Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 16. szám

Gellért Oszkár: Kerekecske, gombocska...

Lássa, ez azért van, mert rám dühös,
Ez a boszu-könnycsepp, ami kiül a szemén.
Ej, legyen hát kegyesebb ahhoz a keztyühöz
S szivemhez... hogy ráncigálja! milyen ideges!
No adja a kezét, majd fölsegitem én.
Hát elfeledte?... Volt egyszer egy vadász...
No nézzen már rám, no nevess már, nevess,
No hagyja a kezét, no engedd már... vigyázz!
Úgy megszoritom még, hogy belebénul.
Szegény kis keztyü, kegyetlen kéz... no adja,
Majd én fölsimogatom szép sorban öt ujjadra:
Volt egyszer...
Volt egyszer egy vadászistennő meg egy szegény nyúl.
A kisujját adja: íjját rámszegezte.
A gyűrűsujját: megsebzett halálra.
Középső ujját: kastélyába hazavitt.
Mutató ujját: porhanyósra megsütött.
A hüvelykujját még: jóizűen megevett...
No lássa, lássa, hisz nevet már, nevet!
Hogy megnyomhattam a gyomrát, angyalom?...
No várj még, no várj, mig keztyüd begombolom...
Kerekecske, gombocska,
Ide futott a nyulacska,
Ide, ide hozzád, a kebeledre, lássad,
Igy, így szorítsd a hónod alá csak,
Igy bujtass el, bujtass, így ássad el, ássad,
Omló, zizegő, puha csipke, selyem,
Meleg kicsi fészkem, szent menedékhelyem,
Az én kemény, az én fáradt, az én bolondos fejem.