az igehirdetést olyan formák között kell végezniök, amellyel "megteremtenék nélkülözhetetlen voltukat“!
Ismétlem, egyszerű újságolvasó vagyok csak és így nincs jogom ily okos embereknek való témákat megmozgatni. Ennél fogva, hogy "a szükséglet teremti meg a szervet“ című dogmába vetett hitem épen maradjon, inkább elhiszem, hogy a mise, úrvacsora és kiddus éppen olyan természeti szükségletek, mint a táplálkozás. Valamint a táplálkozás szükséglete kiépítette magának a száj, gyomor és végbél mechanizmusát, szintazonképpen a mise, úrvacsora és kiddus után való leküzdhetetlen ősvágy életbe szöktette papságnak nevezett nélkülözhetetlen szervét. (Az istentagadó urak arra kéretnek, ne próbálják megkarcolni e hitet azzal az érveléssel, hogy ez még nem teljes bizonyosság a szerv szükségessége mellett. Lám, az emberi szervezetben ott van a vakbél, valaha nagyon szükséges volt, de manapság csak kínzó betegségek melegágya, és épp azért legjobb, ha minél előbb kioperálják. Vajon nem ilyen szerv-e a papság is?)