Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 16. szám
Nem jött levelem? Nem keresett senki?
Ahogy szobám kulcsát leakasztom,
Feszes-bizalmasan a hotelportás jelenti,
Hogy igenis, egy ifju nő
Kérdezgetett a nevem után.
Asszony?
Talán leány.
Minő?
Magas és vékony...
Ah, igen, igen. Miért is vagyok én
Olyan nagyon találékony,
Hogy mingyárt megérzem, ki volt.
Magas és vékony és sápadt mint a hold
S álmosszemű... szegény.
De biztos, hogy ő-e?
S lohad hevem:
Ez biztos. Kár. Mégis... szép tőle!
Ezt te tevéd,
Te, áldott, aranyos nevem.
Ma jobban fog ízleni az ebéd.
S ebéd után egy friss sétácska a parkban.
S ha ott lesz ő is... az az asszony,
Kire tegnap óta mosolyogva haragszom,
Mert nem akarta, amit én úgy akartam.
S ki, mikor tegnap bemutattam neki magam:
(Ó vak szerelem,
Mért is nem mondattál inkább hamis nevet velem!)
Elvágta a szavam
S kicsit szomoruan,
Kicsit ajkbiggyesztve,
Elnézett messze
S csak annyit mondott: a feleségét ölelem
S a kicsikéit csókolom, uram...
Egy kerek asszony, nevetőszemű, eleven.
Ó buta, buta, áruló nevem!